(170)          Nagyböjt

408   Ha imádságom alatt elmélyedek az Úr kínszenvedésében, gyakran látom így az Úr Jézust: az ostorozás után a hóhérok fogták, s letépték az ostorozás alatt sebeibe ragadt ruháját, azután felszakadt sebeire rávetettek egy piszkos, szakadt, piros köpönyeget, mely csak némely helyen ért le a térdéig. Ráparancsoltak, üljön le egy darab gerendára. Ezalatt töviskoronát fontak, amelyet szent fejére tettek, s kezébe nádat adtak. Kinevették míg hajladoztak előtte, mint király előtt. Arcába köpködtek, mások náddarabokat vettek kezükbe, s azzal ütötték a fejét. Megint mások ökölcsapásokkal okoztak Neki fájdalmat. Egyesek eltakarták arcát, s öklükkel verték. Jézus mindezt türelmesen viselte. Ki érti meg Őt – az Ő fájdalmát? Jézus szemeit a földre sütötte, átéreztem, mi megy végbe legédesebb Szívében. Gondolja végig minden lélek, mennyit szenvedett ezalatt Jézus. Az emberek egymással versenyezve gyalázták az Urat. Elgondolkodtam azon, hogyan lehet egy emberben ennyi gonoszság; a bűn okozta ezt, így találkozott a Szeretet és a bűn.