Ferenc pápa Úrangyala imádságaÉvközi 2. vasárnap

Napi Ima20 imádkozás /layout/img/logo.png

Jan
19
Ferenc pápa Úrangyala imádsága Évközi 2. vasárnap

Kedves testvéreim, boldog vasárnapot kívánok!

A mai liturgia evangéliuma (Jn 2,1-11) Jézus első csodatételéről szól, amikor a galileai Kánában, egy menyegzőn a vizet borrá változtatja. Ez a beszámoló előrevetíti és magában foglalja Jézus egész küldetését: a Messiás eljövetelének napján – így mondták a próféták – az Úr „lakomát készít ... erős színborokból” (Iz 25,6), és „a hegyek csöpögni fognak a szőlő levétől” (Ám 9,13); Jézus a Vőlegény, aki a „jó bort” elhozza.

Ebben az evangéliumban két dolgot találhatunk: hiányt és túláradó bőséget. Egyrészt hiány van borból, és Mária így szól a Fiához: „Nincs több boruk” (3. v.); másrészt Jézus közbelép, hat nagy korsót tölt meg, és végül a bor olyan bőséges és finom, hogy a lakoma ura megkérdezi a vőlegényt, miért tartogatta a végéig (10. v.). A mi jelünk tehát mindig a hiány, de „Isten jele a túláradó bőség”, és a kánai túláradó bőség az Ő jele (vö. XVI. Benedek, A názáreti Jézus, I. kötet, 294). Hogyan válaszol Isten az ember hiányára? Túláradással (vö. Róm 5,20). Isten nem szűkmarkú! Amikor Ő ad, akkor sokat ad. Nem keveset, hanem sokat ad. Az Úr a mi hiányainkra az Ő szuperbőségével válaszol.

Életünk lakomáján – mondhatjuk – időnként azt vesszük észre, hogy hiányzik a bor: hogy hiányzik az erő és sok minden. Ez olyankor történik, amikor a bennünket gyötrő gondok, a bennünket támadó félelmek vagy a gonosz elsöprő erői megfosztanak az élet jó ízétől, az öröm mámorától és a remény ízétől. Vegyük észre: ezzel a hiánnyal szemben, amikor az Úr ad, túláradó bőségben ad. Ez ellentmondásosnak tűnik: minél több az, ami hiányzik belőlünk, annál nagyobb az Úr bőségfeletti adománya. Mert az Úr velünk akar ünnepelni egy vég nélküli lakomán.

Imádkozzunk hát Szűz Máriához. Ő, az „új bor asszonya” (vö. A. Bello, Szeretlek! Korunk asszonya, Mária), járjon közben értünk, és ebben a Jubileumi évben segítsen bennünket, hogy újra felfedezzük a Jézussal való találkozás örömét.

__________________________

Az Úrangyala után

Kedves testvéreim!

Az elmúlt napokban bejelentették, hogy ma életbe lép a tűzszünet Gázában. Hálámat fejezem ki minden közvetítőnek. Ez egy szép feladat, közbenjárni a békéért. Köszönöm a közvetítőknek! És köszönetet mondok mindazoknak is, akik részt vettek ennek a fontos eredménynek az elérésében. Remélem, hogy a felek azonnal tiszteletben tartják a megállapodásban foglaltakat, és hogy a túszok végre hazatérhetnek, és átölelhetik szeretteiket. Sokat imádkozom értük és családjaikért. Azt is remélem, hogy a humanitárius segély még gyorsabban és nagyobb mennyiségben jut el Gáza lakosságához, akiknek oly sürgős szükségük van rá.

Mind az izraelieknek, mind a palesztinoknak szükségük van a remény egyértelmű jeleire: bízom abban, hogy mindkét nép politikai vezetői a nemzetközi közösség segítségével a két állam számára megfelelő megoldáshoz jutnak el. Legyen mindenki képes kimondani: igen a párbeszédre, igen a kiengesztelődésre, igen a békére. És imádkozzunk ezért: a párbeszédért, a kiengesztelődésért és a békéért.

Néhány nappal ezelőtt bejelentették, hogy a kubai börtönökből kiengedték a rabok egy csoportját. Ez a nagy remény gesztusa, amely a jubileumi év egyik szándékát testesíti meg. Remélem, hogy az elkövetkező hónapokban folytatjuk az ilyen, az egyének és a népek sorsának alakulásában bizalmat ébresztő kezdeményezéseket.

És üdvözlök mindenkit, rómaiakat, zarándokokat, a Szeplőtelen fiataljait, a lengyelországi Szent Ágoston nővéreket, a guatemalai hívek csoportját a Señor de Esquipulas képével, valamint a cuencai „Pedro Mercedes” iskola és a spanyolországi Parla „Szent II. János Pál” iskola diákjait, valamint az angliai Wargrave-i Piggott iskola diákjait. Köszöntöm a Mato Grosso Műveleti Mozgalom fiataljait és misszionáriusait, a padovai Guizza lelkipásztori egység híveit, a Malgrate, Civate és Lecco Alta, valamint Locorotondo híveit; valamint az Este-i „Amici Speciali”, „Különleges barátok” csoportját.

A keresztények egységéért való imádság napjaiban ne szűnjünk meg Istentől az Úr minden tanítványa közötti teljes közösség drága ajándékát kérni. És imádkozzunk mindig a meggyötört Ukrajnáért, Palesztináért, Izraelért, Mianmarért és minden háború miatt szenvedő népért.

Mindenkinek szép vasárnapot kívánok, és kérem, ne felejtsenek el imádkozni értem. Jó étvágyat az ebédhez, és arrivederci (viszontlátásra)!

 

Forráshttps://www.vatican.va/content/francesco/en/angelus/2025/documents/20250119-angelus.html

 

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

További imák

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."