454   Máskor így szólt az Úr: „Leányom, vedd a kegyelmeket, melyeket az emberek visszautasítanak; végy annyit, amennyit elbírsz.” Ebben a pillanatban lelkemet elárasztotta Isten szeretete. Oly bensőséges összetartozást érzek Vele, hogy nem találok kellő kifejezést ennek a kapcsolatnak a jellemzésére. Úgy érzem, hogy minden, ami az Istené – minden jósága, minden kincse – az enyém is, bár nem nagyon törődöm ezekkel, mert elég nekem Ő egyedül. Benne látok mindent, Rajta kívül – semmit.

Sehol sem keresek boldogságot bensőmön kívül, ahol Isten lakik. Lelkemben örvendek Istennek. Itt állandóan együtt vagyok Vele, itt folynak le legbizalmasabb beszélgetéseink, itt vagyok Vele biztonságban. Ide be nem hatol egyetlen emberi tekintet sem. A legszentebb Szűzanya bátorít erre a kapcsolatra.