FODOR JÓZSEF: MÉLYEN A NYÁRBAN

Sok bujdosásod, kusza keresésed
Fojt, öl: és a rekkenő száju hónap
Sötét fénnyel lehelli meg a zöldet -
S lábad vásni sem kezd nem-régi útján,
Már tovajársz a mély, mély júniusban,
S a hirtelen perc elszárnyalva izzik.
Mint sikoltó röptei sok madárnak,
S mohó szívedbe le se szíva színig
Árny-káprázatait: vége a nyárnak.

És egy perc még: hogy a mézszínü lombok
Illatozón, a teli szőlőfürttel,
Barnállanak már, ódonhangú dongók
Lágy önkivületében, meleg ősszel
Suttogó forrása közt a cukornak -
Míg belsőd innye leragadva ernyed
Beszívásától a telt levegőnek,
Melyben lebomladt szépségek, szerelmek
És halott álmok illatai főnek.

Oh, mikor jött, ifjúság-koronásan,
Lelked itt! fürtje fonva déli napból -
S fényesebb sugarú, hosszú kalászok
Tellő aranyából: a kezdet-ittas
Nappalok, s vad tavaszi csillagoknak
Robbanásától gyult, dúskínú éjek
Roppant sok vágya közt: még új világnak
Szerelmese: Oh, első láz, ti részeg
Erők lendületei - sohse látlak!