1936.11.18. Ma arra törekedtem, hogy áldásig befejezzem minden gyakorlatomat, mert betegebbnek éreztem magam, mint egyébként. Így aztán mindjárt az ájtatosság után elmentem pihenni. Ahogy azonban beléptem a cellámba, azt éreztem bensőmben, hogy N. nővérhez kell mennem, mert segítségre van szüksége. Ahogy beléptem cellájába, így szólt hozzám: ,,Ó, milyen jó, hogy Isten idevezette hozzám.'' Oly halkan beszélt, hogy alig értettem. Azt mondta nekem: ,,Nővér, kérem, hozzon nekem egy citromos teát. Nagyon szomjas vagyok, de mozdulni sem tudok, mert nagyon szenvedek.'' Tényleg nagyon szenvedett, és magas láza is volt. Elvégeztem mellette ezt a kis szolgálatot, s a tea csillapította a szomját. Midőn visszakerültem saját cellámba, lelkemet erősen átölelte Isten szeretete. Rájöttem, milyen fontos dolog, hogy figyeljünk benső sugallatainkra, s hogy hűen kövessük azokat, s hogy valamely kegyelem iránti hűség másik kegyelmet vonz maga után.