Imádkozzunk a pápával JÉZUSSAL a reggelVASÁRNAP
Reggeli ima11 imádkozás 

Krisztus, az élő víz forrása
„De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, nem szomjazik meg soha többé, mert az a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne.” (Jn 4,14)
Ezen a vasárnap reggelen adj hálát az Úrnak minden nő életéért. Mint a szamaritánus asszony Jákób kútjánál, kérd tőle te is az élő vizet, amely az Ő megnyitott és irgalmas Szívéből árad. Kérd a kegyelmet, hogy felismerd a jelenlétét a felebarátodban. Vágyakozz arra, hogy minden nap ennek a víznek a forrásává válj – hogy egyre jobban szeress és szolgálj.
Imádkozd el a Szentatyával egységben a felajánló imát, és kérd minden nemzet leszerelését, hogy így a párbeszéd legyőzhesse a gyűlöletet.
Jóságos Atyám, tudom, hogy velem vagy.
Itt vagyok ezen az új napon.
Helyezd el a szívemet újra
a Fiad, Jézus Szíve mellé,
amit nekem adsz, és amit az Eucharisztiában kapok meg.
A Szentlélek tegyen barátoddá és az apostoloddá,
hogy elvégezhessem a küldetésem.
A Kezedbe teszem örömeimet és reményeimet,
munkámat és szenvedéseimet, mindent, ami én vagyok,
közösségben testvéreimmel e világméretű imahálózatban.
Máriával egységben felajánlom Neked a napom
az Egyház küldetéséért, valamint Leó pápa
e havi imaszándékáért, hogy a nemzetek
előrehaladjanak a hatékony leszerelés útján,
különösen a nukleáris leszerelésben,
és hogy a felelősök a világon a párbeszéd
és a diplomácia útját válasszák az erőszak helyett.
Ámen
AO Csapat – Brazília


A pápa IMASZÁNDÉKA Krízisben lévő papokért 2026 április
Imádkozzunk a pápával JÉZUSSAL a nappal SZOMBAT
Imádkozzunk XIV. Leó pápa imaprofiljával Út Algériába, Kamerunba, Angolába és Guineába.
XIV. Leó pápa VIDEÓJA Krízisben lévő papokért 2026 április
XIV. Leó pápa Regina Caeli imádsága Húsvét 2. vasárnapja
IGE naptár Húsvét 2. hét szombat
Napi szent SOUBIROUS SZENT BERNADETT
A nap Szentje SOUBIROUS SZENT BERNADETT
Diós István - Napi kenyerünk Szentlecke 1Kor 1,26–31. Evangélium Lk 1,26–38. Soubirous Szent Bernadett szűz, szerzetesnő
Bálint Sándor Ünnepi Kalendárium Vince
A nap szentje Soubirous Szent Mária Bernadett (1844-1879) Lourdes-i látnok
Napi ÚTRAVALÓ Nagypéntek
Az élet IGÉJE „Maradj velünk, mert esteledik” (Lk 24,29) 2026 április
Sajgó Balázs atya elmélkedése Húsvét 2., az Isteni irgalmasság vasárnapjára Ceruza
Angelus – Úrangyala
Istenes versek Reményik Sándor: Békesség Istentől
Cseri Kálmán A kegyelem harmatja Akik nem hittek az igének
Az Ige mellett – Czanik Péter igemagyarázata „Így óvjátok Izráel fiait a tisztátalanságtól, hogy meg ne haljanak…” 3Móz 15
Napi Ige és Gondolat Kit követsz? 2026 április 18. szombat
KILENCED Boldog Carlo Acutishoz 1. nap
Ima papi és szerzetesi hivatásokért
Szeretet 