Istenes versek Harangozó MiklósKis-czelli búcsú, 1766

Napi Ima10 imádkozás /layout/img/logo.png

Szep
08
Istenes versek Harangozó Miklós Kis-czelli búcsú, 1766

Hozott Isten nálunk, sok fáradt zarándok! Étel-ital szállást itt ugyan találtok! Messzirül világlik már a templom tornya, Ott lakik a Szent Szűz, s lészen rátok gondja!

Bűnterhes lelketek lábához vigyétek, S Tőle föloldozó áldását vegyétek! Meggyógyul a fájás, elmúlik a nyűség, Hogyha szívetekben érdemes a hűség! S ha majd Máriánkat szépen köszöntétek, Illendő imákkal Őtet illettétek, Lépjetek ki akkor Kis-Czell városába, Ki a koraőszi, nyájas éjszakába, S ott, a klajstrom mellett, bármi is az óra, Rátaláltok majd a Szarvas Vigadóra, Ahol Patzold Uram kurjanó torokkal Kínál majd a hűvös, jó sági borokkal! S kicsit távolabb, a Szenthármasság téren Már a Szőllő Korcsma világlik az éjben, Ottan Wenczler János árul vacsorákot, S nála kaphatjátok a legjobb tubákot. S ott a Vörös Ökör, ahol Pándits János Uram a tisztessen megőszült korcsmáros, Az is bőkezzüen méri ki a rumot, De vigyázz, ne csinálj mégse skandallumot! S innét ha menni köll, ott van még a Bárány, Ahol két kupát kapsz egyetlenegy árán, Meg az Angyal Csárda, ahol jól zenélnek, S egészen hajnalig járják a legények. S hogyha fáradt tested vágyna nyogovásra, Kapsz egy jó szobát a tágas Koronába, Vagy, ha az erszényed könnyebb pár garassal, Be köll akkor érned a Fekete Sassal. S reggel, ha ébrednél renyhe kábulatba, Ímelygős, fejfájós, rusnya hangulatba, Elballaghatsz majd az utca legvégére, Capelláris Uram kávémérésébe. Aztán átöltözvén a jobbik ruhádba, Sétálj vissza újra a Szűz templomába, S miután meggyóntad az előző estét, Tisztán vedd magadhoz Krisztus Urunk testét. S végül áldott szívvel indulj az utadra, Emlékezve minden boldog pillanatra, Melyeket megéltél Kis-Czell városában, Hétszázhatvanhatnak September havában

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

További imák

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."