967–968   Munkámhoz láttam és aláhúztam az Úr szavait,[1] s egyúttal sorban átnéztem mindent. Amikor elérkeztem ahhoz a laphoz, ahol P. Andrasz utasításait és tanácsait jegyeztem fel, nem tudtam, alá kell-e húznom ezeket, vagy sem. Akkor lelkemben a következő szavakat hallottam: „Húzd alá, mert ezek az én szavaim, kölcsönvettem szívem barátjának száját,(306) hogy hozzád szóljak, megnyugtatásodra halálodig ezekhez az utasításokhoz kell tartanod magadat. Nagyon nem tetszene nekem, ha eltávolodnál ezektől az utasításoktól. Tudd meg, hogy őt állítottam magam és a te lelked közé, a te megnyugtatásodra, hogy el ne tévedj. Mióta különös papi védelem alá helyeztelek, fel vagy mentve, hogy pontosan tájékoztasd elöljáróidat a velem való érintkezésekről. E területen kívül gyermekként viselkedj elöljáróiddal! Amit azonban a lelked mélyén teszek, arról őszintén és kimerítően csak a papokat tájékoztasd!” Észrevettem, hogy amióta Isten lelkiatyát adott nekem, már nem kívánta, hogy úgy, mint azelőtt az elöljárókkal is közöljek mindent. Kivételt képeznek a külső dolgok. Egyébként csak a lelkiatyám ismeri a lelkem. Rendkívüli kegyelem, ha van az embernek lelki vezetője. Ó, milyen kevés léleknek van része ebben a kegyelemben! Még nagy nehézségek közt is állandó békében él így a lélek. Mindennap a Szentáldozás után hálát adok Jézusnak ezért a kegyelemért. (307) A Szentlélektől pedig azt kérem, hogy világosítsa meg lelkiatyámat. Lelkemben valóban megéreztem, milyen ereje van a lelkiatya szavának. – Isten irgalma legyen dicsőítve ezért a kegyelemért.