Ferenc pápa Általános kihallgatás Katekézis az időskorról 11. - a Prédikátor könyveAz értelem és az élet bizonytalan éjszakája

Napi Ima7 imádkozás /layout/img/logo.png

Máj
25
Ferenc pápa Általános kihallgatás Katekézis az időskorról 11. - a Prédikátor könyve Az értelem és az élet bizonytalan éjszakája

Kedves testvéreim, jó reggelt!

Az időskorról való elmélkedésünket folytatva ma a Prédikátor könyvével, a Biblia egy másik gyöngyszemével találkozunk. Első olvasásra ez a rövid könyv megdöbbenti és zavarba ejti az embert híres refrénjével: „Minden hiábavalóság”, minden hiábavalóság: a refrén, amely vissza-visszatér; minden hiábavalóság, minden „köd”, minden „füst”, minden „üresség”. Meglepő, hogy a szentírásban ezeket a létezés értelmét megkérdőjelező kifejezéseket találjuk. Valójában a Prédikátor folyamatos ingadozása az értelmes és értelmetlen között az életről való ismeretnek olyan ironikus megjelenítése, amely elszakadt az igazságosság iránti szenvedélytől, amelynek a biztosítéka Isten ítélete. A könyv zárómondata megmutatja a próbatételből kivezető utat: „Féld az Istent, és tartsd meg a parancsait! Mert ez minden embernek a kötelessége.” (12:13) Ez a tanács ad megoldást a problémára.

Egy, időnként minden ellentétet befogadni látszó valósággal szembesülve, amely ugyanazt a sorsot tartja fenn mindannyiunk számára, vagyis azt, hogy végül semmivé válunk, a közömbösség útja tűnhet számunkra az egyetlen gyógyírnak a fájdalmas kiábrándulással szemben. Ilyen kérdések merülnek fel bennünk: Megváltoztatták-e erőfeszítéseink a világot? Képes-e megmondani valaki, hogy mi a különbség az igazságos és az igazságtalan között? Úgy tűnik, hogy mindez értelmetlen: minek ennyi erőfeszítés?

Ez egyfajta negatív érzés, amely bármelyik életszakaszban felmerülhet, de kétségtelen, hogy az öregkor szinte elkerülhetetlenné teszi az ezzel a kiábrándulással való találkozást. A kiábrándulás az időskorban előjön. Az időskori ellenállás ennek a kiábrándulásnak a demoralizáló hatásával szemben döntő: ha az idősek, akik már mindent láttak, megőrzik az igazság iránti szenvedélyüket, akkor van remény a szeretetre, és a hitre is. A mai világ számára a válságon való túljutás döntő fontosságúvá, üdvös válsággá vált, miért? Mert egy olyan kultúra, amely mindent mérni és befolyásolni akar, az értelem, a szeretet, sőt a jóság értékének teljes körű rombolásához vezet.

Ez a demoralizáció megfoszt minket a tenni akarásunktól. A feltételezett „igazság”, amely csupán regisztrálja a világot, regisztrálja az ellentétek iránti közömbösségét is, és megváltás nélkül az elmúlásnak és a semmibe sodródásnak szánja őket. Ebben a formában - a tudományosság köntösébe bújtatva, de ugyanakkor nagyon érzéketlenül és nagyon erkölcstelenül - a modern igazságkeresés abba a kísértésbe esett, hogy teljesen búcsút vegyen az igazságosság iránti szenvedélytől. Már nem hisz a sorsban, az ígéretben, a megváltásban.
Modern kultúránk számára, amely gyakorlatilag mindent a dolgok pontos ismeretére szeretne bízni, ennek az új cinikus észnek a megjelenése - amely a tudást és a felelőtlenséget egybefoglalja - keményen visszaüt. Valóban, az erkölcs alól felmentő tudás eleinte a szabadság, az energia forrásának tűnik, de hamarosan a lélek bénulásához vezet.

A Prédikátor a maga iróniájával máris leleplezi a tudás mindenhatóságának - a „mindentudás delíriumának” - ezt a végzetes kísértését, amely az akarat elerőtlenedését eredményezi. A legkorábbi keresztény hagyomány szerzetesei pontosan azonosították a léleknek ezt a betegségét, amely hirtelen felfedezi a hit és erkölcs nélküli tudás hiábavalóságát, az igazság illúzióját igazságosság nélkül. Acediának nevezték. Ez mindenkinek, még az öregeknek is, de mindenkinek a kísértései közé tartozik. Ez nem egyszerűen lustaság: nem, ez több annál. Ez nem egyszerűen depresszió: nem. Az acedia inkább a világ megismeréséről való lemondást jelenti, amelyben nincs többé meg az igazságosság és az ebből következő cselekvés iránti szenvedély.

