Katekézis az időskorról: 16. „Elmegyek, hogy helyet készítsek nektek.” Időskor, a beteljesülés felé vezető idő

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

Most az utolsó időskornak szentelt katekézisnél tartunk. Ma Jézus követőitől való búcsújának megindító bensőségességébe lépünk be, amelyet János evangéliuma mesél el részletesen. A búcsúbeszéd ezekkel a vigasztaló és reménykeltő szavakkal kezdődik: „Ne legyen nyugtalan a szívetek.” ( Jn 14:1 ) „Ha aztán elmegyek, és helyet készítek nektek, újra eljövök, és magammal viszlek benneteket, hogy ti is ott legyetek, ahol én vagyok.” (14:3) Gyönyörűek az Úrnak ezek a szavai.

Nem sokkal korábban Jézus azt mondta Péternek: „később követni fogsz” (13:36), emlékeztetve őt arra, hogy a hite milyen törékenységen fog keresztülmenni. A tanítványok számára hátralévő életszakasz elkerülhetetlenül a tanúságtételük törékenységén és a testvériség próbatételein való járás lesz. De a hit izgalmas áldásaival való találkozás is lesz ez: „Aki hisz bennem, ugyanazokat a tetteket viszi végbe, amelyeket én végbevittem, sőt még nagyobbakat is végbevisz.” (14:12) Gondoljatok bele, milyen nagy ígéret ez! Nem tudom, hogy teljesen belegondolunk-e, hiszünk-e teljesen ebben! Nem tudom, néha azt hiszem, hogy nem.

Az időskor a várakozásra való megható és örömteli tanúságtételnek megfelelő időszak. Az idős férfi és nő várakozik, várják a találkozást. Idős korban a hit cselekedetei, amelyek minket és másokat Isten országához közelebb visznek, már túl vannak a fiatalság és az érettkor erején, szavain és késztetésein, de pontosan ez által teszik még átláthatóbbá az élet igazi céljának ígéretét. Mi az élet igazi célja? Egy, az Istennel közös asztalnál, Isten világában való hely. Érdekes lenne látni, hogy a helyi egyházakban van-e konkrét utalás arra, hogy az Úrra való várásnak ezt a különleges szolgálatát újjáélesztené – ez egy szolgálat, az Úrvárás szolgálata –, amely az idős ember egyéni karizmáit és közösségi tulajdonságait ösztönzi.

Az elszalasztott lehetőségek miatti csüggedéstől felemésztett időskor levertséghez vezet önmagában és másokban. A szelíden, a valódi élet iránti tisztelettel megélt időskor ezzel szemben végleg eloszlatja azt a tévhitet, hogy az Egyház a világi körülményekhez alkalmazkodik, azt gondolva, hogy ezzel végérvényesen irányítani tudja annak tökéletesedését és teljessé válását. Amikor megszabadulunk ettől az elbizakodottságtól, az Isten által nekünk adott öregedés ideje már önmagában is egyikévé lesz azoknak a „nagyobb” műveknek, amelyekről Jézus beszél. Tulajdonképpen olyan feladatról van szó, amelyet Jézus nem kapott: halála, feltámadása és mennybemenetele tette lehetővé számunkra! Emlékezzünk arra, hogy „az idő magasabb rendű a térnél.” Ez a beavatottá válás törvénye. Életünk nem önmagában lévő, egy képzeletbeli földi tökéletességbe burkolózó: arra hivatott, hogy túllépjen, áthaladjon a halálon – mert a halál átmenet. Valóban, a mi biztos helyünk, a célunk nem itt van, hanem az Úr mellett, ahol majd örökké lakunk.

Itt, a földön kezdődik el „noviciátusunk” folyamata: az élet tanítványai vagyunk, akik ezer nehézség közepette megtanuljuk értékelni Isten ajándékát, tiszteletben tartva a felelősséget, hogy megosszunk és gyümölcsöt hozzunk mindenki számára. A földi élet ideje ennek az átmenetnek a kegyelme. Az idő megállításáról való képzelgés – az örök fiatalság, a korlátlan jólét, vágy az abszolút hatalomra – nemcsak lehetetlen, hanem tévhit is.

