Félix atyaNagyböjt 5. vasárnapja

Napi Ima1 imádkozás /layout/img/logo.png

Márc
28

Bevezetés
Nagyböjt 5. vasárnapjának liturgikus szövegei az élet és halál közötti feszültség problémájára te-relik fegyelmünket. Az evangélium Lázár feltámasztásával kapcsolatos jézusi gondolatokat mondja el. Azt, hogy az élet és halálproblémája Benne oldódnak fel. Benne, aki maga feltámadás és az élet, s aki benne hisz, ha meghal is élni fog. Ez a hit vezérli e a mi életünket? Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket!

Kirié litánia
Urunk, Jézus Krisztus, Te megsirat-tad Lázárt, add, hogy mi is őszinte szívvel tudjuk siratni elhunyt szeretteinket. Uram irgalmazz!
Urunk, Jézus Krisztus, Te vagy az élet és halál ura. Krisztus kegyelmezz!
Urunk, Jézus Krisztus, Te az örök élet forrása vagy. Add meg nékünk is majd egykor az örökélet boldogságát. Uram ir-galmazz!
Evangélium után
Sokan jártak már a testvérek közül a Szentföldön. Jómagam is már két alkalommal is. Kétszer is állhattam ott, ahol Márta és Jézus közötti párbeszéd lezajlott, és Már-ta megvallotta Jézus halottakat is feltámasztó hatalmában és Jézus-ban, mint Isten Fiában való hitét. És ahol Jézus odalép annak a bar-langnak a nyílása elé, ahol Jézus halott barátja fekszik. S könnyezik, és e szavakkal hívja: „Lázár, jöjj ki!” Jézus szavára a halott Lázár kijön a halotti sírjából élve.
Mivel a föltámasztás híre el-terjedt a zsidók körében, és sokan hittek benne, ezért a zsidók nem-csak Jézus életére törnek, hanem Lázárt is meg akarják ölni. Én ezt sokáig kevésbé jelentős ténynek tekintettem.
De miután módomban volt Ciprus szigetére is eljutnom, ott sok Lázárral kapcsolatos hagyo-mány jutott a tudomásomra.
Többek között az a hagyo-mány is tudomásomra jutott Cip-ruson, hogy Lázár, az életére török elől Ciprusra menekült, és ott hir-dette Jézusban való hitét, Jézus evangéliumát. A szintén ciprusi származású Barnabás apostol, őt Nicosia püspökévé szentelte. Ma is ott áll Lázár tiszteletére épített ősi, gyönyörű szép Bazilika. Ma is mé-lyen erős a Szent Lázári alapokra épült által ciprusi keresztény-ortodox Egyház hite.
A Lázárról szóló János evan-gelista által leírt történet korábban kevésbé ragadott meg, Viszont e ciprusi látogatás után történetibbé lett Lázár története, és még jobban megerősítette az ehhez az esemény-hez fűződő jézusi tanítást.
Az imént említett tények könnyen elterelhetik figyelmünket az elbeszélés igazi és eredeti mon-dandójáról. S nagy a kísértése an-nak, hogy az éltető, életet osztoga-tó Jézus helyett az életre keltett Lá-zárt, a halandó embert helyezzük szemlélődésünk előterébe. Ez a hit-re nézve veszélyes következmé-nyekkel is járhat. Egy ilyen halott feltámasztási történet előbb-utóbb kérdéseket ébreszt, vizsgálata pedig kételyeket.
Az evangéliumi elbeszélésben nem az a fontos, nem az a lényeges, hogy Jézus föltámasztotta Lázárt. Az izgalmas történet igazi nagy kérdése: Hol, kinél és hogyan talá-lok életet, helyesebben: örök életet?
Ez a mai evangéliumi szakasz tulajdonképpeni témája és nem Lázár feltámasztása, amely csak alkalmi keret, bizonyíték, „jel” és indíték a történetben hirdetett igaz-sághoz. Erről tanúskodik maga Jé-zus is, amikor a mai szentírási sza-kaszunkban kijelenti: „Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz ben-nem, még ha meghal is, élni fog. Az, aki úgy él, hogy hisz bennem, nem hal meg örökre.”
Az evangéliumi leírás szerint Lázár története lezárul e mondattal: „A zsidók közül, akik felkeresték Máriát, sokan látták, amit Jézus végbevitt, és hittek benne.” – Jézus története azonban folytatódik még annak ellenére, hogy csak „sokan” és nem „mindannyian” hittek ben-ne.
Miért nem terjedt le futótűz-ként a szenzációs hír? S röviddel Lázár feltámasztása után, az ese-mény színhelyéhez, a Bethániához közeli Jeruzsálemben miért kiabálta a nép vérszomjas dühvel: „Kereszt-re, keresztre vele!” – Az evangelista számára mindezek csak másodran-gú kérdések, a nagy, lényeges mondanivalója mellett, amely sze-rint Jézussal és a belévetett hittel mindenki megtalálhatja a teljes éle-tet, és Jézusba vetett élő hit nélkül nem is lehetséges teljes értékű élet itt a földön.
Napjainkban épp ebben a kérdésben oszlanak meg az embe-rek véleményei. Egyesek – nem is kevesen – megpróbálnak hit nélkül élni. Úgy vélik, hogy Isten, Jézus Krisztus és hit nélkül is lehetséges élet, teljes értékű és boldog élet. – Az ilyen élet azonban az örök ha-lálba torkollik, mert semmi kap-csolata sincs az örök és halhatatlan Valósággal, az Istennel.
A teljes élet kibontakoztatá-sát, s az örök életet is sokan egé-szen másban és máshol keresik.
Volt egy ideológia, amelyik azt akarta elhitetni az emberekkel, hogy a tudomány minden problé-mát megold. Az orvostudomány még a halált is kiküszöböli majd.
Az emberiség számtalan féle módon próbálta maga számára a halhatatlanságot biztosítani.
Az egyiptomiak múmiává válva próbálták kiállni az idők vas-fogát.
Sokan a történelem lapjain akarnak halhatatlanná válni, vagy legalább barátaik emlékében óhajt-ják „konzerváltatni” magukat.
Mi hívő keresztények az Élet Uránál keressük jövőnk biztosíté-kát. Komoly odaadással, élő hittel, igyekszünk jó Istennek tetsző életet élni, mert hisszük, hogy csak Ő szavatolhatja jövendő sorsunkat. Az Úr Jézus szavát adta rá: „Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meghal is, élni fog.”
Ámen

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

További imák

Promoted products

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."