Kedves testvéreim, buongiorno (jó napot kívánok)!

 

A mai liturgia evangéliumában Jézus így szól: „Ne gondoljátok, hogy megszüntetni jöttem a törvényt vagy a prófétákat. Nem megszüntetni jöttem, hanem teljessé tenni.” (Mt 5,17) Beteljesíteni: ez a kulcsszó ahhoz, hogy Jézust és üzenetét megértsük. De mit is jelent ez a „beteljesítés”? Hogy ezt megmagyarázza, az Úr azzal kezdi, hogy elmondja, mi nem teljesíti be. A Szentírás azt mondja, „ne ölj”, de Jézus számára ez nem elég, hogyha az ember szavakkal bántja testvéreit; a Szentírás azt mondja, „ne paráználkodj”, de ez nem elég, ha az ember kétszínűséggel és hazugsággal szennyezett szerelemben él; a Szentírás azt mondja, „ne esküdj hamisan”, de nem elég az ünnepélyes eskü, ha az ember képmutatóan cselekszik (vö. Mt 5,21-37). Ekkor nem teljesítettük be a parancsolatokat.

 

Hogy konkrét példát adjon nekünk, Jézus az „áldozatbemutatás szertartására” összpontosít. Azzal, hogy valaki áldozatot ajánlott fel Istennek, viszonozta ajándékainak ingyenességét. Ez egy nagyon fontos szertartás volt – felajánlást tenni, hogy szimbolikusan viszonozzuk, mondjuk, Isten ajándékainak ingyenességét –, annyira fontos, hogy súlyos okot kivéve tilos volt megszakítani. Jézus azonban kijelenti, hogy meg kell szakítani, ha a testvérünknek valami kifogása van ellenünk, hogy akkor először menjünk, és béküljünk ki vele (vö. 23-24. v.): csak akkor teljesedik be a szertartás. Az üzenet világos: Isten elsőként szeret minket, ingyen, megteszi felénk az első lépést anélkül, hogy mi megérdemelnénk; és ezért mi sem ünnepelhetjük az ő szeretetét anélkül, hogy mi magunk is meg ne tennénk az első lépést, hogy kibéküljünk azokkal, akik megbántottak minket. Így van beteljesedés Isten szemében, különben a külső, pusztán rituális betartás haszontalan formalitás lesz. Más szóval, Jézus megérteti velünk, hogy a vallási szabályok hasznosak, jók, de ezek csak a kezdetet jelentik: ahhoz, hogy beteljesedjenek, túl kell lépnünk a betűkön, és meg kell élnünk az értelmüket. Az Istentől kapott parancsolatokat nem szabad a formális betartás fullasztó páncélszekrényeibe zárni, különben egy külső és elszigetelt vallásosságban maradunk, egy „mester isten” szolgái, nem pedig az Atyaisten gyermekei. Jézus ezt akarja: hogy ne egy mester Istent szolgáljunk, hanem az Atyát; ehhez pedig túl kell lépnünk a betűn.

 

Testvéreim, ez a probléma nemcsak Jézus idejében volt jelen, hanem ma is. Néha például ez hallható: „Atyám, én nem öltem, nem loptam, nem bántottam senkit...”, mintha azt mondanák: „Minden rendben van velem”. Itt formális betartásról van szó, amely megelégszik a puszta minimummal, míg Jézus a lehető legtöbbre hív bennünket. Vagyis Isten nem számítások és táblázatok alapján gondolkodik; úgy szeret minket, mint egy szerelmes: nem a minimumig, hanem a maximumig! Nem azt mondja nekünk: „Egy bizonyos pontig szeretlek”. Nem, az igazi szerelem soha nem egy bizonyos pontig tart, és soha nem érzi magát teljesnek; a szerelem mindig tovább mutat, nem tud betelni. Az Úr megmutatta ezt nekünk azzal, hogy életét adta a kereszten, és megbocsátott a gyilkosainak (vö. Lk 23,34). És ránk bízta azt a parancsolatot, amelyet a legdrágábbnak tart: hogy úgy szeressük egymást, ahogyan Ő szeretett minket (vö. Jn 15,12). Ez az a szeretet, amely beteljesíti a Törvényt, a hitet, az igaz életet!

 

Ezért, testvéreim, megkérdezhetjük magunktól: hogyan élem meg a hitet? Számításokról, formalizmusokról van szó, vagy az Istennel való szerelmi történetről? Megelégszem azzal, hogy nem teszek rosszat, hogy fenntartom a „homlokzatot”, vagy megpróbálok növekedni az Isten és mások iránti szeretetben? És ellenőrizzem magam időről időre Jézus nagy parancsa alapján, kérdezzem meg magamtól, hogy szeretem-e a felebarátomat úgy, ahogy Ő szeret engem? Mert talán rugalmatlanok vagyunk mások megítélésében, és elfelejtünk irgalmasok lenni, mint amilyen Isten.

 

Mária, aki tökéletesen beteljesítette Isten Igéjét, segítsen bennünket hitünk és szeretetünk kiteljesítésében.

 

_________________________________________________________

 

 

Kedves testvéreim!

 

Maradjunk továbbra is közel imádsággal és konkrét támogatással a szíriai és törökországi földrengés áldozataihoz. Az „Ő képmására” című műsorban láttam a katasztrófa képeit, a földrengés következtében szenvedő népek fájdalmát. Imádkozzunk értük, ne feledkezzünk meg róluk, imádkozzunk és gondolkodjunk azon, hogy mit tehetünk értük. Ne feledkezzünk meg a meggyötört Ukrajnáról sem: az Úr nyissa meg a béke útjait, és adjon bátorságot a felelősöknek, hogy kövessék azokat.

 

Nem kis fájdalommal töltöttek el a Nicaraguából érkező hírek, és nem tudok aggodalom nélkül gondolni Matagalpa püspökére, Rolando Álvarez püspökre, akit annyira szeretek, és akit 26 év börtönre ítéltek, valamint azokra az emberekre, akiket az Egyesült Államokba deportáltak. Imádkozom értük és mindazokért, akik szenvednek ebben a drága nemzetben, és kérem imáitokat. Kérjük továbbá az Urat a Szeplőtelen Szűz Mária közbenjárására, hogy nyissa meg a politikai vezetők és minden polgár szívét a béke őszinte keresésére, amely az igazságból, igazságosságból, szabadságból és szeretetből születik, és amely a párbeszéd türelmes folytatása által érhető el. Imádkozzunk együtt a Szűzanyához. [Üdvözlégy Mária]