Kedves testvéreim, buongiorno (jó napot kívánok)!

 

Nagyböjt e második vasárnapjának evangéliuma a színeváltozást idézi fel. Jézus magával viszi Pétert, Jakabot és Jánost a hegyre, és teljes szépségében Isten Fiaként mutatkozik meg előttük (vö. Mt 17:1-9).

 

Álljunk meg egy pillanatra ennél a jelenetnél, és tegyük fel magunknak a kérdést: Miben áll ez a szépség? Mit tapasztalnak meg a tanítványok? Egy különleges benyomást? Nem, nem erről van szó. Isten szentségének fényét látják Jézusnak, az Atya tökéletes képmásának arcán és ruháján felragyogni. Isten fensége, Isten szépsége tárul fel. Mivel pedig Isten Szeretet, ezért a tanítványok szemükkel a Krisztusban megtestesült isteni Szeretet szépségét és ragyogását látták meg. Ízelítőt kaptak a paradicsomból. Micsoda meglepetés ez a tanítványok számára! Oly sokáig a szemük előtt volt a Szeretet arca, anélkül, hogy valaha is tudatában lettek volna annak, hogy milyen gyönyörű! Csak most ismerik fel ezt ekkora örömmel, mérhetetlen örömmel.

 

Valójában Jézus ezen élmény által formálja őket, felkészíti őket egy még fontosabb állomásra. Nem sokkal később ugyanis fel kell majd ismerniük benne ugyanezt a szépséget, amikor felemelkedik a keresztre, és az arca eltorzul. Péter nehezen érti ezt meg: szeretné megállítani az időt, „megállítani” a jelenetet, ott maradni és meghosszabbítani ezt a csodálatos élményt. Jézus azonban nem engedi meg ezt. Az ő fénye ugyanis nem redukálható egy „varázslatos pillanatra”! Ez így valami hamis, mesterséges dologgá válna, olyanná, ami elillanna a múló érzések ködében. Ellenkezőleg, Krisztus az a fény, amely úgy irányítja utunkat, mint a tűzoszlop a nép számára a pusztában (2Móz 13:21). Jézus szépsége nem idegeníti el tanítványait az élet valóságától, hanem erőt ad nekik, hogy kövessék őt egészen Jeruzsálemig, egészen a keresztig. Krisztus szépsége nem elidegenítő, hanem mindig előre visz. Nem arra késztet, hogy elbújj. Haladj előre!

 

Testvéreim, ez az evangélium számunkra is megmutatja az utat. Megtanít bennünket arra, hogy mennyire fontos Jézus mellett maradni akkor is, amikor nem könnyű megérteni mindazt, amit ő mond és tesz értünk. Valójában azáltal, hogy vele maradunk, megtanuljuk felismerni az arcán a szeretet ragyogó szépségét, amelyet nekünk ad, még akkor is, ha az a kereszt jeleit viseli. Az ő iskolájában megtanuljuk ugyanezt a szépséget felismerni a nap mint nap mellettünk járók – családtagok, barátok, munkatársak arcán, akik a legkülönbözőbb módon gondoskodnak rólunk. Mennyi ragyogó arc, mennyi mosoly, mennyi ránc, mennyi könny és sebhely árulkodik a körülöttünk lévő szeretetről! Tanuljuk meg felismerni őket, és töltsük meg velük a szívünket. Aztán induljunk el elvinni másoknak is a kapott fényt a szeretet konkrét cselekedeteivel (vö. 1Jn 3:18), merüljünk bele nagylelkűbben mindennapi foglalatosságainkba, szeressünk, szolgáljunk és bocsássunk meg komolyabban és készségesebben. Isten csodái szemlélésének, Isten arca, az Úr arca szemlélésének mások szolgálatára kell indítania bennünket.

 

Megkérdezhetjük magunktól: Fel tudjuk-e ismerni Isten szeretetének fényét az életünkben? Örömmel és hálával ismerjük fel a minket szerető emberek arcán? Keressük magunk körül ennek a fénynek a jeleit, amely betölti a szívünket, és megnyitja azt a szeretetre és szolgálatra? Vagy inkább a bálványok bennünket elidegenítő és önmagunkba záró szalmalángjaira figyelünk? Az Úr nagy fénye és a bálványok hamis, mesterséges fénye. Melyiket részesítem előnyben?

 

Mária, aki még a Kálvária sötétségében is megőrizte Fia fényét szívében, kísérjen minket mindig a szeretet útján.

 

______________________________________________

 

 

 

Az elmúlt napokban gondolataim gyakran irányultak a Görögországban történt vonatbaleset áldozataira. Közülük sokan fiatal diákok voltak. Imádkozom az elhunytakért. Közel vagyok a sebesültekhez és hozzátartozóikhoz. Vigasztalja meg őket a Szűzanya.

 

Fájdalmamat fejezem ki a Crotone melletti Cutro vizeiben történt tragédia miatt. Imádkozom a hajótörés számos áldozatáért, hozzátartozóikért és a túlélőkért. Elismerésemet és hálámat fejezem ki a helyi lakosságnak és intézményeknek a testvéreink iránti együttérzésükért és befogadásukért. Újból felhívok mindenkit, hogy ne ismétlődjenek meg hasonló tragédiák. Állítsák meg az embercsempészeket, hogy ne tudják továbbra is ennyi ártatlan ember életét kioltani! A remény útjai soha többé ne váljanak a halál útjaivá. A Földközi-tenger tiszta vize soha többé ne legyen véres ilyen tragikus balesetek miatt! Az Úr adjon nekünk erőt a megértéshez és a síráshoz.

 

Köszöntelek mindnyájatokat, rómaiakat valamint Olaszországból és különböző országokból való zarándokokat. Különösen köszöntöm a milánói ukrán közösséget, akik Szent Josafát püspök vértanúságának négyszázadik évfordulója alkalmából jöttek el, aki életét adta a keresztények egységéért. Kedves testvéreim, méltányolom a háború elől menekült honfitársaitok befogadására tett erőfeszítéseiteket. Adjon az Úr Szent Josafát közbenjárására békét a megtépázott ukrán népnek.

 

Köszöntöm a litvániai zarándokokat és a római litván közösségből érkezetteket, akik Szent Kázmér ünnepét tartják, valamint a spanyolországi Zaragozából érkezett katolikus román közösséget, és a Murciából és Jerez de la Fronterából (Spanyolország); valamint a grúziai Tbilisziből érkezett plébániai csoportokat.

 

Köszöntöm a Burkina Fasóból érkezett híveket, a Scandicciből és Anzióból való bérmálkozókat; a híveket Capaciból, Ostiából és a római San Mauro Abate-ból.