Faustyna Kowalska naplója450

Napi Ima3 imádkozás /layout/img/logo.png

Jan
14

450

Éjjeli imádás

Nagyon nyomorultul éreztem magam, s azt gondoltam, nem tudok imaórát tartani, mégis minden akaraterőmet összeszedtem, s bár cellámban összeestem, nem törődtem fájdalmammal, Jézus szenvedésére gondoltam. Ahogy beléptem a kápolnába, megértettem lelkemben, hogy Isten nemcsak a jó cselekedeteinkért készít részünkre nagy jutalmat, de már őszinte akaratunkért is, hogy megtegyük a jót. Mily nagy kegyelme ez Istennek !

Mily édes fáradozni Istenért és a lelkekért. A harcban nem kívánok semmi pihenőt. Utolsó leheletemig fogok küzdeni Uram és Királyom dicsőségéért. Nem teszem le a kardot, míg csak trónjához nem szólít; nem félek a csapásoktól, mert Isten a pajzsom. Az ellenségnek kell félnie tőlünk, nem fordítva. A sátán csak a gőgösöket és gyávákat győzi le, az alázatosaknak erejük van. Az alázatos lélek nem zavarodik meg, s nem aggódik semmi miatt. Semmi sem térítheti el a Nap izzásához tartó szárnyalásomat. A szeretetet semmi sem kötheti meg. A szeretet szabad, mint egy királynő, a szeretet eléri Istent.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

További imák

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."