252   + Négy nap múlt el a fogadalomtétel óta. Igyekeztem megtartani a szent órát. Ez volt a hó első csütörtökje. Ahogy beléptem a kápolnába, azonnal átjárt Isten jelenléte. Egész határozottan éreztem, hogy Isten velem van. Kis idő múlva megpillantottam a sebekkel borított Urat – aki azt mondta: „Nézd, kivel jegyezted el magad!” Megértettem e szavak jelentését, s azt válaszoltam: „Jézusom, ahogy így sebesen és elgyötörve látlak, jobban szeretlek, mintha dicsőségben látnálak.” – Jézus azt kérdezi: „Miért?” – Azt válaszoltam: „A nagy dicsőség megrémít engem, a kis semmiséget, de sebeid Szívedhez vonzanak, s az irántam érzett nagy szeretetedről beszélnek.” E beszélgetés után hallgatás következett. Néztem szent sebeit, s boldognak éreztem magam, hogy Vele szenvedhetek. – Ez a szenvedés nem is jelentett számomra valódi szenvedést, mert boldoggá tett, hogy megismerhettem az Ő szeretetének mélységét, s az óra oly gyorsan elszaladt, mintha csak egy perc lett volna.