Ferenc pápa katekézise: Az evangelizáló szenvedély A hívő apostoli buzgalma. 28.Az evangelizálás a mának szól

Napi Ima10 imádkozás /layout/img/logo.png

Nov
29
Ferenc pápa katekézise: Az evangelizáló szenvedély A hívő apostoli buzgalma. 28. Az evangelizálás a mának szól

Kedves testvérek!

Az elmúlt néhány alkalommal megnéztük, hogy a keresztény evangelizálás öröm, és mindenkinek szól; ma lássunk egy harmadik szempontot: a mának szól.

Az ember szinte mindig azt hallja, hogy a jelenről rosszat mondanak. Bizony, a háborúk, az éghajlatváltozás, a világméretű igazságtalanság és migráció, a családi és reménybeli válságok miatt bőven van okunk az aggodalomra. Általánosságban úgy tűnik, hogy napjainkban egy olyan kultúra uralkodik, amely az egyént mindenek fölé emeli, és a technológiát helyezi mindenek középpontjába, ami számos probléma megoldására képes, és sok területen óriási előrelépéseket tesz lehetővé. Ugyanakkor azonban a technikai-individuális fejlődés kultúrája egy olyan szabadság megerősödéséhez vezet, amely nem akar határokat szabni magának, és közömbös a lemaradókkal szemben. És így a nagy emberi törekvéseket kiszolgáltatja a gazdaság gyakran mohó logikájának, egy olyan életszemlélettel, amely elveti azokat, akik nem termelnek, és nehezen néz túl a tapasztalhatón. Azt is mondhatnánk, hogy a történelem első olyan civilizációjában találjuk magunkat, amely globálisan, Isten jelenléte nélkül igyekszik megszervezni az emberi társadalmat, amely hatalmas városokba koncentrálódik, amelyek szédítő felhőkarcolóik ellenére nem tudnak felemelkedni.

A Bábel városáról és annak tornyáról szóló beszámoló jut eszünkbe (vö. 1Móz 11,1-9). Ez egy olyan társadalmi tervezetet mesél el, amely minden egyéni jelleg feláldozását jelenti a kollektív hatékonyság érdekében. Az emberiség egyetlen nyelvet beszél - mondhatnánk, hogy "egyféleképpen gondolkodik" -, mintha egyfajta általános varázslatba burkolózna, amely az egyformaság buborékába olvasztja mindenki egyediségét. Aztán Isten megzavarja a nyelveket, vagyis újra megteremti a különbségeket, újrateremti az egyediség kialakulásának feltételeit, újjáéleszti a sokféleséget ott, ahol az ideológia az egyedit szeretné erőltetni. Az Úr egyúttal kizökkenti az emberiséget a mindenhatóság téveszméjéből: "Tegyünk magunknak nevet" - mondják Bábel magasztos lakói (4. v.), akik fel akarnak érni az égig, Isten helyére akarják tenni magukat. De ezek veszélyes, elidegenítő, pusztító ambíciók, és az Úr azzal, hogy meghiúsítja ezeket az ábrándozásokat, megvédi az emberiséget, megelőzve a közelgő katasztrófát. Ez a történet valóban aktuálisnak tűnik: a testvériség és a béke helyett az összetartás ma is gyakran a becsvágyon, a nacionalizmuson, a homologizáláson és a techno-gazdasági struktúrákon alapul, amelyek azt a meggyőződést sulykolják, hogy Isten jelentéktelen és haszontalan: nem annyira azért, mert az ember több tudásra törekszik, hanem mindenekelőtt a nagyobb hatalom érdekében. Ez a kísértés áthatja a mai kultúra nagy problémáit.

Az Evangelii Gaudiumban megpróbáltam továbbiakat is leírni (vö. 52-75. sz.), de mindenekelőtt "olyan evangelizációra szólítottam fel, amely képes megvilágítani az Istenhez, másokhoz és a körülöttünk lévő világhoz való viszonyulás ezen új módjait, és alapvető értékekre ösztönözni. Más szóval, Jézust csak úgy hirdethetjük, ha a saját korunk kultúrájában élünk; és mindig megszívleljük Pál apostol szavait a jelenről: "Íme, most van az alkalmas idő, íme, most van az üdvösség napja" (2Kor 6,2). Nincs tehát szükség arra, hogy a mát szembeállítsuk a múlt alternatív látomásaival. Az sem elegendő, ha csupán a megszerzett vallási meggyőződéseinket ismételgetjük, amelyek bármennyire is igazak, az idő múlásával elvontakká válnak. Egy igazság nem attól válik hitelesebbé, hogy valaki felemeli a hangját, amikor kimondja, hanem attól, hogy az életével tanúságot tesz róla.

