Ne feledjük azt sem, hogy nem csak a felnőttek dolgoznak. A különböző korosztályú gyermekek és fiatalok munkája a tanulás. Az iskola pedig nem csak ismeretszerzésre való, hanem annak a tevékenységnek, hivatásnak a felfedezésére is, amivel önmaguk és közösségük javára lehetnek.  

A munkával kapcsolatos megfontolások azért is nagyon fontosak, mert az erre vonatkozó hétköznapi tapasztalatainkat nagyon különböző, sőt sokszor egymásnak ellentmondó érzések kísérik. A munkát megélhetjük a személyiséget kiteljesítő, alkotó tevékenységként, de érezhetjük lelketlen robotnak is. Anthony de Mello példázata a kőbányában dolgozó három emberről jól szemlélteti azt, hogy ugyanazt a tevékenységet végző emberek, egészen másként viszonyulhatnak a munkájukhoz.

Három ember dolgozik a kőfejtőben. Az első egy kényszermunkára ítélt rab. Ő ezt gondolja magában: „Töröm ezt az átkozott követ, amíg le nem töltöm a büntetésem”. A másik egy munkás, aki így vélekedik: „Fejtem a követ, hogy a munkabéremből eltartsam a családomat”. A harmadik egy szobrász, aki így vall: „én azért faragom a követ, mert építem a katedrálist”.

Az Ószövetségben is találkozunk a munkával kapcsolatos ambivalens megállapításokkal. A Teremtés könyvében ezt olvassuk: „Mivel ettél a fáról, jóllehet megtiltottam, hogy egyél róla, a föld átkozott lesz miattad. Fáradsággal szerzed meg rajta táplálékodat életed minden napján. Tövist és bogáncsot terem számodra. A mező füvét kell enned. Arcod verítékével eszed kenyeredet, amíg vissza nem térsz a földbe, amiből vétettél” (Ter 3,17-19).

Ha csak ezt, a bűnbeesés utáni szövegrészletet vennénk figyelembe, könnyen juthatnánk arra a következtetésre, hogy maga a munka az Isten büntetése. A 128. Zsoltár ellenben így tanít: „Boldog mindenki, aki az Urat féli, és az ő útjain jár. Kezed munkája után élsz, boldog vagy, és jól megy sorod” (Zsolt 128,1-2). A Példabeszédek könyve pedig hosszasan dicséri a családjáért nagy szeretettel, okosan és szorgalmasan fáradozó nőt, feleséget és édesanyát. „Derék asszonyt ki talál? Értéke a gyöngyét messze meghaladja. Férje egész szívével ráhagyatkozik. Az erő érzete veszi körül, vidáman néz a jövendő elé. Ha kinyitja a száját, bölcsen beszél, jóságos tanítás árad a nyelvéről. Szemmel tartja háza népének munkáját, a tétlen lustaság nem kenyere. Csalfa dolog a báj, a szépség mulandó, de az okos asszonynak kijár a dicséret. Magasztaljátok keze munkájáért, a városkapuknál dicsérjék tetteit!” (Péld 31,10-11; 26-27; 30-31).

Az egymással feszültségben álló részleteket úgy összegezhetjük, hogy nem önmagában a munka az ember bűnéből eredő büntetés, hanem a fáradozás hiábavalósága és eredménytelensége. A féri és a nő jól végzett munkájának gyümölcse viszont Isten áldása, az egyén, a család és az egész közösség javára és boldogságára.  

A Katolikus Egyház Katekizmusa immár a modern élet összefüggésében elemzi a munkával kapcsolatos egyházi tanítást. A krisztusi kinyilatkoztatás ugyanis elvezet minket a társadalmi élet törvényeinek mélyebb megértésére. Az Egyház szociális tanítása a 19. században fejlődött ki, amikor az evangélium találkozott a modern ipari társadalommal, a fogyasztási javak termelésére létrehozott új struktúrákkal, a társadalom, az állam és hatalom új fogalmával, új munka- és tulajdonformákkal.

Az egyház szociális tanítása szerint minden olyan rendszer, amely a társadalmi kapcsolatokat kizárólag a gazdasági tényezők, és a profit összefüggésében határozza meg, ellentétes az emberi személy és tevékenység természetével. A rendetlen pénzvágy ugyanis szolgává aljasítja az embert, és hozzájárul az ateizmus terjedéséhez. "Nem szolgálhattok az Istennek és a Mammonnak" (Mt 6,24). Az apostoli kor tapasztalata szerint a munka kötelesség is: "Aki nem akar dolgozni, ne is egyék" (2Tesz 3,10). Ugyanakkor azt sem szabad elfeledni, hogy a munka van az emberért és nem az ember a munkáért.

Fontos elv, hogy igazságtalan megkülönböztetések nélkül, mindenki számára biztosítani kell a munkához és hivatásszerű foglalkozáshoz való hozzáférés lehetőségét: férfiaknak és nőknek, egészségeseknek és csökkent munkaképességűeknek. Az igazságos bér a munka törvényes gyümölcse. Megtagadása vagy késleltetése súlyos igazságtalanságot jelenthet. Végül a munkanélküliség azon túl, hogy szinte mindig sérti annak méltóságát, aki állását elvesztette, az érintett családja számára is számos veszélyt eredményez. (Vö.: KEK 2419-2435).

Noha az evangéliumi történet közel kétezer éves, mégsem csak érvényes tanítást ad, hanem meglepetést is tartogat számunkra. A munkavállalás, a munkanélküliség, a tisztességgel végzett munka és a méltányos béren túl az evangéliumi meglepetés az, hogy Isten nem csak azoknak adja meg az ígért munkabért, akik kezdettől fogva biztosak lehetettek erőfeszítésük értelmében, hanem mindenkinek.  Az Úr szőlőjében való fáradozás „munkabére” ugyanis nem valami, hanem a vele való szeretetközösség végtelen boldogsága.