383   A lelkigyakorlat kezdetén a kápolna mennyezetén megláttam Jézust keresztre feszítve. Nagy szeretettel tekintett le a nővérekre, de nem mindre. Három nővérre szigorúan nézett. Nem tudom, miért, csak azt tudom, szörnyű lehet ezzel a pillantással találkozni, mely a szigorú Bíró pillantása. Ez a tekintet nem engem sújtott, mégis megdermedtem a rémülettől. Most, hogy ezt írom, még mindig reszketek. Nem mertem egy szót sem szólni Jézusnak, elhagyott az erőm, s azt hittem, nem bírom végighallgatni az előadást. Másnap újra láttam ugyanezt. Most már ki mertem mondani: „Jézusom, milyen nagy a Te irgalmad!” – Harmadik nap is megismétlődött a látomás. Jézus pillantása csupa jósággal telve nézett a nővérekre, kivéve ezt a hármat. Erőt merítve a felebaráti szeretetből azt mondtam az Úrnak: „Te, aki magad vagy az irgalom, amint nekem mondtad, kérlek irgalmad nagy erejére, hogy tekints erre a három nővérre is kegyesen. Ha ez mégsem egyeztethető össze bölcsességeddel, kérek Tőled egy cserét. Legyen rám irányuló gyengéd tekinteted az övék, s a rájuk vetett szigorú pillantásod az enyém.” Erre Jézus azt felelte: „Lányom, a te őszinte, nagylelkű szeretetedért sok kegyelemmel árasztom el őket. Bár ők nem kérik ezt tőlem, a neked adott ígéret miatt teszem.” Ebben a pillanatban Jézus irgalmas tekintete ezen a három nővéren is megpihent. Látva Isten jóságát nagy öröm árasztotta el szívemet.