Imádkozzunk, hogy, különösen a legszegényebb országokban, a beteg és idős emberek gondozását végző egészségügyi dolgozók munkáját támogassák a kormányok és a helyi közösségek. 

Több mint két év telt el azóta, hogy hivatalosan kihirdették a globális COVID-19 világjárványt. Ha van valami, amit a legtöbben megtanultunk ezalatt az idő alatt, az az, hogy becsüljük meg az egészségügyi dolgozókat. Míg mi, akik képesek voltunk, otthagytuk a munkahelyünket vagy otthonról dolgoztunk, és megpróbáltuk elkerülni a fertőzést, ők kitartottak. Napról napra szó szerint az életüket kockáztatták azért, hogy másokon segítsenek. Éjjel-nappal dolgoztak a kiégésig, gyakran elegendő készlet vagy felszerelés nélkül.

És nem csak az orvosok és nővérek végezték hősiesen kötelességeiket, hanem nagyon sokan mások – ápolónők, egészségügyi technikusok, okleveles ápolónői asszisztensek, étkezdékben és karbantartókban dolgozók és még sokan mások –, akik megélték az evangélium felhívását, hogy szeressék szomszédok, mint önmaguk.

„Nincs emberben nagyobb szeretet annál, hogy életét adja barátaiért” (János 15:13). Az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint több mint 115 000 egészségügyi dolgozó halt meg a Covid-19-ben. A New York-i világjárvány legrosszabb időszakában az egészségügyi dolgozók éjféli ujjongás kíséretében hagyták el a kórházakat. De az idő halad, és a lelkesedés elhalványul. Miközben a többiek visszatérünk a megszokott üzletmenethez, ne feledkezzünk meg az egészségügyi dolgozók létfontosságú szerepéről, nemcsak a járvány idején, hanem minden alkalommal.

Kérjük Istent, hogy áldja meg őket, és azt is, hogy segítsen nekünk észben tartani, hogyan tudjuk mi és közösségeink értékelni és támogatni őket és az általuk végzett munkát.