Istenes versek Kosztolányi Dezső:Halotti beszéd
Napi Ima4 imádkozás 

Kosztolányi Dezső: Halotti beszéd
Látjátok feleim, egyszerre meghalt
és itt hagyott minket magunkra. Megcsalt.
Ismertük Őt. Nem volt nagy és kiváló,
csak szív, a mi szívünkhöz közel álló.
De nincs már.
Akár a föld.
Jaj, összedőlt
a kincstár.
Okuljatok mindannyian e példán.
Ilyen az ember. Egyedüli példány.
Nem élt Belőle több, és most sem él,
s mint fán se nő egyforma két levél,
a nagy időn se lesz Hozzá hasonló.
Nézzétek e főt, ez összeomló,
kedves szemet. Nézzétek, itt e kéz,
mely a kimondhatatlan ködbe vész
kővé meredve,
mint egy ereklye,
s rá ékírással van karcolva ritka,
egyetlen életének ősi titka.
Akárki is volt Ő, de fény, de hő volt.
Mindenki tudta és hirdette: Ő volt.
Ahogy szerette ezt vagy azt az ételt,
s szólt, ajka melyet mostan lepecsételt
a csönd, s ahogy zengett fülünkbe hangja,
mint vízbe süllyedt templomok harangja
a mélybe lenn, s ahogy azt mondta nemrég:
„Édes fiacskám, egy kis sajtot ennék”,
vagy bort ivott és boldogan meredt a
kezében égő, olcsó cigaretta
füstjére, és futott, telefonált,
és szőtte álmát, mint színes fonált:
a homlokán feltündökölt a jegy,
hogy milliók közt Ő az egyetlenegy.
Keresheted Őt, nem leled, hiába,
se itt, se Fokföldön, se Ázsiába,
a múltba sem és a gazdag jövőben
akárki megszülethet már, csak Ő nem.
Többé soha
nem gyúl ki halvány-furcsa mosolya.
Szegény a forgandó tündér szerencse,
hogy e csodát újólag megteremtse.
Édes barátaim, olyan ez éppen,
mint az az ember ottan a mesében.
Az élet egyszer csak Őrája gondolt,
mi meg mesélni kezdtünk Róla: „Hol volt...”,
majd rázuhant a mázsás, szörnyű mennybolt,
s mi ezt meséljük róla sírva: „Nem volt...”
Úgy fekszik Ő, ki küzdve tört a jobbra,
mint önmagának dermedt-néma szobra.
Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer.
Hol volt, hol nem volt a világon egyszer.
A Pápa IMASZÁNDÉKA A konfliktusövezetekben élő keresztényekért 2025 december
Imádkozzunk a pápával JÉZUSSAL a reggel CSÜTÖRTÖK
Imádkozzunk XIV. Leó pápa imaprofiljával A Dél- és Délkelet-ázsiai áldozatokért
XIV. Leó pápa VIDEÓJA A konfliktusövezetekben élő keresztényekért 2025 december
XIV. Leó pápa Úrangyala imádsága A Boldogságos Szűz Mária szeplőtelen fogantatása
IGE naptár 2. adventi hét csütörtök
Napi szent SZENT I. DAMAZUSZ PÁPA
A nap Szentje SZENT I. DAMAZUSZ PÁPA
Diós István - Napi kenyerünk Szentlecke Ez 34,10–16 Evangélium Mt 16,13–19 Szent I. Damazusz pápa
Bálint Sándor Ünnepi Kalendárium Szeplőtelen Fogantatás
Szent I. Damazusz pápa aki a vértanúk diadalát megénekelte (kb. 305-384)
Napi ÚTRAVALÓ Advent 2. hete szerda
Az élet IGÉJE 2025 december „Meglátja a föld minden határa Istenünk szabadítását.” (Iz 52,10)
A Szentek kincsesháza Labre Szent Benedek Szívem egyetlen vágya,
Sajgó Balázs atya elmélkedése Advent második vasárnapjára A magamutogatástól a magatartásig
A Rózsafüzér titkai Világosság Rózsafüzér Csütörtök
Istenes versek Reményik Sándor: Templom és iskola
Cseri Kálmán A kegyelem harmatja Mikor jön vissza Jézus?
Bibliaolvasó Kalauz – Szabó Előd igemagyarázata „Nincs ellene semmiféle halált vagy fogságot érdemlő vád.” ApCsel 23,23–35
Napi Ige és Gondolat Minden kész 3. 2025 december 10. szerda
KILENCED Keresztes Szent János tiszteletére „Az élő szeretetláng” – 7. nap
„A földön békesség a jóakaratú embereknek!” Ökumenikus üzenet karácsonyra 2025
Békéért életünk minden területén
Adventi kalendárium – 2025 – A tekintetünket a magasabb rendű értékekre szegezzük Advent második hete – csütörtök
Sarutlan Kármeliták Online-lelkigyakorlata 2025 Az Úr szegényeinek az útja Áldjuk Istent a mennyel és a földdel együtt!