Az apostoli buzgóság sohasem egy elsajátított stílus egyszerű ismételgetése, hanem tanúságtétel arról, hogy az evangélium ma is él számunkra. Ennek tudatában tekintsünk tehát korunkra és kultúránkra ajándékként. Ők a mieink, és evangelizálni őket nem azt jelenti, hogy messziről ítélkezünk felettük, és nem is azt, hogy kiállunk egy erkélyre és Jézus nevét kiáltozzuk, hanem azt, hogy lemegyünk az utcára, elmegyünk oda, ahol élünk, gyakran meglátogatjuk azokat a helyeket, ahol szenvedünk, dolgozunk, tanulunk és elmélkedünk, megéljük azokat a kapcsolatokat, amelyekben megosztjuk egymással az életünk számára jelentős dolgokat. Ez azt jelenti, hogy Egyházként legyünk a "párbeszéd, a találkozás, az egység kovásza". Hiszen saját hitünk megfogalmazása a kultúrák, közösségek és különböző helyzetek közötti párbeszéd és találkozás gyümölcse. Nem szabad félnünk a párbeszédtől: épp ellenkezőleg, éppen a konfrontáció és a kritika segít megóvni a teológiát attól, hogy ideológiává váljon." (Beszéd az Olasz Egyház V. Nemzeti Kongresszusán, Firenze, 2015. november 10.).

Meg kell állnunk napjaink válaszútjainál. Ha otthagynánk őket, az elszegényítené az evangéliumot, és az Egyházat szektává alacsonyítaná. A meglátogatásuk viszont segít bennünket, keresztényeket, hogy megújult módon értsük meg reménységünk okait, hogy a hit kincséből kivegyük és megosszuk, "ami új és ami régi" (Mt 13,52). Röviden, jobban át kell alakítanunk a lelkipásztorkodást annál, hogy meg akarjuk téríteni korunk világát, hogy az jobban megtestesítse az evangéliumot a mában (vö. Evangelii gaudium, 25). Tegyük magunkévá Jézus óhaját: segítsünk embertársainknak, hogy ne veszítsék el az Isten utáni vágyat, hogy megnyissák előtte a szívüket, és megtalálják az Egyetlenegyet, aki ma és mindig békét és örömet ad az emberiségnek.

_________________________________________


Külön köszöntés

Szeretettel köszöntöm az angol nyelvű zarándokokat, különösen az Ausztráliából, Malajziából és a Fülöp-szigetekről érkezetteket. Imádkozom, hogy mindannyian és családjaik áldott adventet éljenek át, amely ezen a vasárnapon kezdődik, hogy felkészüljünk az újszülött Jézusnak, Isten Fiának és a Béke Fejedelmének karácsonyi eljövetelére. Isten áldjon meg benneteket!

____________________________


A Szentatya szavainak összefoglalása

Kedves testvéreim! Az apostoli buzgalomról szóló katekézis sorozatunkban az Evangelii Gaudium apostoli buzdításról és annak felhívásáról elmélkedünk, hogy "az evangélium örömét" hirdessük itt és most, ebben a mi korunkban. Könnyen elcsüggedhetünk ezekben az időkben, amelyben úgy tűnik, hogy Istennek nincs helye, és az emberi szív legmélyebb vágyait gyakran a pénz és a hatalom megszállottsága látszik elfojtani. Szent Pál azonban emlékeztet bennünket arra, hogy Isten tervében ez a kedvező idő, az üdvösség napja. Az apostoli buzgalom tehát arra ösztönöz bennünket, akik megismertük Isten szavának átalakító kegyelmét és az evangélium örömét, hogy új utakat találjunk arra, hogy ezt a kincset elvigyük oda, ahol élünk, tanulunk és dolgozunk, és hogy életünkkel - különösen a tisztelet, az együttérzés és szavaink szelídsége által - megtestesítsük Jézus minden egyes ember iránti szeretetét. Legyünk mindennapi találkozásaink révén a remény tanúi és az evangélium hordozói, akik ösztönözzünk arra mindenkit, akivel találkozunk, hogy tárja szélesre az ajtót annak, Aki egyedül tud örömet és békét adni ma és mindig.


Forrás: https://www.vatican.va/content/francesco/it/audiences/2023/documents/20231129-udienza-generale.html

 

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

További imák

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."