Kedves testvéreim, boldog vasárnapot!

A mai liturgia evangéliuma (Mk 6,30-34) arról szól, hogy az apostolok Jézus köré gyűlnek, miután visszatértek küldetésükről. Elmondják neki, hogy mit értek el. Majd azt mondja nekik: „Menjetek el egyedül egy elhagyatott helyre, és pihenjetek meg egy kicsit”. (v. 31). Az emberek azonban megértik, hogy hová mennek, és amikor kiszállnak a hajóból, Jézus azt találja, hogy a tömeg már várja Őt. Megsajnálja őket, és tanítani kezd (vö. 34. v.).

Tehát egyrészt a pihenésre való meghívás, másrészt Jézus együttérzése a tömeggel. Nagyon szép dolog megállni, hogy elmélkedjünk Jézus együttérzésén. Ez két összeegyeztethetetlen dolognak tűnhet, miközben valójában együtt járnak: a pihenés és az együttérzés. Nézzük meg közelebbről.

Jézus aggódik a tanítványok fáradtsága miatt. Talán tudatában van egy olyan veszélynek, amely a mi életünket és apostolkodásunkat is érintheti. Ez a veszély akkor fenyegethet minket, ha például a küldetésünk vagy munkánk végzése iránti lelkesedésünk, valamint a ránk bízott szerepek és feladatok egyfajta aktivizmus áldozatává tesznek bennünket, amely túlzottan a tennivalókkal és az eredményekkel foglalkozik, és ez rossz dolog. Túlságosan elmerülünk a tennivalókban, túlságosan elmerülünk az eredményekben. Ilyenkor megtörténik, hogy izgatottá válunk, és szem elől tévesztjük a lényeget. Azt kockáztatjuk, hogy kimerítjük az energiáinkat, és testi-lelki fáradtságba esünk. Ez fontos figyelmeztetés életünk és társadalmunk számára, amelyet gyakran fogva tart a sietség, de az Egyház és a lelkipásztori szolgálat számára is: testvérek, óvakodjunk a cselekvés diktatúrájától! És ez szükségből, családjainkon belül is megtörténhet, például amikor az apának a megélhetés érdekében el kell mennie dolgozni, és így fel kell áldoznia azt az időt, amit a családdal tölthetett volna. Gyakran előfordul, hogy a szülők korán reggel elmennek, amikor a gyerekek még alszanak, és késő este térnek vissza, amikor már ágyban vannak. Ez pedig társadalmi igazságtalanság. A családokban az apáknak és az anyáknak időt kellene szakítaniuk arra, hogy azt megosszák gyermekeikkel, hogy a szeretet növekedhessen a családon belül, és hogy ne essenek bele a cselekvés diktatúrájába. Gondolkodjunk el azon, mit tehetünk, hogy segítsünk azoknak az embereknek, akik így kénytelenek élni.

Ugyanakkor a Jézus által javasolt pihenés nem menekülés a világ elől, nem visszavonulás a pusztán személyes jólétbe. Éppen ellenkezőleg, amikor szembesül a zavarba jött emberekkel, együttérzést érez. És így az evangéliumból megtanuljuk, hogy ez a két valóság – a pihenés és az együttérzés – összefügg: csak akkor lehetünk együttérzők, ha megtanulunk pihenni. Valójában csak akkor lehetséges az együttérző tekintet, amely tudja, hogyan kell reagálni mások szükségleteire, ha szívünket nem emészti fel a cselekvés szorongása, ha tudjuk, hogyan kell megállni és hogyan kell befogadni Isten kegyelmét az imádás csendjében.

Ezért, kedves testvéreim, megkérdezhetjük magunktól: képes vagyok-e megállni a napjaim során? Képes vagyok-e egy pillanatra magamra és az Úrra figyelni, vagy mindig sietek, állandóan sietek a tennivalókkal? Tudunk-e találni valamiféle „belső pusztát” a mindennapok zaja és tevékenységei közepette?

Segítsen a Szent Szűz, hogy minden napi tevékenységünk közepette is „megpihenjünk a Lélekben”, és hogy mások számára elérhetőek és együttérzőek legyünk.

______________________

Az Úrangyala után

Kedves testvéreim!

Ezen a héten kezdődnek az olimpiai játékok Párizsban, amelyeket a paralimpiai játékok követnek. A sportnak nagy társadalmi ereje is van, és képes békésen egyesíteni a különböző kultúrákból származó embereket. Remélem, hogy ez az esemény világítótornya lehet annak a befogadó világnak, amelyet építeni szeretnénk, és hogy a sportolók sporttudásukkal a béke hírnökei és hiteles példaképek lehetnek a fiatalok számára. Különösen, ahogyan ez az ősi hagyomány szerinti szokás, az olimpiai játékok adjanak alkalmat arra, hogy a háborúkban tűzszünetre szólítsanak fel, demonstrálva a béke iránti őszinte vágyat.

Üdvözlöm mindnyájatokat, rómaiakat és zarándokokat Olaszországból és számos országból. Különösen köszöntöm a Notre Dame Équipe-ot a brazíliai Quixadá egyházmegyéből, és az „Assumpta Science Center Ofekata” Egyesületet, amely szolidaritási projekteken dolgozik Afrikáért.

Üdvözlöm továbbá a Kereszt Csendes Munkásait és a Szenvedő Önkéntesek Központját, akik alapítójuk, Boldog Luigi Novarese emlékére gyűltek össze; a Krisztus Király Missziós Nővérek Intézetének aspiránsait és fiatal professzor asszonyait; a római minorita szeminárium hivatásos csoportjának fiataljait, akik Szent Ferenc útját járták Assisitől Rómáig.

Imádkozzunk, testvéreim, a békéért. Ne feledkezzünk meg a meggyötört Ukrajnáról, Palesztináról, Izraelről, Mianmarról és sok más országról, ahol háború dúl. Ne felejtsük el, soha ne felejtsük el, a háború vereség!

Mindenkinek szép vasárnapot kívánok! Kérem, ne felejtsenek el imádkozni értem. Jó ebédet és arrivederci (viszontlátásra)!