Amikor Mária Magdolna meglátta, hogy a sírkövet elhengerítették, elrohant, hogy szóljon Péternek és Jánosnak. A megdöbbentő hír hallatán a két tanítvány is kiment, és – ahogy az evangélium mondja – „Futottak mind a ketten” (Jn 20,4). A húsvéti elbeszélések főszereplői mind futottak! A „futás” egyfelől kifejezheti az aggodalmat, hogy az Úr testét elvitték; másfelől azonban Mária Magdolna, Péter és János sietsége kifejezi a vágyat, a szív vágyakozását, a Jézus keresésére indultak belső hozzáállását. Ő ugyanis feltámadt a halálból, és ezért már nincs a sírban. Máshol kell őt keresnünk.

Ez a húsvét üzenete: máshol kell őt keresnünk. Krisztus feltámadt, él! Már nem a halál foglya, már nincs a lepelbe burkolva, ezért nem zárhatjuk be őt egy mesébe, nem tehetjük őt az ókor hősévé, nem gondolhatunk rá úgy, mint egy múzeumi szoborra! Éppen ellenkezőleg, keresnünk kell őt, és ezért nem maradhatunk tétlenek.  Cselekednünk kell, el kell indulnunk, hogy megkeressük őt: keressük őt az életben, testvéreinkben, a mindennapi teendőinkben, keressük őt mindenhol, a sírt kivéve.

Szüntelenül keresnünk kell Őt. Mert ha feltámadt a halálból, akkor mindenütt jelen van, közöttünk él, elrejtőzik és megmutatkozik ma is azokban a testvéreinkkben, akikkel útközben, életünk leghétköznapibb és legváratlanabb helyzeteiben találkozunk. Ő él és mindig velünk van, a szenvedők könnyeit hullatja, és az élet szépségét gyarapítja a mindannyiunk által végrehajtott apró szeretetteljes cselekedetek által.

Ezért húsvéti hitünk, amely megnyit bennünket a feltámadt Úrral való találkozásra, és felkészít bennünket arra, hogy befogadjuk Őt az életünkbe, minden, csak nem önelégült megnyugvás valamiféle „vallásos biztosítékban”. Éppen ellenkezőleg, a húsvét cselekvésre sarkall minket, arra, hogy úgy fussunk, mint Mária Magdolna és a tanítványok; arra hív, hogy a szemünk képes legyen „túl látni”, hogy felismerjük, hogy Jézus, az élő, az önmagát ma is kinyilatkoztató és jelenvalóvá tevő, hozzánk szóló, előttünk járó, minket meglepő Isten. Mária Magdolnához hasonlóan minden nap megtapasztalhatjuk, hogy elveszítjük az Urat, de minden nap futhatunk is, hogy újra megkeressük őt, azzal a bizonyossággal, hogy megengedi, hogy megtaláljuk, és feltámadásának ragyogásával tölt el bennünket.

Testvérek, ez életünk legnagyobb reménysége: ezt a szegény, törékeny és megsebzett létezésünket Krisztusba kapaszkodva élhetjük, mert Ő legyőzte a halált, legyőzi sötétségünket, és legyőzi a világ árnyait, hogy vele együtt örökké tartó örömben éljünk. E felé a cél felé törekszünk, ahogy Pál apostol mondja, elfelejtve, ami mögöttünk van, és nekilendülve annak, ami előttünk van (vö. Fil 3,12-14). Mária Magdolnához, Péterhez és Jánoshoz hasonlóan mi is siessünk, hogy találkozzunk Krisztussal.

A jubileum arra hív bennünket, hogy megújítsuk a remény ajándékát magunkban, hogy szenvedéseinket és aggodalmainkat átadjuk a reménynek, hogy ezt megosszuk azokkal, akikkel utunk során találkozunk, és hogy a reményre bízzuk életünk jövőjét és az egész emberiség sorsát. Ezért nem elégedhetünk meg e világ múlandó dolgaival, és nem engedhetünk a szomorúságnak; futnunk kell, örömmel telve. Fussunk Jézus felé, fedezzük fel újra azt a felbecsülhetetlen kegyelmet, hogy az ő barátai lehetünk. Engedjük, hogy az ő életet és igazságot hozó Igéje felragyogjon az életünkben. Ahogy a nagy teológus, Henri de Lubac mondta: „Elég kellene, hogy legyen ezt megérteni: A kereszténység Krisztus. Nem, valóban, nincs semmi más, csak ez. Krisztusban mindenünk megvan” (Les responsabilités doctrinales des catholiques dans le monde d'aujourd'hui, Paris 2010, 276).

És ez a „minden”, a feltámadt Krisztus, megnyitja életünket a reményre. Ő él, ma is meg akarja újítani az életünket. Neki, a bűn és a halál legyőzőjének szeretnénk ezt mondani:

„Uram, ezen az ünnepen azt az ajándékot kérjük tőled: hogy mi is újjá váljunk, hogy megtapasztalhassuk ezt az örök újdonságot. Tisztíts meg minket, Istenünk, a megszokás, a fáradtság és a közömbösség bánkódó porától; add meg nekünk az örömöt, hogy minden reggel csodálattal ébredjünk, készen arra, hogy meglássuk ennek a reggelnek egyedülálló és minden korábbitól különböző új színeit. [...] Minden új, Uram, és semmi sem ugyanolyan, semmi sem régi” (A. Zarri, Quasi una preghiera).

Nővérek, testvérek, a húsvéti hit csodájában, szívünkben hordozva a béke és a felszabadulás minden várakozását, elmondhatjuk: Veled, Uram, minden új. Veled minden újrakezdődik.

Forrás: https://www.vatican.va/content/francesco/en/events/event.dir.html/content/vaticanevents/en/2025/4/20/pasqua.html