Kedves testvéreim, buongiorno (jó napot kívánok)!

Ma az evangélium a megbocsátásról szól hozzánk (vö. Mt 18:21-35). Péter megkérdezi Jézust: „Uram, ha testvérem vétkezik ellenem, hányszor kell megbocsátanom neki? Talán hétszer?” (v. 21).

A hét a Bibliában a teljességet jelképező szám, ezért Péter nagyon nagyvonalúan fogalmazza meg felvetését. Jézus azonban túlmegy ennél, és így válaszol neki: „Nem mondom, hogy hétszer, hanem hetvenszer hétszer!” (22. v.). Ezt mondja neki, vagyis azt, hogy amikor az ember megbocsát, akkor ne számoljon; hogy az a jó, ha mindent megbocsátunk, és mindig! Ahogyan Isten teszi velünk, és ahogyan az Isten igazságát szolgálóknak is tenniük kell: bocsássanak meg mindig. Ezt sokszor mondom papoknak, gyóntatóknak: mindig bocsássatok meg, ahogy Isten megbocsát.

Ezután Jézus ezt a tényt egy példázaton keresztül szemlélteti, amely ismét a számokkal kapcsolatos. Egy király, miután könyörögve kérte, megbocsátja egy szolgájának a 10 000 talentumnyi adósságot: ez egy túlzó, hatalmas érték, 200 és 500 tonna ezüst között mozog: túlzó. Lehetetlen adósság volt, amelyet még egy életen át tartó munkával is lehetetlen lett volna kiegyenlíteni: mégis ez az úr, aki Atyánkra emlékeztet, puszta „könyörületből” (27. v.) elengedi ezt. Ilyen Isten szíve: mindig megbocsát, mert Isten könyörületes. Ne felejtsük el, milyen Isten: közelünkben van, könyörületes és gyengéd; ilyen Isten. Ezután azonban ez a szolga, akinek az adósságát megbocsátotta, nem mutat irgalmat egy szolgatársával szemben, aki 100 dénárral tartozik neki. Ez is jelentős összeg, körülbelül háromhavi bérnek felel meg – mintha azt mondanánk, hogy egymásnak megbocsátani pénzbe kerül! – de egyáltalán nem hasonlítható ahhoz az előző összeghez, amelyet a gazda megbocsátott.

Jézus üzenete világos: Isten mérhetetlenül, minden mértéket meghaladóan bocsát meg. Ő ilyen; szeretetből cselekszik, mégpedig ingyen. Isten nem megvásárolható, Isten ingyenes, Ő maga a teljes ingyenesség. Nem tudjuk visszafizetni Neki, de amikor megbocsátunk egy testvérünknek, akkor az ő példáját követjük. A megbocsátás tehát nem egy választható jócselekedet, amelyet vagy megteszünk vagy nem: a megbocsátás alapvető feltétele a keresztény létnek. Valójában mindannyian „bocsánatot nyertünk”: ezt ne feledjük, megbocsátottak nekünk, Isten az életét adta értünk, és semmiképpen sem tudjuk meghálálni az ő kegyelmét, amely soha nem tűnik el a szívéből. Azonban az ő ingyenességének megfelelve, vagyis azzal, hogy megbocsátunk egymásnak, tanúságot tehetünk róla, új életet vetve el magunk köré. Mert a megbocsátáson kívül nincs remény, a megbocsátáson kívül nincs béke. A megbocsátás az oxigén, amely megtisztítja a gyűlölet levegőjét, a megbocsátás a harag mérgének ellenszere, ez a módja annak, hogy hatástalanítsuk a haragot és meggyógyítsuk a szív oly sok, a társadalmat megfertőző betegségét.

Kérdezzük meg tehát magunktól: hiszem, hogy megkaptam Istentől a mérhetetlen megbocsátás ajándékát? Érzem annak az örömét, hogy Ő kész mindig megbocsátani nekem, ha elbukom, még akkor is, ha mások nem, még akkor is, ha én még magamnak sem vagyok képes megbocsátani? Ő megbocsát: hiszem, hogy megbocsát? Azután: meg tudok-e én is bocsátani azoknak, akik bántanak engem? Ezzel kapcsolatban szeretnék egy kis feladatot javasolni nektek: próbáljunk meg most mindannyian egy olyan személyre gondolni, aki megbántott minket, és kérjünk erőt az Úrtól, hogy megbocsássunk neki. Bocsássunk meg nekik az Úr iránti szeretetből: testvéreim, ez jót fog tenni nekünk; ez helyreállítja a békét a szívünkben.

Mária, az Irgalmasság Anyja, segítsen bennünket abban, hogy elfogadjuk Isten kegyelmét és megbocsássunk egymásnak.

_________________________

Az Úrangyala után

Pénteken Marseille-be utazom, hogy részt vegyek a Mediterrán konferencia (Recontres Méditerranéennes) záró rendezvényén, amely egy fontos mediterrán városokban zajló, egyházi és civil vezetőket egybegyűjtő szép kezdeményezés azért, hogy a béke, az együttműködés és az integráció útjait támogassák a mare nostrum (mi tengerünk) körül, különös tekintettel a migráció jelenségére. Ez egy olyan feladatot jelent, amely nem könnyű, amint azt az elmúlt napok híreiből is láthatjuk, de amellyel közösen kell szembenéznünk, mivel ez alapvető fontosságú mindenki jövője szempontjából, amely csak akkor lesz virágzó, ha a testvériségre épül, az emberi méltóságot és a valóságos embereket, különösen a leginkább rászorulókat helyezi előtérbe. Miközben arra kérem Önöket, hogy imádsággal kísérjék ezt az utat, szeretnék köszönetet mondani a civil és egyházi hatóságoknak, valamint azoknak, akik a találkozó előkészítésén dolgoznak Marseille-ben, a népekben gazdag városban, amely arra hivatott, hogy a remény kikötője legyen. Már most üdvözlöm az összes lakost, és várom, hogy oly sok kedves testvérrel találkozzam.

Köszöntelek mindnyájatokat, rómaiakat és zarándokokat Olaszországból és különböző országokból, különösen néhány miami-i egyházközség képviselőit, a Banda de Gaitas del Batallón de San Patricio-t, a Pieve del Cairo és Castelnuovo Scrivia híveit, valamint az ukrán görögkatolikus egyház Legszentebb Megváltó Missziós Nővéreit. Továbbra is imádkozom a szenvedő ukrán népért, és a békéért minden, háború által vérrel szennyezett földön.

Köszöntöm az Immaculata fiataljait!

Szép vasárnapot kívánok mindnyájatoknak, és kérem, ne felejtsetek el imádkozni értem. Jó étvágyat az ebédhez, és arrivederci (viszontlátásra)!

Forrás: https://www.vatican.va/content/francesco/en/angelus/2023/documents/20230917-angelus.html