Ferenc Pápa VIDEO Az Ifjúsági Világnapért –2023. augusztus

Napi Ima36 imádkozás /layout/img/logo.png

Júl
27
Ferenc Pápa VIDEO Az Ifjúsági Világnapért – 2023. augusztus

 

 

Az imaszándékról
 
Imádkozzunk, hogy a Lisszaboni Ifjúsági Világnap segítse a fiatalokat abban, hogy az evangéliumot megéljék és életükkel tanúságot tegyenek róla!
 
Ferenc pápa Szent II. János Pált idézve azt mondja: „Ha fiatalokkal élsz együtt, te magad is fiatal leszel, és az Egyháznak szüksége van fiatalokra”.
 
Ezzel kezdődik a Pápa Világméretű Imahálózata által készített videó az augusztusi imaszándékkal, amelyben Ferenc pápa közvetlenül válaszol néhány fiatal kérdésére.
 
Válaszaiban arra is emlékezteti őket, hogy Mária példáját kövessék, aki, „amint megtudta, hogy Isten anyja lesz, nem maradt ott, hogy szelfizzen vagy hencegjen. Az első dolog, amit tett, hogy sietve útnak indult, hogy szolgáljon”.
 
A videót pedig azzal a kívánsággal zárja, hogy ez a világtalálkozó „legyen a világ jövőjének magva. Egy olyan világé, ahol a szeretet áll a középpontban, ahol érezzük, hogy testvérek vagyunk”.
 
A Szentatya szavai a videóban:
 
„Amikor a környékemen elmegyek a templomba, csak idős embereket látok. Az Egyház csak az idős embereknek való?
 
Az Egyház ugyanúgy nem egy öregek klubja, mint ahogyan nem is egy ifjúsági klub. Ha az öregek számára válik valamivé, akkor el fog pusztulni. Szent II. János Pál azt szokta mondani, hogy ha fiatalokkal élsz együtt, te magad is fiatal leszel. Az Egyháznak szüksége van fiatalokra, hogy ne öregedjen meg.
 
Kedves Ferenc pápa, miért a „Mária felkelt és sietve elindult” témát választotta erre a világtalálkozóra?
 
Mert amint Mária megtudta, hogy Ő lesz Isten anyja, nem maradt ott, hogy szelfizzen vagy hencegjen. Az első dolog, amit tett, hogy sietve útnak indult, hogy szolgáljon, hogy segítsen. Nektek is tanulnotok kell Tőle, hogy útnak induljatok, hogy másokon segítsetek.
 
Mit remél a Lisszaboni Világtalálkozótól?
 
Szeretném, ha Lisszabonban a világ jövőjének magvát látnám. Egy olyan világét, ahol a szeretet áll a középpontban, ahol érezzük, hogy testvérek vagyunk. Ma háborúban állunk; egészen másra van szükségünk. Egy olyan világra, amely nem fél bizonyságot tenni az Evangéliumról. Egy örömteli világra – mert, ha bennünk, keresztényekben nincs öröm, akkor nem vagyunk hitelesek, senki sem fog hinni nekünk.
 
Imádkozzunk, hogy a Lisszaboni Ifjúsági Világnap segítse a fiatalokat abban, hogy az evangéliumot megéljék és életükkel tanúságot tegyenek róla!
Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

További imák

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."