Ferenc pápa Úrangyala imádságaUrunk megkeresztelkedése
Napi Ima18 imádkozás 

Kedves testvéreim, boldog vasárnapot kívánok!
Jézus megkeresztelkedésekor, amit ma ünneplünk, sok mindenre, köztük a saját keresztségünkre is gondolunk. Jézus csatlakozik a népéhez, akik a bűneik bocsánatára keresztelkednek meg. Szívesen idézem fel a mai liturgia egyik himnuszának szavait: Jézus „mezítelen lélekkel és mezítláb” megy Jánoshoz megkeresztelkedni. Csupasz lélekkel és mezítelen lábbal.
Amikor pedig Jézus részesül a keresztségben, akkor megmutatkozik a Szentlélek, és megtörténik Isten epifániája; felfedi magát a Fiúban, és hallható hangon megszólal: „Te vagy az én szeretett Fiam, benned telik kedvem” (22. v.). Az arc és a hang.
Először is az arc. Azzal, hogy Isten a Fiú révén Atyaként nyilatkoztatja ki magát, különleges teret teremt az emberiséggel való párbeszédre és közösségre. Ezt jelenti a szeretett Fiú arca.
Másodszor, a hang. Arc és hang. „Te vagy az én szeretett Fiam” (22. v.). Ez a Jézus kinyilvánítását kísérő másik jel.
Kedves testvéreim, a mai ünnep arra késztet bennünket, hogy Isten Jézus emberségében megnyilvánuló arcát és hangját szemléljük. Tegyük hát fel magunknak a kérdést: érezzük-e szerettségünket? Érzem, hogy Isten szeret és velem tart, vagy úgy gondolom, hogy távol áll tőlem? Képesek vagyunk felismerni az Ő arcát Jézusban és a testvéreinkben? És hallgatni szoktunk az Ő hangjára?
Felteszek egy kérdést: emlékeztek-e mindnyájan a keresztségetek dátumára? Ez nagyon fontos! Gondolkodj el: melyik napon kereszteltek meg engem? És ha nem emlékszünk, akkor hazaérkezve kérdezzük meg szüleinktől vagy keresztszüleinktől a keresztségünk időpontját. És ünnepeljük ezt a dátumot úgy, mintha egy új születésnap lenne: az Isten Lelkében való születésünké. Ne felejtsük el! Ez a házi feladatunk: a keresztségünk dátuma.
Bízzuk magunkat Szűz Máriára, kérjük a segítségét, és ne felejtsük el keresztelésünk dátumát!
_________________________________
Az Úrangyala után
Közel állok a kaliforniai Los Angeles megye lakosaihoz, ahol az elmúlt napokban pusztító tűzvész tombolt. Imádkozom mindannyiukért.
Ma délelőtt abban az örömben volt részem, hogy megkeresztelhettem néhány újszülöttet, a Szentszék és a Svájci Gárda alkalmazottainak gyermekeit. Imádkozzunk értük és családjaikért. Szeretném kérni az Urat minden fiatal házaspárért, hogy fogadják örömmel a gyermekek, és a keresztelésre vitelük ajándékát.
Ma reggel a Lateráni Szent János-bazilikában boldoggá avatták Don Giovanni Merlinit, a Drága Vér Misszionáriusainak papját. Odaadóan tevékenykedett népének küldetése érdekében, sok léleknek megfontolt tanácsadója és a béke hírnöke volt. Hívjuk segítségül az ő közbenjárását is, amikor a békéért imádkozunk Ukrajnában, a Közel-Keleten és az egész világon. Tapsoljuk meg az új Boldogot!
Köszöntelek mindnyájatokat, rómaiakat és zarándokokat, különösen a spanyolországi Olivenza diákjait és a Tanítványok Családjának tagjait a , Semeria atya és Minozzi atya Munkaházaiban dolgozó laikusokkal együtt.
Ne mulasszunk el imádkozni a békéért, és ne felejtsük el, hogy a háború mindig vereség. Mindenkinek szép vasárnapot kívánok. És kérlek, ne felejtsetek el imádkozni értem. Jó étvágyat az ebédhez és arrivederci!
Forrás: https://www.vatican.va/content/francesco/en/angelus/2025/documents/20250112-angelus.html
https://www.youtube.com/watch?v=QHBDoG7l-00