259   Ma, 27-én [1933. május] utazom Vilniusba. Midőn a ház elé értem, s rátekintettem a ház és kert együttesére, s ránéztem a novíciátusra, hirtelen előtörtek a könnyeim. Rágondoltam minden jóra és kegyelemre, amiben Isten itt részesített. Akkor hirtelen megláttam az Urat egy virágágynál. „Ne sírj! Én mindig veled vagyok.” Míg Jézus beszélt, körülvett Isten jelenléte, és ez az érzés egész utazásom alatt elkísért.

260   Engedélyt kaptam, hogy Czestochowába is betérjek. Most láttam meg először itt az Istenanyát, midőn reggel 5 órakor felfedték a képet. Szünet nélkül imádkoztam 11 óráig, s úgy éreztem, mintha csak akkor érkeztem volna. Az ottani főnöknő[1] elküldött értem egy nővért, hogy reggelizni hívjon, (118) s fél, hogy lekésem a vonatot. Az Isten Anyja sok mindent mondott nekem. Felajánlottam Neki örök fogadalmam; úgy éreztem, Ő az én Anyám, én pedig az Ő gyermeke vagyok. Semmit sem tagadott meg tőlem, amire kértem Őt.