232   + Gyónás előtt lelkemben a következő szavakat hallottam: „Leányom, mindent mondj el neki, tárd fel előtte a lelked, ahogy előttem. Ne félj semmitől; megnyugtatásodra ezt a papot közém és a lelked közé helyezem, s a szavak, amelyekkel válaszol, az én szavaim lesznek. Lelked legtitkosabb gondolatait is tárd fel előtte. Én világosságot adok neki lelked helyes megítéléséhez.”

233   Midőn a gyóntatószékhez közeledtem, lelkemet oly könnyűnek éreztem, hogy semmi nehézséget nem jelentett mindenről tájékoztatnom az atyát, olyannyira, hogy később magam is csodálkoztam ezen. Válaszai mély békét teremtettek lelkemben. Szavai tűzoszlopok voltak, ahogyan most is azok, és lesznek is mindörökre, melyek megvilágosították és megvilágosítják lelkemet a legnagyobb szentségre való törekvéseiben.

Azokat az utasításokat, melyeket P. Andrasztól kaptam, ennek a füzetnek egy másik lapjára jegyeztem fel.[1]