A szegénység az igazi gazdagság
Gondolkodj el Assisi Szent Ferenc szavain: „Kezdd azzal, ami szükséges, folytasd azzal, ami lehetséges, és egyszercsak meg fogod tenni a lehetetlent."
Boldogok a szegények, mert övék a mennyek országa! Mennyire szeretnénk szegények lenni, igen, szegények! Mert oly gyakran a felhalmozott gazdagságunk büszkeségre, az alázat hiányára és az evilág dolgaihoz való túlzott ragaszkodásra vezet.
Uram, ma szeretném elfogadni a szegénységet. Segíts engem, hogy átkutassam a szívem mélyét, és megkeressem annak a jeleit, ami megakadályoz engem abban, hogy a világ legelesettebbjei és legelfeledettebbjei felé forduljak.
Add meg, hogy ne csak egyszerű anyagi segítségnyújtásra szorítkozzam, hanem konkrét tetteimmel és nyitott szívvel is elvigyem a jelenlétedet.
Segíts engem, Uram, hogy felismerjelek Téged a legszegényebbekben, és felfedezzem azt a mérhetetlen méltóságot, amelyet Te adtál nekik.
Imádkozd el a hónap imáját.
Urunk, Te szeretsz mindent, amit teremtettél,
és semmi sem létezik a Te gyengédséged misztériuma nélkül.
Minden teremtmény, bármilyen kicsi is legyen,
a Te szereteted gyümölcse, és helye van ebben a világban.
Még a legegyszerűbb és legrövidebb életet is a Te gondoskodásod veszi körül.
Assisi Szent Ferenchez hasonlóan ma mi is azt szeretnénk mondani:
„Dicsőség Neked, Uram!”
A teremtett világ szépsége által
a jóság forrásaként nyilvánítod ki magad. Kérünk Téged:
nyisd meg a szemünket, hogy felismerjünk Téged,
és a teremtéshez való közelséged misztériumából megtanuljuk,
hogy a világ végtelenül több, mint egy megoldandó probléma.
Ez egy rejtély, amelyet hálával és reménnyel kell szemlélnünk.
Segíts bennünket, hogy felfedezzük a Te jelenlétedet az egész teremtésben,
hogy teljes mértékben felismerve azt,
érezzük és tudjuk, hogy felelősek vagyunk ezért a közös otthonunkért,
ahová arra hívsz minket, hogy gondoskodjunk róla, tiszteljük és védjük
az élet minden formáját és lehetőségét.
Dicsőség Neked, Urunk!
Ámen.
RMOP – Portugália csapata