Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

Ma az evangelizálás „magna cartáját” hallgatjuk meg a mai világban: VI. Szent Pál Evangelii nuntiandi apostoli buzdítását (EN ,1975. december 8.). Aktuális, 1975-ben íródott, de olyan, mintha tegnap született volna. Az evangelizálás több, mint egyszerű elméleti és erkölcsi tanítás. Ez mindenekelőtt tanúságtétel a Jézus Krisztussal való személyes találkozásról – nem lehet evangelizálni tanúságtétel nélkül –, találkozás a Megtestesült Igével, ami által beteljesedik az üdvösség. Nélkülözhetetlen tanúságtétel, mert elsőként „az evangéliumhirdetőket hívja a világ, hogy beszéljenek neki egy olyan Istenről, akit maguknak az evangélistáknak is ismerniük kell, és akivel közeli kapcsolatban kell lenniük” (EN ,76). Ne ideológiát vagy „doktrínát” közvetítsek Istenről, nem. A bennem élő Isten átadása: ez a tanúságtétel, mert „a modern ember szívesebben hallgat a tanúkra, mint a tanítókra, és ha hallgat a tanítókra, az azért van, mert ők tanúk” (uo. 41). Krisztus tanúságtétele tehát egyben az evangelizálás első eszköze (vö. uo.), és hatékonyságának elengedhetetlen feltétele (vö. uo., 76), hogy az evangélium hirdetése gyümölcsöző legyen. Legyünk tanúságtevők.

Emlékeznünk kell arra, hogy a tanúságtétel magában foglalja a megvallott hitet is, vagyis az Atya, a Fiú és a Szentlélek Istenhez való meggyőződéses és nyilvánvaló ragaszkodást, aki szeretetből teremtett és váltott meg minket. Olyan hit, ami átalakít minket, ami átalakítja kapcsolatainkat, a döntéseinket meghatározó szempontjainkat és értékeinket. Ezért a tanúságtételt nem lehet elválasztani a megegyezőségtől aközött, amit az ember hisz és hirdet, és amit él. Az ember nem hiteles pusztán egy tan vagy egy ideológia megfogalmazása miatt, nem. Az ember akkor hiteles, ha összhang van aközött, amit hisz, és ahogyan él. Sok keresztény csak mondja, hogy hisz, de másként él, úgy, mintha nem hinne. Ez pedig képmutatás. A tanúságtétel ellentéte a képmutatás. Hányszor halljuk, hogy „Á, ez az ember minden vasárnap misére jár, és közben így vagy úgy él”: bizony, ez hitelteleníti a tanúságtételt.

Mindannyiunknak válaszolnia kell a VI. Pál által feltett három alapvető kérdésre: „Hiszed, amit hirdetsz? Azt éled, amiben hiszel? Azt prédikálod, amit élsz?” (vö. uo.). Megvan a harmónia?: Hiszed azt, amit hirdetsz? Aszerint élsz, amit hirdetsz? Azt hirdeted, amit élsz? Nem elégedhetünk meg egyszerű, előre összeállított válaszokkal. El kell fogadnunk a kutatás kockázatát, ha bizonytalanul is, teljes mértékben bízva a mindannyiunkban munkálkodó Szentlélek működésében, amely egyre tovább visz minket: túl a határainkon, a korlátainkon, bármilyen típusú korlátainkon.

Ebben az értelemben a keresztény élet tanúságtétele magában foglalja a keresztségen alapuló szentség felé vezető utat, amely „az isteni természet részesévé tesz bennünket; ily módon valóban megszentelődünk” (Dogmatic Constitution Lumen gentium, 40). Ez egy, nem a kevesek számára fenntartott szentség; amely Isten ajándéka, és amelyet el kell fogadnunk, hogy gyümölcsöt teremjünk magunk és mások számára. Isten által kiválasztottak és szeretettek vagyunk, arra hivatva, hogy ezt a szeretetet másoknak is elvigyük. VI. Pál azt tanítja, hogy az evangelizálás iránti buzgóság a szentségből fakad, az Istennel eltöltött szívből fakad. Az imából és mindenekelőtt az Eucharisztia iránti szeretetből táplálkozva az evangelizálás növeli a szentséget az azt végző emberekben (vö. EN, 76). Ugyanakkor szentség nélkül az evangéliumhirdető szava „nehezen érinti meg a modern ember szívét”, és „fennáll annak a veszélye, hogy hiábavaló és meddő lesz” (uo.).

Ezért tudatában kell lennünk annak, hogy az evangelizálás, nem csak a más hitet vallókhoz vagy a nem hívőkhöz szól, hanem mi magunkhoz, Krisztusban hívőkhöz és Isten népének aktív tagjaihoz is. Minden nap meg kell térnünk, be kell fogadnunk Isten igéjét, és meg kell változtatnunk az életünket: minden nap. Ezáltal evangelizálódik a szívünk. Ahhoz, hogy ezt a tanúságot tegye, magának az Egyháznak is önmaga evangelizálásával kell kezdenie. Ha az Egyház nem evangelizálja magát, akkor múzeumi darab marad. Ehelyett azáltal, hogy evangelizálja magát, folyamatosan frissül. Szüntelenül hallgatnia kell arra, hogy miben higgyen, a reménykedés okaira, a szeretet új parancsolatára. Az Egyház, amely Isten népe, elmerült a világban, és gyakran bálványok kísértik – sok közülük –, és mindig szüksége van arra, hogy hallja Isten cselekedeteinek hirdetését. Röviden ez azt jelenti, hogy állandóan szüksége van az evangelizálásra, olvasnia kell az evangéliumot, imádkoznia kell, és éreznie kell a Lélek erejét, ahogy megváltoztatja a szívét (vö. EN, 15).