Az értelem és az erő űre, amelyet ez a tudás megnyit, ami elutasít minden etikai felelősséget, és minden valódi jóhoz való ragaszkodást, nem ártalmatlan. Nem pusztán a jó akarat erőit veszi el: hanem ellentámadásként megnyitja az utat a gonosz erőinek agresszivitása előtt. Ezek az ideológia túltengése által cinikussá tett ész megbomlott erői. Valójában minden fejlődésünkkel, minden jólétünkkel együtt valójában a „fáradtság társadalmává” váltunk. Gondoljatok bele: mi vagyunk a fáradtság társadalma! Széleskörű jólétet kellett volna teremtenünk, és eltűrjük a tudományosan szelektív egészségügyi piacot. Úgy volt, hogy a békének áthághatatlan határt szabunk, és egyre kíméletlenebb háborúkat látunk a védtelen emberek ellen. A tudomány persze fejlődik, és ez jó, de az élet bölcsessége valami egészen más, és úgy tűnik, hogy ez megrekedt.

Végezetül, ez az érzéketlen és felelőtlen ésszerűség eltéríti az értelmet és az energiát is az igazság megismerésétől. Nem véletlen, hogy az álhírek, a kollektív babonák és az áltudományos igazságok időszaka a miénk. Érdekes: a tudás, a mindentudás, sőt a tudás pontosságának kultúrájában sok boszorkányság terjedt el, de művelt boszorkányság. Ez a boszorkányság rendelkezik bizonyos kultúrával, de babonás élethez vezet: egyrészt, hogy intelligenciával haladjunk előre a dolgok gyökeréig való megismerésében; másrészt a lélek, amelynek valami másra van szüksége, a babonák útját választja, és a boszorkányságnál köt ki. Az öregkor megtanulhatja a Prédikátor ironikus bölcsességétől annak a művészetét, hogy az igazság iránti szeretet nélküli elme igazságának káprázatában rejlő csalásra fényt derítsen. A bölcsességben és humorban gazdag idős emberek annyi jót tesznek a fiataloknak! Megmentik őket a szomorú, és az élet bölcsességét nélkülöző világi tudás kísértésétől. Ezek az öregek visszavezetik a fiatalokat Jézus ígéretéhez: „Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert majd eltelnek vele.” (Mt 5:6) Ők azok, akik az igazságosság iránti éhség és szomjúság magvait el fogják vetni a fiatalokban. Bátorság, mindannyian, idősebbek: bátorság és előre! Nagyon nagy küldetésünk van a világban, de kérem, hogy ne keressünk menedéket ebben a kissé nem konkrét, nem valóságos, gyökértelen idealizmusban - mondjuk ki világosan: az élet boszorkányságában!

_______________________________________

Különleges üdvözlet:

Köszöntöm a mai audiencián részt vevő angol nyelvű zarándokokat és látogatókat, különösen a Nigériából, Libanonból és az Amerikai Egyesült Államokból érkezetteket. A feltámadt Krisztus örömében kérem rátok és családotokra Isten, a mi Atyánk szerető irgalmát. Az Úr áldjon meg benneteket!

_______________________________________

Felhívás

Megszakad a szívem a texasi általános iskolában történt tömeges lövöldözés miatt. Imádkozom a megölt gyermekekért és felnőttekért, valamint családjaikért. Itt az ideje, hogy megállítsuk a válogatás nélküli fegyverkereskedelemet. Kötelezzük el magunkat, hogy ilyen tragédiák soha többé ne fordulhassanak elő!

_______________________________________

A Szentatya szavainak összefoglalása:

Kedves testvéreim! Az öregkor értelméről és értékéről szóló katekézisünk folytatásában Isten szavának fényében most a Prédikátor könyvét tekintjük át, annak közmondásos refrénjével: „Minden hiábavalóság” (1:2) Az idős szerző nagy realizmussal beszél arról, hogy milyen könnyű kiábrándulni az életből, és feladni a küzdelmet, hogy világunkat jobbá tegyük. Ez a kísértés persze örökkévaló; a nagy tudományos és technikai fejlődést még ma is gyakran kíséri a kiábrándultság és a lemondás növekvő érzése: attól félünk, hogy az igazságosság és a béke elérhetetlen célok. A keresztény spirituális hagyomány a „lustaság” bűnéről beszél, a lustaságról, amely abból fakad, hogy elveszítjük a hivatásunk iránti szenvedélyt, hogy ellenálljunk a rossznak, és arra törekedjünk, hogy növekedjünk a szentségben és az Isten igéjéhez és világunkra vonatkozó ígéreteihez való hűségben. A Prédikátor elutasít minden ilyen beletörődést, és ehelyett a parancsolatoknak való engedelmességre és Isten üdvözítő tervébe vetett bizalomra buzdít. Bölcsessége és tapasztalata tükröződik mindazokban az idős emberekben, akik továbbra is bíznak Isten igéjében és annak erejében, és várják, hogy megújítsa életünket és megváltoztassa világunkat.

 

Forrás: https://www.vatican.va/content/francesco/en/audiences/2022/documents/20220525-udienza-generale.html
A magyar fordítást nagylelkű önkéntesek végzik, Isten dicsőségére és minden ember javára.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

További imák

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."