Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

 

Folytatjuk ezeket a katekéziseket, amelyek az apostoli buzgóságról, vagyis arról szólnak, amit a keresztény Jézus Krisztus igehirdetésének véghezviteléért érez. Ma az apostoli buzgóság egy másik nagy példáját szeretném bemutatni: Xavéri Szent Ferenc és Szent Pál, a nagy tevékenyek apostoli buzgalmát követően ma egy újabbról fogunk beszélni - egy olaszról, aki azonban Kínába ment: Matteo Ricciről.

 

A Marche tartománybeli Maceratából származott, és miután a jezsuita iskolákban tanult, és Rómában belépett a Jézus Társaságába, elragadtatták a misszionáriusoktól hallott beszámolók, és oly sok más, ugyanígy érző fiatalhoz hasonlóan, lelkesen kérte, hogy küldjék a távol-keleti missziókba. Xavéri Ferenc kísérlete után még huszonöt jezsuita próbált sikertelenül Kínába jutni. Ricci azonban egyik társával együtt nagyon jól felkészült, gondosan tanulmányozta a kínai nyelvet és szokásokat, és végül sikerült letelepedniük az ország déli részén. Tizennyolc év kellett ahhoz, hogy négy különböző városon át, négy állomáson keresztül eljussanak Pekingbe, a központba. Matteo Riccinek kitartással és türelemmel, rendíthetetlen hittől ihletve sikerült legyőznie a nehézségeket és veszélyeket, a bizalmatlanságot és az ellenállást. Gondoljunk csak bele, hogy abban az időben, gyalog vagy lóháton, ekkora távolságokat... de ő folytatta. De vajon mi volt Matteo Ricci titka? Hogyan vezette őt a buzgósága?

 

Mindig a párbeszéd és a barátság útját követte mindazokkal, akikkel találkozott, és ez sok ajtót megnyitott előtte a keresztény hit hirdetéséhez. Első, nagy visszhangot keltett kínai nyelvű műve valóban a barátságról szóló értekezése volt. Hogy beilleszkedjen a kínai kultúrába és életbe, először a buddhista boncok szokásai szerint öltözött, de aztán megértette, hogy a legjobb, ha az iskolázottak életmódját és öltözetét követi. Az értelmiségiek úgy öltözködtek, mint az egyetemi professzorok, és ő is ezt tette. Alaposan tanulmányozta klasszikus szövegeiket, hogy a kereszténységet pozitív módon, a konfuciánus bölcsességgel és a kínai társadalom szokásaival összhangban tudja bemutatni. Ezt az inkulturáció magatartásának nevezték. [Az Egyház kezdeti évszázadaiban] Ez a misszionárius képes volt „inkulturálni” a keresztény hitet, ahogyan az ókori atyák tették ezt a görög kultúrával folytatott párbeszédükben.

 

Kiváló tudományos ismeretei felkeltették a művelt emberek érdeklődését és csodálatát, az akkoriban ismert egész világot ábrázoló, a különböző kontinenseket tartalmazó híres térképétől kezdve, amely először tárta fel a kínaiak előtt a Kínán kívüli valóságot, amely sokkal kiterjedtebb volt, mint gondolták. Megmutatta nekik, hogy a világ nagyobb, mint Kína, és ők megértették, mert intelligensek voltak. De Riccinek és misszionárius követőinek matematikai és csillagászati ismeretei is hozzájárultak a Nyugat és a Kelet kultúrája és tudománya közötti gyümölcsöző találkozáshoz, amely a későbbiekben az egyik legboldogabb korszakát élte meg, amelyet a párbeszéd és a barátság jellemzett. Matteo Ricci munkássága valóban nem lett volna lehetséges nagy kínai barátai, például a híres „Doktor Paul” (Xu Guangqi) és „Doktor Leon” (Li Zhizao) együttműködése nélkül.

 

