Faustyna Kowalska naplója458
Napi Ima3 imádkozás 
458 A 10 órai elmélkedésen az atya[1] Isten irántunk való irgalmáról és jóságáról beszélt. Azt mondta, ha áttekintjük az emberiség történelmét, lépten-nyomon Isten e nagy jóságát látjuk. Isten minden tulajdonsága, így mindenhatósága és bölcsessége azon fáradozik, hogy legfőbb tulajdonságát, nevezetesen a jóságát, nekünk kinyilvánítsa. Isten jósága az Ő legfőbb tulajdonsága. Sok lélek azonban, aki a tökéletességre törekszik, nem ismeri Isten nagy jóságát. Mindaz, amit az atya Isten jóságáról mondott ezen az elmélkedésen, megegyezik azzal, amit Jézus nekem erről elmondott, s mindez szorosan összefügg az Isten irgalmasságának ünnepével (191). Most értettem meg igazán azt, amit az Úr megígért, semmi kétség sincs bennem. Isten szavai világosak és érthetőek.
[1] 1935. aug. 12-16 között Vilniusban a háromnapos lelkigyakorlatot Emil Zyczkowski S.J. tartotta – a vilniusi jezsuita gimnázium igazgatója, később a jezsuiták nagylengyelország-mazóvia-i tartományának tartományfőnöke (1899-1945).