Az az Egyház, amely evangelizálja önmagát, hogy evangelizáljon, olyan Egyház, amelynek a Szentlélek által vezérelve egy igényes utat kell járnia, a megtérés és megújulás útját. Ez magában foglalja azt a képességet is, hogy megváltoztassuk az evangelizáló jelenlét megértésének és megélésének módjait a történelemben, elkerülve a „mindig is így volt” logika védett övezeteiben való menedéket. Ezek azok a menedékek, amelyek megbetegítik az Egyházat. Az Egyháznak előre kell haladnia, folyamatosan növekednie kell; így marad fiatal. Ez az Egyház teljesen Isten felé fordult, ezért részt vesz az emberiség üdvözítő tervében, és ugyanakkor teljesen az emberiség felé fordult. Az Egyháznak olyan Egyháznak kell lennie, amely párbeszédben találkozik a kortárs világgal, amely testvéri kapcsolatokat sző, találkozási tereket teremt, beváltja a vendéglátás, a fogadtatás, a másik és a másság elismerésének és integrációjának jó gyakorlatait, és törődik a közösséggel otthonában, ami a teremtés. Vagyis egy olyan Egyház, amely párbeszédben találkozik a kortárs világgal, amely párbeszédet folytat a kortárs világgal, de minden nap találkozik az Úrral, párbeszédet folytat az Úrral, és beengedi a Szentlelket, az evangelizálás közvetítőjét. A Szentlélek nélkül csak az Egyházat tudjuk hirdetni, evangelizálni nem. A bennünk lévő Lélek az, ami az evangelizálás felé hajt bennünket, és ez Isten gyermekeinek igazi szabadsága.

Kedves testvéreim, ismételten felkérlek benneteket, hogy olvassátok el és olvassátok újra az Evangelii nuntiandit: Megmondom az igazat, gyakran olvasom, mert ez VI. Szent Pál remekműve, az az örökség, amelyet ránk hagyott. Térít.

_________________________________________

Külön üdvözlés

Szeretettel köszöntöm a mai Audiencián részt vevő angolul beszélő zarándokokat és látogatókat, különösen az Angliából, Indonéziából, Fülöp-szigetekről és az Amerikai Egyesült Államokból érkező csoportokat. Nagyböjti utazásunk a Szentlélek kegyelmétől megtisztult és megújult szívvel vigyen el bennünket húsvétra. Örömet és békét kérek rátok és családotokra Megváltónk Krisztusban.

_____________________________________________

FELHÍVÁSOK

Ma van A víz világnapja. Assisi Szent Ferenc szavai jutnak eszembe: „Áldott légy Uram, a víz által, aki nagyon hasznos, alázatos, értékes és tiszta”. Ezekben az egyszerű szavakban érezzük a teremtés szépségét és a gondozásával járó feladatok tudatát. Ezekben a napokban zajlik New Yorkban az ENSZ második vízügyi konferenciája. Imádkozom a sikeres kimeneteléért, és remélem, hogy ez a fontos esemény felgyorsítja azokat a kezdeményezéseket, amelyek a vízhiányban szenvedők támogatására irányulnak. A vizet nem lehet pazarolni és visszaélni vele, és nem lehet háborús ok, hanem meg kell őrizni a magunk és a jövő nemzedékeinek érdekében.

Szombaton lesz az Angyali Üdvözlet ünnepe, és gondolataink tavaly március 25-e felé fordulnak, amikor a világ összes püspökével egységben az Egyházat és az emberiséget, különösen Oroszországot és Ukrajnát a Szeplőtelen Szívnek szenteltük. Mária… Ne fáradjunk bele abba, hogy a béke ügyét a Béke Királynőjére bízzuk. Ezért arra kérek minden hívőt és közösséget, különösen az imacsoportokat, hogy minden március 25-én újítsák meg a Szűzanyának való felajánlásukat, hogy ő, az Anya, mindannyiunkat őrizzen meg egységben és békében.

Ne feledkezzünk meg ezekben a napokban az oly sokat szenvedő meggyötört Ukrajnáról.

________________________________________________

A Szentatya szavainak összefoglalása

Kedves testvéreim! A missziós buzgalomról szóló katekézis sorozatunkban most VI. Pálnak az Evangelii Nuntiandi apostoli buzdításában adott tanításával foglalkozunk, amely a modern világban való evangelizálásról szól. Pál pápa ragaszkodott ahhoz, hogy az evangelizálás elsősorban az evangéliumról és annak üdvözítő igazságáról való személyes tanúságtétel. Emiatt hangsúlyozta a háromegy Istenbe vetett élő hit fontosságát minden megkereszteltben, amely az általunk hirdetett üzenettel teljes összhangban álló szentségi életben nyilvánul meg. A keresztségben kapott Szentlélek ajándékán alapuló életszentség arra való buzgóságunknak a forrása, hogy megosszuk másokkal az új életben való reményünk kincsét. Pál pápa kifejtette, hogy az Egyház nemcsak evangelizál, hanem maga is evangelizálódik, vagyis állandóan hívva van a Lélekben való megtérésre és belső megújulásra. Az evangelizáló Egyház teljes mértékben Istenhez, üdvösségünk forrásához fordul, ugyanakkor teljes mértékben alkotó párbeszédet folytat a világgal, együttműködve az Úr emberi családunk egységét és békéjét szolgáó irgalmas tervével.

Forrás: https://www.vatican.va/content/francesco/en/audiences/2023/documents/20230322-udienza-generale.html