Kedves testvéreim, buongiorno (jó napot kívánok)!

 

Jézusnak ebben a vasárnapi evangéliumban hozzánk intézett szavai igényesek és paradoxnak tűnnek: arra hív, hogy fordítsuk oda a másik arcunkat is, és szeressük még az ellenségeinket is (vö. Mt 5:38-48). Természetes dolog, hogy szeretjük azokat, akik szeretnek minket, és hogy barátiak legyünk a barátainkkal; Jézus mégis azzal provokál bennünket, hogy azt mondja: ha így cselekszünk, „mivel teszünk többet, mint mások?” (v. 47). Mivel teszel többet? Itt van az a pont, amire ma szeretném felhívni a figyelmeteket, arra, hogy mi rendkívülit tehettek.

 

A „több”, a „rendkívüli” az, ami túlmutat a megszokott kereteken, ami túllép a szokásos gyakorlaton és az óvatosság által diktált normális számításokon. Ehelyett általában igyekszünk mindent többé-kevésbé rendben és az ellenőrzésünk alatt tartani, hogy megfeleljen az elvárásainknak, a mértékünknek: attól félve, hogy nem viszonozzák, vagy hogy túlságosan kiszolgáltatjuk magunkat, és végül csalódunk, ezért inkább csak azokat szeretjük, akik szeretnek minket, hogy elkerüljük a csalódásokat, csak azokkal teszünk jót, akik jót tesznek velünk, csak azokkal vagyunk nagylelkűek, akik viszonozni tudják a szívességet; és akik rosszul bánnak velünk, azoknak hasonlóképpen válaszolunk, hogy kvittek legyünk. De az Úr figyelmeztet minket: ez nem elég! Azt mondhatjuk: ez nem keresztényi! Ha megmaradunk a hétköznapiságban, az adás és az elfogadás közötti egyensúlyban, a dolgok nem változnak. Ha Isten ezt a logikát követné, nem lenne reményünk az üdvösségre! De szerencsénkre Isten szeretete mindig „rendkívüli”, túlmutat azokon a megszokott irányelveken, amelyek szerint mi, emberek éljük a kapcsolatainkat.

 

Jézus szavai tehát kihívást jelentenek számunkra. Miközben mi igyekszünk a haszonelvű érvelés hétköznapiságán belül maradni, ő arra kér minket, hogy nyíljunk meg a rendkívüli, a szabadon adott szeretet rendhagyó volta előtt; míg mi mindig a könyvelést próbáljuk egyensúlyban tartani, Krisztus arra biztat bennünket, hogy éljük meg a szeretet kiegyensúlyozatlanságát. Jézus nem jó könyvelő, nem! Ő mindig a szeretet kiegyensúlyozatlanságára vezet bennünket. Ezen nem szabad meglepődnünk. Ha Isten nem vált volna „kiegyensúlyozatlanná”, soha nem váltott volna meg minket: a kereszt kiegyensúlyozatlansága mentett meg minket! Jézus nem keresett volna meg minket, amikor elveszettek és távollévők voltunk; nem szeretett volna minket a végsőkig, nem vállalta volna a keresztet értünk, akik mindezt nem érdemeltük meg, és nem tudtunk neki semmit sem adni cserébe. Ahogy Pál apostol írja: „Noha az igazért is alig hal meg valaki, legföljebb jó emberért vállalják a halált. Isten azonban azzal tesz tanúságot irántunk való szeretetéről, hogy Krisztus meghalt értünk, amikor még bűnösök voltunk” (Róm 5:7-8). Isten tehát akkor szeret minket, amikor még bűnösök vagyunk, nem azért, mert jók vagyunk, vagy mert képesek vagyunk valamit visszaadni neki. Testvérek, Isten szeretete mindig túláradó, mindig számítás fölötti, mindig aránytalan szeretet. Ma is azt kéri tőlünk, hogy így éljünk, mert csak így tudunk igazán tanúságot tenni róla.

 

Testvéreim, az Úr arra hív bennünket, hogy lépjünk ki az önérdek logikájából, és ne a számítások és a kényelem mérlegén mérjük a szeretetet. Arra hív minket, hogy a rosszra ne rosszal válaszoljunk, merjünk jót tenni, vállaljunk kockázatot az ajándékozásban, még akkor is, ha keveset vagy semmit sem kapunk cserébe. Mert ez a szeretet az, ami lassan elsimítja a konfliktusokat, lerövidíti a távolságokat, legyőzi az ellenségeskedést és begyógyítja a gyűlölet sebeit. Így feltehetjük magunknak, mindannyiunknak a kérdést: vajon én az életemben a viszonzás vagy, ahogyan Isten teszi, az ingyenesség logikáját követem? Krisztus rendkívüli szeretete nem könnyű, de lehetséges; azért lehetséges, mert Ő maga segít nekünk azáltal, hogy nekünk adja az Ő Lelkét, az Ő határtalan szeretetét.

 

Imádkozzunk a Szűzanyához, aki azzal, hogy számítás nélkül „igennel” válaszolt Istennek, megengedte neki, hogy Kegyelmének remekművévé tegye őt.

 

____________________

 

 

Kedves testvéreim!

 

Jézus szeretete arra kér bennünket, hogy hagyjuk, hogy megérintsen minket a nehézségekkel küzdők helyzete. Különösen Szíriára és Törökországra gondolok, a földrengés nagyon sok áldozatára, de a szeretett ukrán nép mindennapi tragédiáira is, és arra a sok emberre, akik a háború miatt vagy a szegénység, a szabadság hiánya vagy a környezet pusztulása miatt szenvednek: annyi ember... Ebben a tekintetben közel állok Új-Zéland népéhez, amelyet az elmúlt napokban pusztító ciklon sújtott. Testvéreim, ne feledkezzünk meg a szenvedőkről, és legyen a szeretetünk figyelmes, legyen igazi szeretet!

 

Üdvözöllek mindnyájatokat, akik Olaszországból és más országokból érkeztetek. Köszöntöm a spanyolországi Oviedo zarándokait és a portugáliai Vila Pouca de Aguair diákjait.

 

Ezután köszöntöm a Katolikus Akció csoportjait Riminiből és Saccolongóból; Lentiai, Torino és Bolzano híveit; a bérmálkozásukra várókat Valvasone-ból és Almenno San Salvatore-ból; a tinédzsereket és fiatalokat Tricesimóból, Lenóból, Chiuppanóból és Fino Mornascóból; a ministránsokat Arcene-ből és a milánói Szent Ambrus iskola diákjait.

 

Mindannyiatoknak szép vasárnapot kívánok. Kérem, ne felejtsetek el imádkozni értem. Jó étvágyat kívánok az ebédhez és arrivederci (viszontlátásra)!