Fogadd el a kiengesztelődés ajándékát
„De ezt Isten viszi végbe, akit Krisztus kiengesztelt irántunk, és aki megbízott minket a kiengesztelődés szolgálatával.” (2Kor 5,18)
Jézusom, köszönöm a kiengesztelődés ajándékát. Bár a bűn megszakította a Veled való kapcsolatunkat, életed, halálod és feltámadásod helyreállította azt, ami elveszett. Még akkor is, amikor elbukunk és elfordulunk Tőled, a Te szereteted állhatatos marad – nagyobb, mint amire számítunk, és messze túlmutat azon, amit megérdemlünk.
Ma élj hálával az Ő jóságáért. Kérd a segítségét, hogy át tudd adni a szívednek mind azokat a részeit, amelyeket az Ő szeretete átalakított, mind azokat a területeket, amelyek még gyógyító kegyelmére szorulnak.
Uram, ma a Te gyengéd Szívedhez jövök,
Hozzád, akinek szavai lángra lobbantják szívemet,
aki könyörületet árasztasz a kicsinyekre és a szegényekre,
a szenvedőkre és minden emberi nyomorúságra.
Szeretnélek jobban megismerni Téged,
szemlélni Téged az Evangéliumban, veled lenni
és tanulni Tőled, abból a szeretetből, amellyel megengedted,
hogy megérintsen Téged a szegénység minden formája.
Megmutattad nekünk az Atya szeretetét azzal, hogy
mérhetetlenül szeretsz minket isteni és emberi Szíveddel.
Add meg minden gyermekednek a Veled való találkozás kegyelmét,
hogy megváltoztasd, formáld és átalakítsd a terveinket,
hogy minden körülmények között: az imádságban, a munkában,
a találkozásokban és a mindennapokban csak Téged keressünk.
Ebből a találkozásból küldj minket misszióra,
a világ iránti könyörületes küldetésre,
amelyben Te vagy minden vigasztalás forrása.
Ámen.
Az USA csapata