„A szeretet őszintén megbecsül minden emberi lényt, elismerve a boldogsághoz való jogát. Szeretem ezt a személyt, az Atyaisten szemével nézem őt, aki mindent azért ad nekünk, „hogy örülhessünk neki” (1Tim 6,17), ezért magamban elfogadom őt, hogy örülhessen egy jó pillanatnak. A szeretet ugyanezen gyökere minden esetben arra vezet, hogy elutasítsam az igazságtalanságot, ami abban mutatkozik meg, hogy egyeseknek túl sok mindene van, másoknak pedig semmije sincs; illetve arra késztet, hogy azok, akiket a társadalom kiselejtezett, magatartásom révén legalább egy kis örömöt tapasztalhassanak. Ez azonban nem irigység, hanem a méltányosság vágya.” (Ferenc pápa, Amoris Laetitia, 96. §)

Megnyugszom, és befejezem a napot. Hogyan telt? Hogyan éltem meg a találkozásokat és eseményeket? A mindennapi életem az Istennel való találkozás helye és az én oltárom, ahol felajánlom magam és az Országért dolgozom. Kedvesen, irgalmasan és szelíden cselekedtem a munkahelyi vagy otthoni nehézségek során? Jól, örömmel és szolgáló lelkülettel végeztem a feladataimat? Apostol vagyok a mindennapi életben. Ennek a tudatában éltem? Bocsánatot kérek azért, amit jobban is tehettem volna, és bátorságot merítek a holnapra. Üdvözlégy Mária…