Ferenc pápa katekézise Katekézis a megkülönböztetésről9. A vigasztalás

Napi Ima11 imádkozás /layout/img/logo.png

Nov
23
Ferenc pápa katekézise Katekézis a megkülönböztetésről 9. A vigasztalás

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

Folytatjuk a lelkek megkülönböztetéséről szóló katekézist, és arról, hogyan lehet megkülönböztetni őket, amikor a szívünkben és a lelkünkben történnek. Miután megvizsgáltuk az elkeseredés - ez a sötétség a lélekben - több aspektusát, ma beszéljünk a vigasztalásról - ami a fény a lélekben, és egy másik fontos elem a megkülönböztetésben, amit nem szabad magától értetődőnek venni, mert félreértésekre adhat alkalmat. Meg kell értenünk, mi a vigasztalás, ahogyan azt is igyekeztünk jól megérteni, mi a vigasztalanság.

Mi a lelki vigasztalás? A belső öröm megtapasztalása, amely abban áll, hogy Isten jelenlétét látjuk mindenben. Megerősíti a hitet és a reményt, sőt a jócselekedetek képességét is. Aki megtapasztalja a vigasztalást, az soha nem adja fel a nehézségekkel szemben, mert mindig olyan békét tapasztal, amely erősebb minden megpróbáltatásnál. Ezért óriási ajándék a lelki élethez, valamint általában az élethez... és ahhoz, hogy megéljük ezt a belső örömöt.

A vigasztalás olyan belső indítás, amely mélységeinket érinti. Nem hivalkodó, hanem lágy, finom, mint egy vízcsepp a szivacson (vö. Loyolai Szent Ignác, Lelkigyakorlatok, 335). A személy úgy érzi, hogy Isten jelenléte úgy burkolja be, hogy mindig tiszteletben tartja a szabadságát. Ez soha nem valami hangolatlan dolog, ami megpróbálja kikényszeríteni az akaratunkat; és nem is múló eufória. Ellenkezőleg, mint láttuk, még a szenvedés is - amelyet például saját bűneink okoznak - a vigasztalás okává válhat.

Emlékezzünk arra az élményre, amelyet Szent Ágoston élt át, amikor édesanyjával, Mónikával az örök élet szépségéről beszélt; vagy Szent Ferenc tökéletes örömére, amely az általa elszenvedett nagyon nehéz helyzetekhez társult; és gondoljunk arra a sok szentre, akik nem azért voltak képesek nagy dolgokra, mert nagyszerűnek vagy rátermettnek tartották magukat, hanem azért, mert Isten szeretetének békés édessége meghódította őket. Ezt a békét fedezte fel magában Szent Ignác olyan csodálattal, amikor a szentek életét olvasta. Vigasztalódni annyit jelent, mint békében lenni Istennel, érezni, hogy minden békében rendeződött, minden harmóniában van bennünk. Ezt a békét érezte Edith Stein megtérése után. Egy évvel a keresztség felvétele után írta - ezt mondja Edith Stein: „Ahogy átadom magam ennek az érzésnek, apránként egy új élet kezd betölteni, és - az akaratomra gyakorolt nyomás nélkül - új felismerések felé hajt. Ez az élő kiáradás mintha egy olyan tevékenységből és erőből eredne, amely nem az enyém, és amely anélkül, hogy erőszakot tenne rajtam, aktívvá válik bennem." (Psicologia e scienze dello spirito, Città Nuova, 1996, 116) A valódi béke tehát az, amely a jó érzéseket virágzásba hozza bennünk.

A vigasztalás mindenekelőtt a reményre hat, és a jövő felé nyúl, útra késztet, lehetővé teszi, hogy kezdeményezzük, amit mindig elhalasztottunk vagy el sem tudtunk képzelni, mint ahogyan Edith Stein számára a keresztség volt.

A vigasztalás az a fajta béke, de nem olyan, hogy csak ülünk és élvezzük, nem..... Békét ad, és az Úr felé vonz, elindít, hogy cselekedjünk, jó dolgokat tegyünk. A vigasztalás pillanatában, amikor megvigasztalódunk, annyi jót akarunk tenni, mindig. Ehelyett, amikor a vigasztalanság pillanata van, úgy érezzük, hogy magunkba zárkózunk és semmit sem teszünk..... A vigasztalás előre lök bennünket a mások, a társadalom, a többi ember szolgálatában.

