802–804   (200) 1936.12.10. Ma korán keltem, s még a szentmise előtt megtartottam az elmélkedést. Itt a szentmise 6 órakor van. A Szentáldozás után lelkem elmerült az Úrban, szeretetem egyetlen tárgyában. Úgy éreztem, elragadott mindenhatósága. Midőn magányomba visszatértem, nem éreztem jól magam. Rögtön le kellett feküdnöm. A nővér[1] cseppeket hozott, de egész nap rosszul éreztem magam. Este igyekeztem megtartani a szent órát, de nem tudtam, ezért csak egyesültem a szenvedő Jézussal. Magánszobám a férfiak terme mellett van. Nem tudtam, hogy ilyen fecsegők a férfiak. Kora reggeltől késő éjszakáig beszélgettek különböző témákról. A nők terme sokkal csendesebb. Mindig az asszonyoknak tesznek e téren szemrehányásokat – de most alkalmam volt meggyőződni, hogyan is áll ez a dolog. Nehezemre esett ebben a viccelődésben és nevetésben koncentrálni az imára. Ha Isten kegyelme (201) egészen magába von, nem zavar mindez, mert akkor nem tudom, mi történik körülöttem. Jézusom, milyen keveset beszélnek Rólad ezek az emberek! Minden egyébről, csak Rólad nem, Jézus. Mivel keveset beszélnek Rólad, bizonyára gondolni se gondolnak Rád. Az egész világ érdekli őket, csak éppen Rólad, a Teremtőről nagy a hallgatás. Szomorú vagyok, Jézusom, ha látom a teremtményeknek ezt a közömbösségét és hálátlanságát. Jézusom, helyettük is szeretni akarlak. Szeretetemmel adok Néked elégtételt.