Kedves testvéreim, buongiorno (jó napot kívánok)!

 

A mai evangélium egy meglepő példabeszédet tár elénk: a szőlősgazda hajnaltól estig jár ki, hogy munkásokat hívjon, de végül mindenkinek egyformán fizet, még azoknak is, akik csak egy órát dolgoztak (vö. Mt 20:1-16). Ez igazságtalanságnak tűnne, de a példázatot nem a bérezés szempontjai szerint kell olvasnunk, hanem Isten szempontjait akarja megmutatni nekünk, aki nem az érdemeinket számolgatja, hanem gyermekként szeret bennünket.

 

Nézzünk meg közelebbről a történetből kirajzolódó két isteni cselekedetet. Először is, Isten minden órában kimegy, hogy hívjon minket; másodszor, mindenkinek egyforma „érmével” fizet vissza.

 

Az első, hogy Isten az, aki minden órában kimegy, hogy hívjon minket. A példabeszéd szerint a gazda „kora reggel kiment, hogy munkásokat fogadjon szőlejébe” (1. v.), de aztán napnyugtáig a nap különböző időpontjaiban továbbra is kimegy, hogy megkeresse azokat, akiket még senki sem vitt el munkára. Ezáltal megértjük, hogy a példázatban nemcsak az emberek a munkások, hanem mindenekelőtt Isten, aki egész nap elfáradás nélkül kijár. Isten ilyen: nem várja meg, hogy a mi fáradozásaink miatt keressen meg minket, nem végez vizsgálatot, hogy felmérje az érdemeinket, mielőtt megkeresne bennünket, nem adja fel, ha későn válaszolunk neki; ellenkezőleg, Ő maga kezdeményezett, és Jézusban „kijött” – hozzánk, hogy megmutassa nekünk a szeretetét. És Ő keres minket a nap minden órájában, amelyek, ahogy Nagy Szent Gergely mondja, életünk különböző szakaszait és évszakait képviselik egészen az öregkorig (vö. Homíliák az evangéliumról, 19). Az Ő szíve számára sohasem késő; Ő mindig keres minket és vár ránk. Ne feledjük ezt: az Úr mindig keres és mindig vár bennünket, mindig!

 

Éppen azért, mert Ő ilyen óriási szívű Isten - ez a második cselekedete - mindenkinek egyforma „érmével” fizet meg, ami az Ő szeretete. Itt van a példabeszéd végső értelme: az utolsó óra munkásai is úgy kapják meg a fizetésüket, mint az elsők, mert valójában Isten igazságossága felsőbbrendű. Sőt, még tovább megy. Az emberi igazságosság azt mondja, hogy „adjátok meg mindenkinek a magáét aszerint, ahogyan megérdemli”, míg Isten igazságossága nem a mi hozadékunk, teljesítményünk vagy kudarcaink mérlegén méri a szeretetét: Isten egyszerűen csak szeret minket, azért szeret minket, mert a gyermekei vagyunk, és ezt feltétel nélküli szeretettel, ingyenesen nekünk ajándékozott szeretettel teszi.

 

Testvéreim, olykor fennáll a veszélye annak, hogy „kereskedői” kapcsolatot alakítsunk ki Istennel, és inkább a mi ügyességünkre, mint az ő kegyelmének nagylelkűségére összpontosítsunk. Néha még egyházként is, ahelyett, hogy a nap minden órájában kimennénk és kezünket nyújtanánk mindenki felé, úgy érezzük magunkat, mintha az elsők lennénk az osztályunkban, messziről ítélkezünk mások felett, anélkül, hogy belegondolnánk, hogy Isten őket is ugyanazzal a szeretettel szereti, mint minket. Sőt, még a társadalom szövetét alkotó kapcsolatainkban is, az általunk gyakorolt igazságosság néha nem tud kitörni a számítás ketrecéből, és arra szorítkozunk, hogy csak annyit adunk, amennyit kapunk, anélkül, hogy mernénk többet tenni, anélkül, hogy az ingyenesen tett jó és a tág szívvel felajánlott szeretet hatékonyságával számolnánk. Testvéreim, nővérek, tegyük fel magunknak a kérdést: én, keresztény emberként, tudom-e, hogyan kell kimennem mások felé? Nagylelkű vagyok-e mindenkivel szemben, tudom-e, hogyan adjam azt a plusz megértést és megbocsátást, mint ahogy Jézus tette és teszi velem minden nap?

 

A Szűzanya segítsen bennünket, hogy Isten mértékére térjünk át: a mérték nélküli szeretet mértékére.

 

_____________________________________

 

 

Kedves testvéreim!

 

Ma van a Migránsok és Menekültek Világnapja, melynek témája: „Szabadon választhatunk, hogy elvándorlunk-e vagy maradunk”, hogy emlékeztessünk arra, hogy a migrációnak szabad választásnak kell lennie, és soha nem az egyetlen lehetséges választásnak. A migrációhoz való jog mára sokak számára kötelezettséggé vált, miközben léteznie kellene annak a jognak, hogy ne vándoroljunk el, hogy a saját országunkban maradjunk. Minden férfinak és nőnek biztosítani kell a jogot, hogy méltóságteljes életet élhessen abban a társadalomban, amelyhez tartozik. Sajnos a szegénység, a háborúk és az éghajlati válság nagyon sok embert kényszerít menekülésre. Ezért mindannyiunknak olyan közösségeket kell létrehoznunk, amelyek készek és nyitottak arra, hogy befogadják, támogassák, kísérjék és integrálják azokat, akik bekopogtatnak hozzánk.

 

Ez a kihívás állt a középpontjában a napokban Marseille-ben megrendezett Rencontres Méditerranéennes-nek, amelynek záróülésén tegnap részt vettem, a népek és kultúrák kereszteződésének tekinthető városba utazva.

 

Külön köszönetet mondok az Olasz Püspöki Konferencia püspökeinek, akik mindent megtesznek migráns testvéreink megsegítéséért. Éppen most hallottuk Baturi érseket a televízióban, az „A Sua Immagine” című műsorban, amint ezt elmagyarázza.

 

Köszöntelek mindnyájatokat, rómaiakat és zarándokokat Olaszországból és számos országból, különösen a kölni Redemptoris Mater nemzetközi egyházmegyei szemináriumból, Németországból érkezetteket. Hasonlóképpen köszöntöm az ataxia nevű ritka betegségben szenvedők csoportját, családtagjaikkal együtt.

 

Ismét meghívást küldök az „Együtt” című ökumenikus imavirrasztásra, amelyre a jövő szombaton, szeptember 30-án kerül sor a Szent Péter téren, az október 4-én kezdődő zsinati közgyűlésre való felkészülés jegyében.

 

Emlékezzünk meg az ostromlott Ukrajnáról, és imádkozzunk ezért az oly sokat szenvedő népért.

 

Mindnyájatoknak szép vasárnapot kívánok. Kérem, ne felejtsetek el imádkozni értem. Jó étvágyat az ebédhez, és arrivederci (viszontlátásra)!