A lelki vigaszt nem „gombnyomásra adják" - nem mondhatod most, hogy a vigasztalás el fog jönni - nem, nem lehet „gombnyomásra adni", tetszés szerint programozni. Ez a Szentlélek ajándéka. Olyan ismeretséget tesz lehetővé Istennel, amely látszólag eltörli a távolságokat. Amikor a Gyermek Jézusról nevezett Szent Teréz tizennégy éves korában meglátogatta a római Santa Croce in Gerusalemme bazilikát, megpróbálta megérinteni az ott tisztelt szöget, az egyik szöget, amellyel Jézust keresztre feszítették. Teréz a merészségét a szeretet és a bizalom jöveteleként értelmezte. Később ezt írta: „Valóban túl merész voltam. De az Úr látja szívünk mélységeit. Ő tudja, hogy szándékom tiszta volt [...] Úgy cselekedtem vele, mint egy gyermek, aki mindent megengedhetőnek tart, és aki az Atya kincseit a sajátjának tekinti." (Önéletrajzi kézirat, 183) A vigasztalás spontán. A vigasztalás arra késztet, hogy mindent spontán módon tegyünk, mintha gyerekek lennénk. A gyerekek spontánok, és a vigasztalás arra késztet, hogy gyengédséggel, nagyon mély békével legyünk spontánok. Egy tizennégy éves lány a lelki vigasztalás nagyszerű leírását adja. Olyan gyengédséget érzünk Isten iránt, amely bátorságra késztet bennünket, hogy részt vegyünk az ő életében, hogy azt tegyük, ami neki tetszik, mert úgy érezzük, hogy ismerjük őt, úgy érezzük, hogy az ő háza a mi házunk, úgy érezzük, hogy szívesen látnak, szeretnek, helyreállítanak. Ezzel a vigasztalással nem adjuk fel a nehézségekkel szemben - sőt, ugyanezzel a bátorsággal mert Teréz engedélyt kérni a pápától, hogy beléphessen a Kármelbe, bár túl fiatal volt, és kívánsága teljesült. Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy a vigasztalás bátorrá tesz bennünket. Amikor a sötétség, a sivárság pillanatában találjuk magunkat, azt gondoljuk: „Én erre nem vagyok képes, nem....". A vigasztalanság lehúzza az embert. Minden sötét.... „Nem, nem vagyok képes erre... nem fogom megtenni". Ehelyett a vigasztalás idején ugyanazok a dolgok - „Nem, én megyek előre. Meg fogom csinálni". „De biztos vagy benne?" „Érzem Isten erejét, és megyek előre." Így a vigasztalás arra ösztökél, hogy előremenj, és megtedd azokat a dolgokat, amelyekre egy pillanat alatt nem lennél képes; arra ösztökél, hogy megtedd az első lépést. Ez a gyönyörű a vigasztalásban.

De legyünk óvatosak. Jól meg kell különböztetnünk az Istentől származó vigasztalást a hamis vigasztalástól. A lelki életben valami hasonló történik, mint az emberi produkciókban: vannak eredetiek és vannak utánzatok. Ha a hiteles vigasztalás olyan, mint egy csepp a szivacson, lágy és bensőséges, az utánzatok zajosabbak és harsányabbak, puszta lelkesedés, mint a szalmaláng, hiányzik belőlük a tartalom, arra vezetnek, hogy magunkba zárkózunk, és nem törődünk másokkal. A hamis vigasztalás végül üresen hagy minket, távol a létünk középpontjától. Éppen ezért, amikor boldognak, békésnek érezzük magunkat, bármire képesek vagyunk. De ne keverjük össze ezt a békét a múló lelkesedéssel, mert ma még van lelkesedés, de aztán elvész, és nincs többé.

Ezért kell megkülönböztetnünk még akkor is, amikor vigasztalva érezzük magunkat. A hamis vigasztalás veszélyessé válhat, ha megszállottan öncélúan keressük, megfeledkezve az Úrról. Ahogy Szent Bernát mondaná, ez az Isten vigasztalásait keresi, nem pedig a vigasztalások Istenét. Az Urat kell keresnünk, és az Úr megvigasztal minket jelenlétével. Ő vigasztal bennünket, előrevisz bennünket. Nem Istent kell keresnünk, aki vigasztalásokat hoz nekünk itt lent: Nem, ez nem helyes, nem szabad, hogy ez érdekeljen minket. Ez annak a gyermeknek a dinamikája, akiről a múltkor beszéltünk, aki csak azért keresi a szüleit, hogy kapjon valamit, de nem őket keresi - hanem a saját érdekeit. „Apa, anya" - a gyerekek tudják, hogy ezt hogyan kell csinálni, tudják, hogy kell játszani... és amikor a család megosztott, és megszokják, hogy hol az egyikhez mennek, hol a másikhoz, ez nem jó, ez nem vigasztalás, hanem személyes érdek. Mi is azt kockáztatjuk, hogy az Istennel való kapcsolatunkat gyermeki módon éljük meg, a saját érdekeinket keressük, egy tárgyra redukáljuk, amit használunk és fogyasztunk, elveszítve a legszebb ajándékot, ami maga Isten. Haladjunk tehát előre az életünkben, amely az Istentől származó vigasztalások és a világ bűnéből fakadó pusztulások között halad, de tudva, hogyan lehet megkülönböztetni, hogy mikor van az Istentől származó vigasztalás, amely békét hoz a lélek mélyére, és különböztessük meg a múló lelkesedéstől, amely nem rossz, de nem Istentől származó vigasztalás.

