Faustyna Kowalska naplója325

Napi Ima5 imádkozás /layout/img/logo.png

Okt
08

325   1934. Mária Mennybevételének ünnepén nem voltam szentmisén. – Nem engedte meg a doktornő.[1] Így a cellámban imádkoztam bensőségesen. Kis idő múlva megpillantottam a Szűzanyát kimondhatatlan szépségben. – Azt mondta: „Leányom, imát, imát és újra csak imát kérek tőled a világért és főleg Hazádért. Kilenc napig végezz engesztelő Szentáldozást, s kapcsolódj bensőségesen a szentmise áldozatba. A kilenc nap alatt áldozatként fogsz állni Isten előtt. Mindenhol, mindig és minden időben, akár nappal, akár éjjel, ahányszor felébredsz, imádkozz lelkedben. Lélekben mindig lehet imádkozni.”


[1] Dr. Helena Maciejewska (1888-1965) – ebben az időben a Rend vilniusi házának orvosa volt.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

További imák

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."