Tartok egy kis szünetet, és szívembe fogadom ezt a történetet. „A Buenos Aires-i teológiai karon a Jezsuita Mária Kongregáció egyik nővére titkárnői munkát végzett az egyetemen; majd délután megevett egy szendvicset, beült az autójába, és kiment a külvárosba, ahol egy szegények iskolájának az igazgatója volt. Hány szerzetesrend alapítója született a fiatalok megsegítésére, és hány alapítónő az utcai fiatalok, a szegény fiatalok megsegítésére! Don Boscóra gondolok... Szeretnék köszönetet mondani minden férfi és nő rendnek, akik soha nem feledkeztek meg a periférián élőkről.” (Ferenc pápa) Hálás szívvel folytatom a délutánomat.

Hála Neked, Uram, ezért a végéhez közeledő napért. Elértem a mai napra kitűzött céljaimat? Szerettem? Köszönöm, hogy erőfeszítéseimben kegyelmeddel támogattál engem. Igen, előttem jártál. Felismerem ezt az egyes időszakokban. Visszamegyek gondolatban, és végig tekintek a napomon. Hol voltam ma reggel óta? Kikkel találkoztam? Milyenek voltak azok a találkozásaim? Mit éreztem? Tapasztaltam durvaságot, fájdalmat, megaláztatást vagy elfojtott büszkeséget? Hol volt a helyem a környezetemben? Bocsáss meg, ha féltékeny vagy túlságosan érzékeny voltam. Kérlek, Uram, holnap ismét add meg nekem a Te segítségedet. Üdvözlégy Mária…