Ferenc pápa AzÚr nem szólóénekesnek hív benünket hanem kórusbaA MEGSZENTELT ÉLET 25. VILÁGNAPJA

Napi Ima3 imádkozás /layout/img/logo.png

Feb
02
Ferenc pápa AzÚr nem szólóénekesnek hív benünket hanem kórusba A MEGSZENTELT ÉLET 25. VILÁGNAPJA

Simeon – írja Szent Lukács – „Izrael vigaszára várt” (Lk 2,25). Felment a templomba, és amikor Mária és József hozzák Jézust, ő karjába veszi a Messiást.

A gyermekben a népek megvilágosítására jött fényt egy öregember ismeri fel, aki türelmesen várta az Úr ígéreteinek beteljesedését. Türelmesen várt.

Simeon türelme. Vizsgáljuk meg alaposabban ennek az agg Simeonnak a türelmét. Egész életében várakozott, és gyakorolta a szív türelmét. Imáiban megtanulta, hogy

Isten nem rendkívüli eseményekben érkezik, hanem hétköznapjaink látszólagos monotonitásában viszi végbe művét,

teendőink nemegyszer fárasztó ritmusában, azokban az apró dolgokban, amelyeket állhatatosan és alázatosan végzünk, hogy teljesítsük az ő akaratát. Simeon türelmesen járta útját, és nem engedte, hogy az idő múlása felőrölje. Előrehaladott korú ember, szívének lángja azonban még mindig ég; hosszú élete folyamán kaphatott sebeket, és érhették csalódások, mégsem vesztette el reményét; türelemmel őrzi az ígéretet – az ígéret őrzése! – anélkül, hogy keseregne az idő múlásán vagy lemondó melankóliába süllyedne, mely élete alkonyán érheti az embert. A várakozó remény mindennapi türelemmé vált benne, mindenek ellenére virrasztó maradt, míg végül „szemei meglátták a szabadítást” (vö. Lk 2,30).

Felteszem a kérdést: Hol tanulta Simeon ezt a türelmet? Népének imájából és életéből kapta. Népe ugyanis az Úrban mindig az „irgalmas és könyörülő Istent” ismerte fel, azt, aki „aki lassú a haragban, de gazdag kegyelemben és hűségben” (Kiv 34,6); az Atyát ismerte fel, aki az ember elutasításával és hűtlenségével szemben sem fárad el, sőt „türelmes számos éven át” – mondja Nehemiás (vö. Neh 9,30), és minden alkalommal megadja a megtérés lehetőségét.

Simeon türelme tehát Isten türelmének a tükre: népének imájából és történelméből Simeon megtanulta, hogy Isten türelmes.

Türelmével – mondja Szent Pál – „megtérésre késztet bennünket” (Róm 2,4). Szeretek Romano Guardinire hivatkozni, aki azt mondta: a türelem az a mód, ahogyan Isten reagál gyengeségünkre, hogy időt adjon a változtatásra (vö. Glaubenserkenntnis, Würzburg, 1949, 28). És mindenekelőtt a Messiás, Jézus az – akit Simeon a karjában tart –, aki feltárja előttünk Isten türelmét, az Atyát, aki irgalmas hozzánk, és az utolsó órában is hív bennünket, aki nem tökéletességet követel, hanem a szív iparkodását igényli, aki új lehetőségeket nyit, ahol már minden elveszettnek tűnik, aki akkor is megpróbál szívünkbe lopódzni, amikor mi bezárkózunk, aki engedi a jó mag növekedését a konkoly kitépése nélkül.

Ez a mi reményünk oka: Isten vár ránk anélkül, valaha belefáradna. Isten vár ránk anélkül, valaha belefáradna!

Ez az oka reményünknek! Amikor eltávolodunk tőle, ő keresésünkre indul, amikor elesünk, ő talpra állít, amikor eltévedésünk után visszatérünk hozzá, ő tárt karokkal vár bennünket. Szeretetét nem emberi számítások szerint mérlegeli, hanem mindig bátorságot önt belénk az újrakezdéshez. Megtanítja nekünk a rezilienciát, a bátorságot az újrakezdéshez. Állandóan, minden áldott nap. Mindig, minden elesés után újra kell kezdenünk. Ő türelmes hozzánk!

Most pedig nézzük a mi türelmünket. Nézzük most Isten és Simeon türelmét megszentelt életünk szempontjából. Tegyük fel magunknak a kérdést: mi a türelem? Biztosan nem a nehézségek egyszerű elviselése vagy a megpróbáltatások fatalista eltűrése.

A türelem nem a gyengeség jele, hanem az a lelki erősség, amely képessé tesz bennünket a személyes és közösségi problémák „terhének hordozására”,

testvérünk másságának elfogadására, a jóban való kitartásra akkor is, ha minden hasztalannak tűnik, az úton maradásra akkor is, ha a fásultság és restség ránk telepszik.

Szeretnék megjelölni három „helyet”, ahol a türelem konkrétan megvalósul.

