Janka Ferenc atya elmélkedése Kicsoda ez?Évközi 12. vasárnap

Napi Ima11 imádkozás /layout/img/logo.png

Jún
17
Janka Ferenc atya elmélkedése Kicsoda ez? Évközi 12. vasárnap

A vihar lecsendesítése Szent Márk evangéliumában egy olyan nap estéjén történik, amikor Jézus a bárkából tanította a parton maradó tömeget. Beszédeinek fő motívuma a spontán növekedés. A jó földbe hulló magok sokszoros termést hoznak, a vetés magától növekszik, a mustármag pedig nagy fává terebélyesedik. Az Isten Országa titkait rejtve-feltáró példabeszédeit a Mester tanítványainak meg is magyarázta, hogy ne csak nézzenek, hanem lássanak, ne csak halljanak, hanem értsenek is.

A fárasztó nap estéjén Jézus a túlsó part felé irányítja a tanítványokat. Tanítását és önmagát rájuk bízva, a bárka végében egy vánkoson elalszik.

Az alvás[1] a pihenés és a nyugalmas ráhagyatkozás ideje. Az alvó ember bízik Isten gondviselésében, mert az ember képére alkotott bálványok alhatnak ugyan, de az Úr, Izrael őrzője „nem szunnyad és nem alszik el” (Zsolt 121,4). Sőt, pihentében is megad minden áldást, annak, akit szeret (vö.: Zsolt 127,2). A bárkában alvó Jézus a legnagyobb viharban sem ijedt meg. Alvása Atyjába vetett tökéletes bizalmát fejezi ki.

A napfényes tanítás a magvető fáradozásának tanulságairól és eredményéről, a növekedés titkos törvényéről és hatalmas mértékéről, megnyugtató és szívderítő volt. Ezzel kétségbeejtően éles ellentétben áll azonban a hirtelen támadt éjjeli vihar. A szentírási éjszaka az emberre szakadó sötétség ideje is, a lázálmoké, a félelmeké és a gonosztevő hatalmaké.

Ráadásul a Mester alszik. Hiába voltak a tanítványok között tapasztalt halászok is, mindnyájan megijednek és hasonló szavakkal fordulnak Jézushoz, mint a Zsoltárok könyve egyik fohásza az Istenhez:

Kelj fel! Miért alszol, Uram? Ébredj föl! Siess segítségünkre! Válts meg minket irgalmadból!” (Zsolt 44,24-27).

A szélnek és a víznek szavával parancsoló Krisztusban a Tórát ismerő hallgatóság a teremtés és a kivonulás hatalmas és szabadító Istenét ismeri fel. Az „Aki Van” most szavával csendet és nyugalmat parancsol. A szabadulásunkra „Velünk-Lévő” pedig, aki egykor egész éjjel tartó erős keleti széllel a Sás-tengert visszaszorította, hogy választott népét a szolgaságból megszabadítsa (Kiv 14,21), most a bárkát az elmerüléstől, övéit pedig az elveszéstől menti meg. De Jézus nemcsak a mózesi Törvényben megmutatkozó Szabadító, hanem a prófétai írások istenjelenéseinek beteljesítője is. Amikor a Seregek Uráért emésztő buzgalommal fáradozó Illés próféta a Hóreben az arra elvonuló Isten színe elé járult, akkor az Úr nem volt a hegyeket tépő, hatalmas szélvészben, sem a sziklákat sodró földrengésben, sem a tűzben, hanem a tüzet kísérő enyhe szellőben (1Kir 19,11-12). A jézusi teofánia szétfeszíti még az illési kereteket is. Isten ereje Krisztusban nem egyszerűen az enyhe szellő suttogásában üzen, hanem a szélvihart és a tenger hullámait is megfékező hatalmas erő teljes csendjében és tökéletes nyugalmában.

Mert a bibliai viharok nem csupán természeti jelenségek, hanem közösségi és személyes sorsunk életalakító megrázkódtatásai is. A nappalok és az éjszakák sem csak a világosság és sötétség mechanikus egymásutánjai, hanem gyakran sorsfordító jelentőségű lelki állapotok. Az alvás sem csupán fiziológiai folyamat, és az ébredés sem csak a test-lélek ember érzékeinek és tudatának magához térése. Amikor Jézus a halálos álomból felkelti Jairus leányát és negyednapja halott barátját Lázárt, akkor saját „ébredésének”, feltámadásának előképét is adja. Az álmából felébresztve a tengernek és a szélnek parancsoló Krisztus a halál fölött győzelmet arató Élet Ura is. A hajócskában a túlsó part felé haladó tanítványokkal pedig titokzatos módon együtt tartanak a keresztség által az Egyház bárkájába beszálló keresztény nemzedékek is.

Velük együtt, valamiként mi is megtapasztaljuk az evangéliumi élet tágasságát. A Gondviselő áldása folytán bekövetkező sikert, de az éjszakai viharok embert próbáló veszélyeit is. Az alvó Jézus képességeinket mozgósító szabadságunkra tanít. József Attila hasonló felismerésről vall:  

Négykézláb másztam. Álló Istenem

lenézett rám és nem emelt föl engem.

Ez a szabadság adta értenem,

hogy lesz még erő, lábraállni, bennem.[2]

Máskor az ijedt fohászunkkal felébresztett, a tengeri vihart és a szelet szavával elnémító Messiással találkozunk.

A történet legváratlanabb fordulata persze nem a viharba kerülők ijedelme. Sőt, talán nem is Jézus hatalma. Hanem az, hogy a tanítványoknak a csodás csendesség nem megkönnyebbülést hoz, hanem „nagy félelemnek” nevezett, kérdést ébresztő belső vihart.

Kicsoda ez? Mondatja velük a külső nyugalomban beálló belső megrendülés.

Kicsoda ez? Csodálkoznak a félelmektől megszabadító istenfélelem ihletében a tanítványok Jézus feltámadása után is.

Kicsoda ez? Kutatjuk azóta is az alvásával és ébredésével tanító, halálával és feltámadásával minket megváltó Szeretet titkát.

Ki vagy te Istenünk? Kérdezzük Jézustól, a Krisztustól, kérve őt továbbra is, hogy történelmünk és személyes sorsunk viharait lecsendesítve, az őt szeretők bárkáit a túlsó part felé kormányozza.

 

[1] Vö.: X. Léon-Dufour (szerk.): Biblikus Teológiai Szótár, Bp, 1986. Alvás 50-53.

[2] József Attila: (Az Isten itt állt a háta mögött…)

 

 

 

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

További imák

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."