615   1936.3.1. Ezen a napon a szentmise alatt sajátságos erőt és késztetést éreztem, hogy Isten kívánságait[1] tettekre váltsam. Oly tisztán láttam magam előtt mindazt, amit az Úr kívánt tőlem, hogy semmiképp nem élhettem azzal a kifogással, (75) hogy nem értem az Úr óhaját. Ha ezt állítanám, hazudnék, mert tisztán és világosan megértette velem akaratát az Úr. A kétség legkisebb lehelete sem érint. Felismertem, hogy nagy hálátlanság lenne tovább halogatni ezt az ügyet, melyet az Úr saját dicsőségére és a lelkek hasznára kíván véghezvinni, engem pedig mint nyomorúságos eszközt használ fel irgalmassága örök tervének véghezvitelére. Mily hálátlan lenne lelkem, ha továbbra is ellenállna Isten akaratának. Semmi sem tud már visszatartani: sem üldözés, sem szenvedés, gúny, fenyegetés, kérés; sem éhség, sem hideg, de hízelgés, barátság, kellemetlenségek, barátok vagy ellenségek sem. Azok a dolgok sem, melyeket épp átélek vagy át fogok élni. Még a pokol gyűlölete sem! – Semmi sem téríthet el Isten akaratának teljesítésétől. (76) Nem saját erőmre támaszkodom, hanem az Úr mindenhatóságára. Ha ugyanis Isten megadta szent akaratának felismerését, a kivitelezés kegyelmével is meg fog ajándékozni. Nem hallgathatom el, hogy alacsonyabb rendű természetem, mely gyakran lép fel saját követeléseivel, ezekkel a törekvésekkel szemben ellenállást fejt ki, s ezáltal néha olyan harc keletkezik lelkemben, hogy úgy kiáltok én is az Örök Atyához, mint Jézus az Olajfák hegyén: „Ha lehetséges, múljék el tőlem ez a kehely, de nem az én, hanem a Te akaratod legyen meg.” Nincs rejtve előttem mindaz, amit át fogok élni, de teljes öntudattal elfogadok mindent, amit az Úr rám küld. Bízom Benned, irgalmas Istenem. Elsőként akarom kimutatni a bizalmat, amit elvársz a lelkektől. Ó, örök Igazság, segíts engem, világosítsd az élet és az ügyek útjait, s add, hogy teljesüljön bennem a Te akaratod!