IGE naptár3. nagyböjti hét péntek
Napi Ima7 imádkozás 

3. nagyböjti hét péntek
OLVASMÁNY Ozeás próféta könyvéből
Minden teremtmény a mi szolgálatunkra áll, ha Istenhez térünk, és csak neki szolgálunk.
Szamaria végveszélye idején így hirdette az igét Ozeás:
Térj vissza az Úrhoz, a te Istenedhez, hisz bűnöd miatt buktál el! Bűnbánó szavakkal térjetek vissza az Úrhoz! Mondjátok neki: „Végy el minden gonoszságot, hogy elnyerjük a jót, és ajkunk gyümölcsét hozhassuk áldozatul, Asszíria nem segít rajtunk, lóra sem szállunk többé. Nem mondjuk kezünk alkotásának ezután: »Te vagy a mi istenünk!« – mert az árva csak nálad talál irgalmat.”
Az Úr pedig ezt az ígéretet tette:
„Meggyógyítom hűtlenségüket, s szívemből szeretni fogom őket, elfordul tőlük haragom. Népemhez olyan leszek, mint a harmat; virul majd, mint a liliom, gyökeret ereszt, mint a nyárfa. Hajtásai messze ágaznak, pompás lesz, mint az olajfa, s illatos, mint a Libanon, Visszatérnek, hogy árnyékomban lakjanak, búzát termelnek, és gondozzák a szőlőt, amelynek olyan híre lesz, mint a Libanon bora. Mi köze Efraimnak ezentúl a bálványokhoz? Én hallgatom meg, én viselek rá gondot. Olyan leszek, mint a zöldellő jegenyefenyő; tőlem származik gyümölcsöd.”
Aki bölcs, értse meg ezeket! Aki értelmes, lássa be ezt mind! Mert egyenesek az Úr útjai, azokon járnak az igazak, de a gonoszok elbuknak rajtuk.
Ez az Isten igéje.
Oz 14,2-10
VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Én vagyok a te Urad, Istened: * hallgass az én szavamra! (Vö. 11. és 9a vers. - 4. g tónus)
Előénekes: Beszédet hallottam, amelyet nem ismertem: † „Válláról levettem a terhet, * kezéből kivettem a kosarat.
Gyötrelmedben segítségül hívtál, * és én szabaddá tettelek.”
Hívek: Én vagyok a te Urad, Istened; * hallgass az én szavamra!
E: „Meghallgattalak a viharfelhőből, * próbára tettelek Meriba vizénél.
Népem, hallgass rám, hadd intselek, * bárcsak hallgatnál rám, Izrael.”
H: Én vagyok a te Urad, Istened: * hallgass az én szavamra!
E: „Ne legyen soha más istened, * és ne imádj soha idegen istent,
mert én vagyok a te Urad, Istened, * aki kivezetett téged Egyiptom földjéről.”
H: Én vagyok a te Urad, Istened; * hallgass az én szavamra!
E: „Bárcsak hallgatna rám népem, * bárcsak utamon járna Izrael.
Táplálnám őket a búza javával, * és jóllakatnám őket mézzel a sziklából.”
H: Én vagyok a te Urad, Istened: * hallgass az én szavamra!
Zsolt 80,6c-8a.8bc-9.10-11ab.14 és 17
EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
Jézus mondja: † „Tartsatok bűnbánatot, * mert közel van a mennyek országa!” Mt 4,17 – 7 b. tónus.
† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Isten az egyetlen Úr: szeressük őt mindennél jobban!
Abban az időben egy írástudó megkérdezte Jézustól: „Melyik az első a parancsok közül?”
Jézus így válaszolt: „Ez az első: »Halld, Izrael! Az Úr a mi Istenünk, az egyetlen Úr. Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből!« A második hasonló ehhez: »Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!« Ezeknél nincs nagyobb parancsolat.”
Az írástudó erre azt válaszolta: „Valóban, jól mondtad, Mester, hogy ő az Egyetlen, és hogy rajta kívül nincs más. És azt is, hogy őt teljes szívünkből teljes elménkből és teljes erőnkből szeretni, embertársunkat pedig úgy szeretni, mint saját magunkat, többet ér minden égő- vagy véres áldozatnál.”
Jézus az okos felelet hallatára megdicsérte: „Nem jársz messze Isten országától.” Ezután már több kérdést nem mertek neki föltenni.
Ezek az evangélium igéi.
Mk 12,28b-34
EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK
Nagyböjt köznapjaira I.
Pap: Testvéreim! Kérjük a mindenható Atyát, hogy a nagyböjt szent idején önmegtagadó életet éljünk, őszinte bűnbánatot tartsunk, és így készüljünk elő a húsvéti örömre!
Lektor: 1. Hogy népedet, Urunk, igaz bűnbánat által a keresztség kegyelmének megújulására vezesd!
Hívek: Kérünk Téged, hallgass meg minket!
2. Hogy Egyházad pásztorai szívesen vállaljanak minden áldozatot a maguk és nyájuk megszentelésére!
Hívek: Kérünk Téged, hallgass meg minket!
3. Hogy az államfők az igaz barátság szellemében intézzék a nemzetek sorsát!
Hívek: Kérünk Téged, hallgass meg minket!
4. Hogy a népek egymásnak testvéri segítséget nyújtsanak az éhség és a nyomor megszüntetésére!
Hívek: Kérünk Téged, hallgass meg minket!
5. Hogy Krisztus keresztjéből erőt merítsenek a szenvedők és a betegek!
Hívek: Kérünk Téged, hallgass meg minket!
Pap: Mindenható, örök Isten, mennyei Atyánk! Ne nézd bűneiket, hanem tekints Szent Fiad engesztelő áldozatára, és könyörülj megtérő népeden. Krisztus, a mi Urunk által.
Hívek: Ámen.
A pápa IMASZÁNDÉKA Krízisben lévő papokért 2026 április
Imádkozzunk a pápával JÉZUSSAL a nappal SZOMBAT
Imádkozzunk XIV. Leó pápa imaprofiljával Út Algériába, Kamerunba, Angolába és Guineába.
XIV. Leó pápa VIDEÓJA Krízisben lévő papokért 2026 április
XIV. Leó pápa Regina Caeli imádsága Húsvét 2. vasárnapja
IGE naptár Húsvét 2. hét szombat
Napi szent SOUBIROUS SZENT BERNADETT
A nap Szentje SOUBIROUS SZENT BERNADETT
Diós István - Napi kenyerünk Szentlecke 1Kor 1,26–31. Evangélium Lk 1,26–38. Soubirous Szent Bernadett szűz, szerzetesnő
Bálint Sándor Ünnepi Kalendárium Vince
A nap szentje Soubirous Szent Mária Bernadett (1844-1879) Lourdes-i látnok
Napi ÚTRAVALÓ Nagypéntek
Az élet IGÉJE „Maradj velünk, mert esteledik” (Lk 24,29) 2026 április
Sajgó Balázs atya elmélkedése Húsvét 2., az Isteni irgalmasság vasárnapjára Ceruza
Angelus – Úrangyala
Istenes versek Reményik Sándor: Békesség Istentől
Cseri Kálmán A kegyelem harmatja Akik nem hittek az igének
Az Ige mellett – Czanik Péter igemagyarázata „Így óvjátok Izráel fiait a tisztátalanságtól, hogy meg ne haljanak…” 3Móz 15
Napi Ige és Gondolat Kit követsz? 2026 április 18. szombat
KILENCED Boldog Carlo Acutishoz 1. nap
Ima papi és szerzetesi hivatásokért
Szeretet 