Ricci tudományos hírnevének azonban nem szabad elhomályosítania minden erőfeszítésének legmélyebb motivációját: nevezetesen az evangélium hirdetését. Tudományos párbeszéddel, tudósokkal haladt előre, de hitéről, az evangéliumról tett tanúságot. A tudományos párbeszéd által szerzett hitelesség adta meg neki azt a tekintélyt, hogy a keresztény hit és erkölcs igazságát hirdesse, amelyről részletesen beszélt fő kínai műveiben, például A Mennyek Urának igazi jelentése - ahogy a könyv címe is szól. A tanítás mellett a vallásos életről, az erényességről és az imádságról tanúskodott: ezek a misszionáriusok imádkoztak. Jártak prédikálni, tevékenykedtek, politikai lépéseket tettek, mindezt; de imádkoztak. Ez táplálta a missziós életüket, a szeretet életét; segítettek másokon, alázatosan, a kitüntetések és a gazdagság iránti teljes érdektelenséggel, ami sok tanítványát és barátját késztette a katolikus hit felvételére. Mert egy olyan embert láttak, aki annyira intelligens, annyira bölcs, annyira ügyes - a szó jó értelmében - a dolgok véghezvitelében, és annyira jámbor, hogy azt mondták: „Amit hirdet, az igaz, mert egy olyan személyiség része, aki tanúságot tesz, saját életével tanúskodik arról, amit hirdet”. Ez az evangelizátorok következetessége. És ez vonatkozik mindannyiunkra, keresztényekre, akik evangelizálunk. Szavalhatjuk kívülről a Hitvallást, mondhatjuk mindazt, amiben hiszünk, de ha az életünk nincs összhangban ezzel, akkor mindez nem használ. Ami vonzza az embereket, az a következetes tanúságtétel: nekünk, keresztényeknek úgy kell élnünk, ahogy mondjuk, és nem szabad úgy tennünk, mintha keresztényként élnénk, de világi módon élünk. Vigyázzatok erre, nézzétek meg ezt a nagy misszionáriust - és ő olasz volt, ugye - nézzétek meg ezeket a nagy misszionáriusokat, vegyétek észre, hogy a legnagyobb erő a következetesség: ők következetesek voltak.

 

Élete utolsó napjaiban a hozzá legközelebb állóknak, akik megkérdezték tőle, hogyan érzi magát, „azt válaszolta, hogy éppen azon gondolkodik, vajon nagyobb-e az a belső öröm és boldogság, amit amiatt érez, hogy közel van ahhoz az útjához, hogy elmegy és megízleli Istent, vagy a szomorúság, hogy el kell hagynia összes társát az egész misszióból, amit annyira szeretett, és a szolgálatot, amit még tehet Istennek, a mi Urunknak ebben a misszióban” (S. De Ursis, Jelentés M. Ricciről, Római Történelmi Archívum S.J.). Ugyanez a hozzáállás jellemezte Pál apostolt is (vö. Fil 1,22-24), aki el akart menni az Úrhoz, meg akarta találni az Urat, de maradni akart, „hogy benneteket szolgáljon”.

 

Matteo Ricci 1610-ben, 57 évesen halt meg Pekingben, olyan emberként, aki egész életét a missziónak szentelte. Matteo Ricci misszionáriusi szellemisége fontos élő minta. A kínai nép iránti szeretete példaértékű; de az igazán időszerű az élet és a keresztény hit tanúságtételének összhangja. Elvitte a kereszténységet Kínába; nagyszerű, igen, mert kiváló tudós, nagyszerű, mert bátor, nagyszerű, mert sok könyvet megírt - de mindenekelőtt nagyszerű, mert következetes volt hivatásában, következetes volt abban a vágyában, hogy Jézus Krisztust kövesse. Testvérek, ma mi, mindannyian, tegyük fel magunkban a kérdést: „Következetes vagyok-e, vagy egy kicsit „hol így, hol úgy”?”. Köszönöm.

 

____________________________________

 

 

Szeretettel köszöntöm a mai audiencián részt vevő angol nyelvű zarándokokat és látogatókat, különösen az Angliából, Máltáról, Nigériából, Indonéziából, Malajziából és az Amerikai Egyesült Államokból érkező csoportokat. Külön köszöntöm az egyetemi hallgatók számos csoportját. Kérem rátok és családjaitokra a mi Urunk Jézus Krisztus örömét és békéjét. Isten áldjon meg mindnyájatokat!

 

__________________________________________

 

 

Kedves testvéreim! Az apostoli buzgóságról szóló katekézis-sorozatunk folytatásában most Matteo Riccihez fordulunk, a Távol-Kelet egyik korai jezsuita misszionáriusához, aki megvalósította Xavéri Szent Ferenc álmát, és eljutott Kínába. Ricci atya türelmesen elsajátította a nehéz kínai nyelvet, és elmélyedt az ország kultúrájában. Kínai nyelvű írásainak, valamint matematikai és asztronómiai ismereteinek köszönhetően Matteo Ricci közismert és elismert bölcs és tudós lett. Hatalmas műveltségét és az őszinte és tiszteletteljes párbeszédre való képességét az evangélium szolgálatába állította, amelyet nemcsak írásaiban, hanem hitéletének, imájának és erényességének példájával is megismertette, ami sok kínai tanítványát és barátját a katolikus hit felvételére ösztönözte. Matteo Ricci volt az első külföldi, akinek a császár engedélyezte, hogy kínai földön temessék el. Napjainkban Matteo Ricci atya kiváló példaként szolgálhat az evangélium inkulturációjára. Az Egyház és Kína közötti kapcsolatok, valamint a Kelet és Nyugat kultúrája közötti párbeszéd számára is ösztönzőleg hat a nemzetek közötti béke és testvériség szolgálatában.

 

 

Forrás: https://www.vatican.va/content/francesco/en/audiences/2023/documents/20230531-udienza-generale.html