________________________________________

FELHÍVÁS

Az elmúlt órákban erős földrengés rázta meg az indonéziai Jáva szigetét. Közelségemet fejezem ki a tisztelt lakosságnak, és imádkozom a halottakért és a sérültekért.

Az elmúlt vasárnap az ugandai Kalongóban boldoggá avatták Giuseppe Ambrosoli atyát. Comboni misszionárius, pap és orvos volt, aki a Comói Egyházmegyében született, és 1987-ben halt meg Ugandában, miután életét a betegekért áldoztata, akikben Krisztust látta. Rendkívüli tanúságtétele segítsen mindannyiunknak, hogy méltók legyünk a kilépő Egyházhoz. Tapsoljuk meg az új Boldogot!

Szeretném üdvözletemet küldeni a Katarban zajló labdarúgó-világbajnokságon részt vevő sportolóknak, valamint a szurkolóknak és nézőknek. Legyen ez a fontos esemény alkalom a nemzetek közötti találkozásra és harmóniára, a népek közötti testvériség és béke előmozdítására. Imádkozzunk a világ békéjéért és minden konfliktus végéért, különös tekintettel a drága és mártírsorsú ukrán nép szörnyű szenvedéseire, és gondoljunk a háború sújtotta Ukrajnára. Ezen a szombaton van a szörnyű holodomor népirtás, a Sztálin által 1932-33-ban mesterségesen előidézett éhínség általi népirtás évfordulója. Imádkozzunk az áldozatokért, és imádkozzunk minden ukránért, a gyermekekért, a nőkért és az idősekért, a csecsemőkért, akik ma az agresszió mártíriumát szenvedik.

A tegnap ünnepelt Halászati Világnap segítse elő a halászat és az akvakultúra fenntarthatóságát a halászok jogainak tiszteletben tartása révén, akik munkájukkal hozzájárulnak az élelmezésbiztonsághoz, a táplálkozáshoz és a szegénység csökkentéséhez a világon.

______________________________________

Külön köszöntés

Köszöntöm a mai audiencián részt vevő angol nyelvű zarándokokat, különösen az Egyesült Királyságból és az Amerikai Egyesült Államokból érkezetteket. Mindnyájatokra Krisztus Urunk örömét és békéjét kérem. Isten áldjon meg benneteket!

_________________________________________________

A Szentatya szavainak összefoglalása

Kedves testvéreim! A megkülönböztetésről szóló katekézis sorozatunkban most a lelki „vigasztalás" megtapasztalását vizsgáljuk, a mély belső örömnek azt az érzését, amely a Szentlélek ajándéka, és amely lehetővé teszi számunkra, hogy megérezzük Isten vigasztaló jelenlétét és gondviselését mindenben, még a megpróbáltatások és nehézségek pillanataiban is. Szent Ignác a szívnek ezt a kegyelemmel teli mozdulatát a szivacsra cseppentett vízhez hasonlítja: csendben és szabadságunk teljes tiszteletben tartásával az Úr megerősít bennünket a hitben és a reményben, valamint az Ő halhatatlan szeretetébe vetett bizalomban. Olyan nagy szentek életében, mint Ignác, Edith Stein és Lisieux-i Teréz, láthatjuk, hogy a lelki vigasztalás megtapasztalása nemcsak mély belső békét és meggyőződést eredményez, hanem erőt ad ahhoz is, hogy rendkívüli dolgokat vigyünk véghez Isten szolgálatában. A hiteles vigasztalás jele éppen az a derűs, gyümölcsöző és tartós béke, amit az hoz. A megkülönböztetés képességére van szükség ahhoz, hogy el tudjuk választani az igazi vigasztalásokat a hamis, felszínes és öncélú vigasztalásoktól; lelki utunkon mindig hallgassunk Szent Bernát jó tanácsára, aki arra buzdít, hogy Isten vigasztalásait keressük, és ne a vigasztalások Istenét.

 

Forráshttps://www.vatican.va/content/francesco/en/audiences/2022/documents/20221123-udienza-generale.html

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

További imák

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."