Bár nagyon gyenge voltam, újra felkerestem ezt 428 az orvost, mert ez volt elöljáróim akarata. Az a nővér, akinek el kellett kísérnie, kedvetlenül jött velem. Sok esetben ki is mutatta ezt. Végül ezt mondta: „Mi lesz, ha nem lesz elég a pénzem a bérkocsira? Talán nem is lesz kocsi? Hogy tesszük meg ezt a hosszú utat?” Nem feleltem semmit. Ezt és sok más dolgot mondott egyedül azért, hogy nyugtalanítson. Hiszen a kedves elöljárók elegendő pénzzel láttak el, nem hiányzott egy fillér sem. Midőn átláttam lelkemben az egész dolgot, azt mondtam a nővérnek, egészen nyugodt vagyok, bízzunk a jó Istenben. Láttam rajta, hogy zavarta mély nyugalmam. Elkezdtem imádkozni szándékára. Ó, Uram, mindezt Érted, hogy irgalmat nyerjek a szegény bűnösök számára. Visszatérve annyira kimerültem, hogy azonnal le kellett feküdnöm. Azonban negyedévi gyónás volt, igyekeztem, hogy én is el tudjak menni, mert szerettem volna nemcsak meggyónni, hanem tanácsot kérni lelki vezetőmtől. Elkezdtem a felkészülést, de oly gyengének éreztem magam, hogy elhatároztam, megkérem a főnöknőt, hadd gyónhassak a novíciák előtt, mert annyira gyengének érzem magam. „Beszéljen az újoncmesternővel, s ha ő engedi, hogy a novíciák előtt gyónjon, beleegyezem.” Már csak 3 nővér volt hátra, ezért inkább vártam, mivel erőm sem volt már felkeresni az újoncmesternőt. A gyóntatószékben olyan rosszul éreztem magam, hogy nem tudtam beszámolni lelki dolgaimról s alig bírtam meggyónni. Itt láttam meg, mily nagy szükség van a lélekre. A betű maga nem növeli a szeretetet.