Földi létünk az élet kezdetének az ideje: ez az élet, de egy teljesebb élet felé vezető, egy teljesebb élet kezdetéhez vezető élet; amely csak Istenben talál beteljesülést. Kezdettől fogva tökéletlenek vagyunk, és tökéletlenek is maradunk egészen a végéig. Isten ígéretének beteljesedésében a kapcsolat fordított: Istennél ránk váró tér, amelyet Jézus a legnagyobb gondossággal készít elő számunkra, magasabb rendű halandó életünk idejénél. Tehát: az időskor közelebb hozza e beteljesülés reményét. Az időskor már végérvényesen ismeri az idő értelmét, és annak a helynek a korlátait, ahol kezdetünket éljük. Ezért bölcs az időskor: az idősek ezért bölcsek. Ezért hiteles, amikor arra biztat, hogy örüljünk a múló időnek: ez nem fenyegetés, hanem ígéret. Az időskor nemes, nem kell szépíteni ahhoz, hogy megmutatkozzon a nemes volta. Talán akkor következik az álcázás, amikor hiányzik a nemesség. Akkor hiteles az időskor, ha arra hív, hogy örüljünk az idő múlásának: de az idő múlik… Igen, de ez nem fenyegetés, hanem ígéret. A hit tekintetének mélységét újra felfedező időskor természeténél fogva nem konzervatív, ahogy mondani szokták! Isten világa egy végtelen tér, amelyben az idő múlásának már nincs súlya. Jézus éppen az Utolsó Vacsorán e cél felé vetítette előre magát, amikor így szólt tanítványaihoz: „Mondom nektek, mostantól nem iszom a szőlő terméséből addig, amíg majd az újat nem iszom veletek Atyám országában.” ( Mt 26:29) Előre mutatott. Igehirdetésünkben a Paradicsom gyakran jogosan tele van boldogsággal, fénnyel, szeretettel, de talán hiányzik belőle egy kis élet. Jézus a példázataiban úgy szólt Isten országáról, hogy több életet adott bele. Vajon mi már nem vagyunk képesek erre? A folytatódó élet…

Kedves Testvéreim, az Úr várásában megélt időskor a hit beteljesült „apológiájává” válhat, amely mindenki számára megalapozza a mindenkire érvényes reménységünket. (vö. 1Pt 3:15) Mert az időskor világossá teszi Jézusnak a szent város felé vetített ígéretét, amelyről a Jelenések könyve beszél (21-22. fejezet). Az időskor az az életszakasz, amely a legalkalmasabb annak az örömhírnek a terjesztésére, hogy az élet a végső beteljesüléshez vezető út kezdete. Az időskor ígéret, az ígéretet tanúsítja, és a legjobb még csak most jön. A legjobb még hátravan: ez olyan, mint az idős hívők üzenete: a legjobb még hátravan. Isten adjon mindannyiunknak erre képes öregkort! Köszönöm.

________________________________

Különleges köszöntés

Üdvözlöm a mai audiencián részt vevő angolul beszélő zarándokokat és látogatókat. Rátok és családjaitokra a mi Urunk Jézus Krisztus örömét és békéjét kérem. Isten áldjon meg benneteket!

_________________________________

A Szentatya szavainak összefoglalása

Kedves Testvéreim! Az időskorról szóló katekézisünk folytatásában most Jézusnak a tanítványaihoz intézett, Szent János utolsó vacsoráról szóló beszámolójában megtalálható búcsúszavait tekintjük át. ( Jn 14:1-3) Halála előestéjén Urunk a hitben való kitartásra buzdítja a tanítványokat, és biztosítja őket, hogy helyet készít nekik az Atya házában. Az első tanítványokhoz hasonlóan Krisztus követői is minden korban örömmel várják az ígéret beteljesedését. Az időskor különösen termékeny időszak lehet az evangélium által hirdetett reménység üzenetének tanúságtételére. Az idősek derűs hitükkel és Krisztus ígéreteibe vetett bizalmukkal megmutathatják nekünk, hogy földi időnket valami sokkal nagyobbra, az örök életnek Urunk és minden szent társaságában a mennyei Jeruzsálemben megélt örömére való felkészülésként éljük meg. Az évek múlása így áldássá, nem pedig fenyegetéssé válhat, és annak a jó hírnek a tanúsítójává, hogy az élet minden szakaszában egy önmagán túlmutató teljesség felé mutat, amely Isten kegyelmi ajándéka szeretett gyermekeinek.

Forrás: https://www.vatican.va/content/francesco/en/audiences/2022/documents/20220810-udienza-generale.html