Az első hely a személyes életünk. Egy napon válaszoltunk az Úr hívására, lelkesedéssel és nagylelkűen felajánlottuk magunkat neki. Utunk során a vigasztalásokkal együtt csalódásokban és frusztrációkban is részünk volt. Megesik, hogy odaadó munkánk nem hozza meg a kívánt eredményt, vetésünk látszólag nem termi a megfelelő gyümölcsöt, lángoló imánk tüze alábbhagy, és nem vagyunk mindig felvértezve a lelki szárazság ellen. Előfordulhat, hogy a be nem teljesült várakozások miatt a remény kialszik megszentelt életünkben.

Türelmesnek kell lennünk önmagunkhoz, és bizakodva kell várnunk Isten idejét és módját: ő hű ígéreteihez. Ez az alap: ő hű ígéreteihez!

Ha emlékszünk erre, az lehetővé teszi számunkra útjaink újragondolását és álmaink felélesztését anélkül, hogy megadnánk magunkat a belső szomorúságnak és a reménytelenségnek. Testvérek, a szomorúság bennünk, megszenteltekben, egy féreg, mely belülről rág bennünket! Meneküljetek a belső szomorúságtól!

második hely, ahol a türelem megvalósul, a közösségi élet. Az emberi kapcsolatok, különösen, ha közös az élettervünk és az apostoli tevékenységünk, nem mindig békések, ez mindnyájan tudjuk. Előfordul, hogy konfliktusok támadnak, és nem lehet azonnali megoldásra jutni, és nem szabad elsietett ítéletet mondani sem személyekről, sem a helyzetről: tudni kell távolságot venni, nem elveszíteni béketűrésünket, és várni a megfelelő időt, amikor majd szeretetben és igazságban minden tisztázódik. Ne engedjük, hogy a vihar felkavarjon bennünket! A zsolozsma holnapi olvasmányában van egy szép szöveg Diadochus fótikai püspöktől a lelki megkülönböztetésről. Ezt mondja: „Amikor vihar korbácsolja fel a tengert, nem lehet látni a halakat, de amikor csendes, tiszta az idő, akkor látjuk őket.” Sosem tudunk helyesen ítélni, nem tudjuk meglátni az igazságot, ha a szívünk fel van kavarodva és türelmetlen. Sosem! Közösségeinkben erre a kölcsönös türelemre van szükség:

hordoznunk kell egymást

vállunkra kell venni testvérünk, nővérünk életét, gyengeségeit és gyarlóságait is. Mindet! Emlékezzünk erre:

az Úr nem szólóénekesnek hív bennünket – jól tudjuk, van belőlük bőven az Egyházban –, hanem egy kórus tagjának, mely néha hamis, mégis mindig igyekeznie kell együtt énekelni.

Végül a harmadik „hely”, a világ iránti türelem. Simeon és Anna ápolták szívükben a próféták által meghirdetett reményt, még akkor is, amikor az késlekedett és csak lassan növekedett a világ hűtlenségei és romjai között. Ők nem siránkoznak a rossz dolgok miatt, hanem türelmesen várják a világosságot a történelem sötétjében. Várni a világosságot a történelem sötétjében! Várni a világosságot saját közösségünk sötétjében! Erre a türelemre van szükségünk, hogy

ne maradjunk a panasz foglyai. Némelyek igazi mesterei a panaszkodásnak, profi panaszkodók! Nem szabad!

A panasz fogságban tart: „a világ már nem hallgat ránk” – sokszor lehet ezt hallani –, „nincsenek hivatásaink, becsukhatjuk a boltot”, „nehéz időket élünk”, „nekem mondja?!”… Így kezdődik a panaszduett. Megesik, hogy a türelemre, mellyel Isten a történelem földjén munkálkodik, és amellyel szívünk földjén is munkálkodik, mi a mindenen azonnal ítélkezők türelmetlenségével reagálunk. Most vagy soha! Most, most és most! És így elveszítjük azt a kicsiny, de mégis a legszebb erényt: a reményt. Sok szerzetest láttam, akik elveszítették reményüket. Egyszerűen türelmetlenségből.

türelem segít, hogy irgalommal nézzünk önmagunkra, közösségeinkre és a világra. Kérdezzük meg magunktól: befogadjuk-e a Lélek türelmét életünkbe? Közösségeinkben hordozzuk-e egymást, tanúságot teszünk-e a testvéri élet öröméről? A világ felé pedig türelemmel végezzük-e szolgálatunkat, vagy keserű ítélkezők vagyunk? Ezek kihívások megszentelt életünk számára: 

mi nem maradhatunk mozdulatlanok nosztalgiázva a múlton, a megszokott dolgok örökös ismételgetésével vagy a mindennapos panaszkodással.

Bátor türelemre van szükségünk, hogy előrelépjünk, új utakat fedezzünk fel, és keressük, amit a Szentlélek sugall nekünk. És ezt alázatosan kell tennünk, egyszerűen, hangzatos propaganda nélkül, látványos reklám nélkül.

Szemléljük Isten türelmét, és könyörögjünk Simeon és Anna bizakodó türelméért, hogy a mi szemeink is megláthassák az üdvösség fényét és elvihessük azt az egész világnak, ahogyan dicséretükben ez a két kis öreg elvitte!

Fordította: Tőzsér Endre SP

https://youtu.be/J7UUDfPVc7o

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

További imák

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."