Félix atyaÉvközi 23. vasárnap

Napi Ima21 imádkozás /layout/img/logo.png

Szep
04

Bevezetés

A mai, 23.-ik évközi vasárnap evangéliumában arról hallunk majd, hogy hogyan vezessük vissza a helyes útra az ellenünk vétő embertársainkat. A szentmise kezdetén azonban azt vizsgáljuk meg, hogy mi mikor és hányszor vétkeztünk és vétkezünk embertársaink ellen, és hogyan tudnánk őket megkövetni.

Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket 

Kirié litánia

Urunk! Bocsásd meg egymás ellen elkövetett számtalan vétkünket!

Urunk! Add, hogy gyakoroljuk az egymás iránti megbocsátást.

Urunk! Add, hogy érezzük a megbocsátás kegyelmét.

Evangélium után

Jól tudjuk, hogy Jézus Krisztus föltámadása, a Szentlélek eljövetele után az apostolok megkezdték az igehirdetést, amelynek központi témája Urunk Jézus Krisztus föltámadása volt. Csak később kezdték el az igehirdetés megkönnyítése végett az Úr Jézus cselekedeteit, példabeszédeit, tanításait, szavait írásban rögzíteni. Az evangélisták ezeket a följegyzéseket foglalták egységes írásműbe, a róluk elnevezett evangéliumokban.

A legkorábbi evangélium is, legkevesebb 20-30 évvel Krisztus halála után keletkezett. Ezért az evangéliumokban már tükröződik az első keresztény közösségek hite és vallásgyakorlata. Így a maiban is.

Jól kivehető ebből, hogy a kereszténység közösségi vallás. A közösségnek pedig szabályai vannak. Mai evangéliumi szakaszban az első keresztény közösségek egyik rendszabályáról hallunk, amely szépen tükrözi az őskeresztények ma már szinte elképzelhetetlen, egymás iránt érzett felelősségtudatát, közvetlen és testvéries magatartását. Ez a közösség még képes volt a felmerülő nézeteltérések, jó szándékú és nyílt megbeszélésére.

Ha a testvéri megintésben az egyének buzgalma sikertelenül végződött, az ügyet át kellett adni az egyháznak, a gyülekezet elé kellett vinni. Az eljárást mindenki természetesnek találta, senki sem ütközött meg rajta. Tudták ugyanis, hogy közösségüknek is szólnak, a jézusi szavak: „Amit megköttök a földön, a mennyben is meg lesz kötve, s amit feloldoztok a földön, a mennyben is fel lesz oldva”.

Ezekben a közösségekben a hívek tudtak a komoly nézeteltérések közepette is egymással nagylelkűen és szeretettel szót váltani.

Vajon mi lehet az oka annak, hogy ez manapság szinte lehetetlen? Miért lettünk türelmetlenek egymás hibáival, tévedéseivel és bűneivel szemben? Talán hiányzik belőlünk a krisztusi és közösségi szellem? Sajnos, igen. Sok esetben eszünk ágában sincs testvérnek tekinteni az egyazon közösséghez, nemzethez tartozó embertársainkat, ha olyan pártokat támogatnak, amelyek például a Vatikánnal kötött nemzetközi szerződést nem tartják be, s annak megváltoztatását akarják elérni. És ezzel is vissza akarják szorítani az egyházat újból a sekrestyébe. Pedig, - bármennyire is viszolygunk még a gondolatától is, - testvéreink ők is. A velük szembeni komoly kötelességünket hangoztatja az első olvasmányban hallott eme mondat: „Emberfia! Ha nem teszel semmit sem, hogy az istentelent visszatérítsd útjáról, vérét tőled kérem számon.”

Közelebb kell hozni őket közösségeinkhez. Vissza kell hoznunk őket az egyházba, őket, az Istent mindenünnen száműzni akarókat, és olyanná kell tennünk keresztény közösségeinket, mint a kezdet kezdetén, az első keresztényeké volt. Összetartozó, egymásért felelőséget vállaló, s imádkozó közösségekké.

Tudjuk, hogy az első keresztények nagy erőt tulajdonítottak a közösségi imá-nak. Szilárd meggyőződéssel vallották, hogy ha valamit ketten-hárman kérnek Istentől, azt bizonyosan meg is kapják. Meggyőződésük volt, hogy eggyé tartozásuk révén maga Krisztus elevenedik meg köztük és beteljesülnek Jézus szavai: „Ahol ugyanis ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.”

Ez volt mondható az őskeresztény közösségekről. De vajon elmondható-e az Úr Jézus kijelentése a mai keresztény közösségekről?

Nem elegendő ugyanis csak az összejövetel. Nem elegendő csak az, hogy ketten vagy hárman összejövünk. Az összejövetel még nem közösség, és végképp nem krisztusi közösség.

Az Ő nevében kell összejönnünk. Az „ő nevében” azt jelenti – ahogy analóg módon a „király” vagy a „köztársaság” nevében ítélkezik a bíró – hogy az ő hatalma alatt állunk. E minimális előfeltétel mellett azonban a közösség – és csakis a közösség – elképesztő hatalommal rendelkezik: Isten mindent megad nekik, amit kérnek, és döntéseik az égre is kötelezők! Emlékezzünk csak a már idézett szavakra: „Meg lesz kötve, … Föl lesz oldva a mennyekben is.”

De az Ő nevében jövünk e mi össze? Hatalma alá tartozóknak valljuk-e magunkat életünk minden helyzetében?

Azután, megad-e nekünk az Úristen mindent, amit kérünk? Néha, nem. Közösségünk imája nem mindig talál meghallgatásra. Ilyenkor azt kérdezzük: hol az Úr?

De a kérdést fordítva is feltehetjük: Vajon nem közösségünkben van-e a hiba? Tudunk-e mi még egy szívvel, egy lélekkel közösségileg egy azon célért imádkozni?

Imádkozzunk mindig egyet-akaró, s őszinte szívvel! És akkor mindazt, amit az Úr nevében kérünk, megadja majd nékünk az Úr. Megadja majd nékünk és nemzetünknek a kiengesztelődést Önmagával és a kiengesztelést egymással.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

További imák

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."