Faustyna Kowalskanaplója

Napi Ima1 imádkozás /layout/img/logo.png

Márc
28

A 10 órai elmélkedésen az atya Isten irántunk való irgalmáról és jóságáról beszélt. Azt mondta, ha áttekintjük az emberiség történelmét, lépten-nyomon Isten e nagy jóságát látjuk. Isten minden tulajdonsága, így mindenhatósága és bölcsessége azon fáradozik, hogy legfőbb tulajdonságát, nevezetesen a jóságát, nekünk kinyilvánítsa. Isten jósága az Ő legfőbb tulajdonsága. Sok lélek azonban, aki a tökéletességre törekszik, nem ismeri Isten nagy jóságát. Mindaz, amit az atya Isten jóságáról mondott ezen az elmélkedésen, megegyezik azzal, amit Jézus nekem erről elmondott, s mindez szorosan összefügg az Isten irgalmasságának ünnepével. Most értettem meg igazán azt, amit az Úr megígért, semmi kétség sincs bennem. Isten szavai világosak és érthetőek. (458)

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

További imák

Promoted products

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."