Imádkozzunk a pápával JÉZUSSAL a reggelPÉNTEK
Reggeli ima11 imádkozás 

Vesd el a remény magvait.
Havi imanap Ferenc pápa imaszándékáért
Kezdd a napot jó kedvvel, és ma, a hónap első péntekén vedd imádságodba azokat a fiatalokat, akik papi vagy szerzetesi hivatásukat tervezik.
A mai evangélium így szól hozzánk: „Voltak, akik azt állították, hogy Illés. Ismét mások azt mondták, hogy próféta, olyan, mint egy a próféták közül.” (Mk 6,14-29). Heródes számára Jézus botrány és bűn forrása volt. Ki a megtestesült Jézus számodra? Hol ismered fel őt?
Ferenc pápa azt mondja nekünk, hogy „lehetővé teszi számunkra, hogy úgy szeressünk, ahogyan ő szeretett, és így Ő maga szeret és szolgál általunk”. Döntéseid közvetítsenek őszinte és hiteles Isten-keresést, tele reménnyel és tettekre váltott szeretettel. Szavaiddal és gesztusaiddal vesd el a remény magvait.
Kezdd a napod az Istenbe vetett bizalommal a felajánló ima elimádkozásával.
Jóságos Atyám, tudom, hogy velem vagy.
Itt vagyok ezen az új napon.
Helyezd el a szívemet újra
a Fiad, Jézus Szíve mellé,
amit nekem adsz, és amit az Eucharisztiában kapok meg.
A Szentlélek tegyen barátoddá és az apostoloddá,
hogy elvégezhessem a küldetésem.
A Kezedbe teszem örömeimet és reményeimet,
munkámat és szenvedéseimet, mindent, ami én vagyok,
közösségben testvéreimmel e világméretű imahálózatban.
Máriával egységben felajánlom Neked a napom
az Egyház küldetéséért, valamint Ferenc pápa
e havi imaszándékáért, hogy az egyházi közösségek
megértsék azoknak a fiatal embereknek a vágyait és kételyeit,
akik a papi és szerzetesi életre éreznek hívást.
Ámen
Mexikói csapat