Janka Ferenc atya elmélkedése Örökkévaló élvezetÚrnapja

Napi Ima14 imádkozás /layout/img/logo.png

Jún
16
Janka Ferenc atya elmélkedése Örökkévaló élvezet Úrnapja

Krisztus Szent Teste és Vére ünnepi liturgiájának áldozás utáni könyörgése talán még a mai „élvezeti társadalom” számára is meghökkentő kéréssel és hitvallással áll elő.

„Kérünk, Urunk, töltsd be lelkünket istenséged örökkévaló élvezetével, amelyet drága testednek és vérednek mostani vétele már előre jelez.”

Ha azonban csak az örök élvezet előízét hordozó valóságra figyelnénk, éppúgy megrövidítenénk az eukarisztia titkát, mintha csak Urunk kínszenvedésének és halálnak, megtört testének és kiontott vérének fájdalmas emlékét tisztelnénk benne. 

A teremtéstől a megváltáson és megszentelésen át a beteljesedésig húzódó megrendítő és elbűvölő üdvrendi ívbe illeszkedik Krisztus misztériuma és benne az eukarisztia titka. Magába öleli a földbe hulló búzaszem sorsát, a jó földben bő termést hozó kalász tanítását és a szívet megerősítő kenyér örömét. Emlékeztet a szőlőskert gondos gazdájára és a bérlők hálátlanságára, de a szívet megvidámító és a kánai menyegzői bor ünnepére is.

Az eukarisztiában egyesül a föld és az ég. Az evilági valóságok Isten felé vezetnek bennünket. Isten pedig várakozásainkat meghaladó módon és mértékben jelenik meg és alakítja át mindazt, ami megnyílik az ő befogadására. A Teremtő és a teremtett világ, Isten és az ember találkozásában új értelmet nyer a lét és a jelenlét. Eddig ismeretlen mélységben tárulnak fel az emberi kapcsolatok és az ezeket megvalósító és értelmező rítusok is. 

Az oltáriszentség ontológiai dimenziójának központi fogalma a valóságos jelenlét. Hisszük és valljuk, hogy az értünk emberré lett és feltámadt Krisztus szent teste és vére valóságosan jelen van a szent liturgián konszekrált kenyérben és borban. A középkori, skolasztikus filozófia az átváltoztatás, átlényegítés jelentésű „transsubstantiatio” filozófiai szakkifejezésével írja körül ezt a hittitkot. Fontos, hogy e fogalom használata nem a kor filozófiai rendszerét akarja rögzíteni. A tanítás lényege nem az, hogy a valóság a lényeg és a járulékok, a szubsztancia és az akcidensek lételveivel ismerhető meg. Hanem az, hogy a kenyér és a bor érzékszerveink számára változatlan külső elemei a Szentlélek közreműködésével a pap szavára Krisztus valóságos jelenlétének hordozója lesz és marad.

Posztmodernnek nevezett korunk jellemzője a kételkedés. Ennek előfutáraként már az ókor egyik legradikálisabb szkeptikus bölcselője, Gorgiász is így fogalmaz. „Nincs semmi, vagy ha van is, nem ismerhető meg. De ha meg is ismerhető, akkor sem közölhető.”

Az egyetemes egyház hite nem ez. Mi hisszük, hogy Isten van. Valljuk, hogy elégséges bizonyossággal megismerhető. Tanúságot tehetünk életünket alakító jelenlétéről.

Korunk embere kételyeivel és ezek ellenére is szeretne jelen lenni. Élvezni akarja az életet. Olykor túlságosan is. Ez pedig a jelenlét helyett beszűkült tudatállapothoz vezet. Egy olyan izolációhoz, amikor valaki azt hiszi, hogy a jelenben van, pedig valójában a félelme, a sérült énje tartja fogva. A nyomasztó múlt a megoldhatatlannak tűnő jelen és a szorongató jövő fojtogatja. Pilinszky az Elég című versében a világ szűkösségének, szétesettségének és kizökkent idejének összefüggésében utal az Isten történelem szövetét átvérző jelenlétének titkára:

 

És mégis olykor belép valaki
és ami van, hirtelenűl kitárúl.
Elég egy arc látványa, egy jelenlét,
s a tapéták vérezni kezdenek.”
(Elég)

 

Krisztus ígérete, hogy „én veletek vagyok minden nap a világ végezetéig” (Mt 28,20) Isten jelenlétébe invitál bennünket. Velünk és bennünk akar jelen lenni, hogy átalakítson bennünket és általunk is megszentelje a világot.

Az eukarisztia nem csak jelenlét, hanem a közös, kultikus étkezés rítusába illeszkedő valóság. Vannak, akik a rítusokat kényszeres cselekvésekre szűkítik. A kézmosás, vagy az ismétlődő ellenőrzés kényszereire. Ezzel szemben a közös értékek szavakat meghaladó horderejű kifejezése, megünneplése is gesztusokon és rítusokon keresztül történik. Ilyenek például a kézfogás, az ölelés, a csók, a részvétnyilvánítás a közös étkezés. Az emberi kapcsolatok, a családi, egyházi, nemzeti és nemzetközi találkozók megélése és ünneplése elképzelhetetlen rítusok nélkül.

Elgondolkodtató mondás, hogy nem a zsidók tartották meg a szombatot, hanem a szombat tartotta meg a zsidókat. A vasárnap eukarisztikus ünnepe Isten szabadító jelenlétébe, megtartó szeretetébe invitál bennünket, keresztényeket is. Szt. Ágoston írja: „Én az erősek eledele vagyok. Növekedj, és eszel majd belőlem. Nem te változtatsz azonban engem magadba, mint tested eledelét, hanem te változol majd belém.”

Az imént idézett Pilinszky vers utolsó sorai szerint a jelenlét csodája képessé tesz bennünket arra is, hogy a tények szorítása ellenére képesek legyünk elviselni létünk paradoxonát:

 

„hogy visszatérve éjszaka szobánkba
elfogadjuk az elfogadhatatlant.”

 

A bizánci költészet is szereti az ellentéteket. A megtestesülésben a körülírhatatlan körülírhatóvá, a láthatatlan láthatóvá lett. Ahogy a feltámadt Krisztus is halállal győzte le a halált. Benne nem az elfogadhatatlant fogadjuk el, hanem befogadjuk a befogadhatatlant. Mert ő, a gazdag azért lett értünk szegénnyé, hogy bennünket gazdagítson, mi pedig megnyílhassunk Isten végtelen szeretetének örökkévaló élvezetére.

 

 

 

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

További imák

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."