786   1936.11.30. Ma a vesperásnál valamiféle fájdalom járta át lelkemet. Látom, hogy az a mű minden szempontból meghaladja az erőmet. E feladat nagyságához képest csak kisgyermek vagyok, s csupán Isten kifejezett parancsára teszem meg a kivitelezéshez szükséges lépéseket. Másrészt még e kegyelmek súlya is rám nehezedik, melyeket alig bírok elviselni. Látom elöljáróimban a bizalom hiányát, különböző kétségekkel és aggályoskodással kezelnek. Jézusom, látom, hogy ezektől a nagy kegyelmektől is lehet szenvedni. (192) A szenvedések nemcsak lehetségesek, de, mint az isteni működés jeleinek, lenniük is kell. Jól értem: ha Isten maga nem erősítené meg a lelket a különböző megpróbáltatások alatt, az magától nem boldogulna. Maga Isten a védőpajzsa. Ahogy a vesperáson a szenvedésnek és a kegyelemnek erről az együtteséről elgondolkodtam, hallottam Szent Anyánk szavait: „Tudd meg, leányom, hogy bár engem az Istenanyai méltóságra emeltek, mégis a fájdalom hét tőre járta át szívemet. Ne tégy semmit védelmedre, viselj el mindent alázattal. Maga Isten fog megvédeni.”