303   Midőn egy nap nagy szenvedést kellett elviselnem, kötelességeimtől Jézushoz menekültem, s kértem, adjon erejéből. Rövid ima után örömmel és buzgalommal telve tértem vissza munkámhoz. Egyik nővértársam ekkor megjegyezte: „Nővér, ma biztosan sok öröm érte, mert csak úgy ragyog. Isten bizonyára nem is ad semmilyen szenvedést önnek, csak örömet.” Azt válaszoltam: „Téved, nővér, éppen akkor, amikor sokat szenvedek, nagyobb az örömem is – s ha kevesebbet szenvedek, örömem is csekélyebb.” Ez a lélek azonban elárulta, hogy nem ért engem. Próbáltam megmagyarázni neki: „Ha sokat szenvedünk, sok alkalmunk van bebizonyítani Istennek, mennyire szeretjük Őt. Ha kevesebb a szenvedés, kevesebb alkalmunk van erre. Ha pedig egyáltalán nem szenvedünk szeretetünk se nem nagy, se nem tiszta. Isten kegyelmével eljuthatunk aztán odáig, hogy a szenvedés gyönyörré változik részünkre, mert a szeretet előidézheti ezt a tiszta lelkekben.”